Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-10-02 / 35. szám
Köztér Új környezetben, a szokott helyen Vidám színek, új bútorok, játékok a Király utcai gyermekrendelőben. A gyermek- és felnőtt-háziorvosi rendelők nagyszabású felújítása során a több mint három évtizede épült Király utcai rendelő gyermek-„szárnya" újult meg. A gyermekorvosi és a védőnői rész már elkészült, így a kis pácienseket ismét a megszokott helyen várják orvosaik és védőnőik.- Azt hiszem, minden újpesti gyermekorvos nevében mondhatom, hogy nagyon örülünk, és köszönjük a felújításokat - mondja dr. Kálmán Mihály Újpest Egészségéért és Újpest Gyermekeiért díjas orvos. - Tartottam tőle, hogy sok bonyodalom lesz a költözésekből, de nagyon hamar végeztek a munkálatokkal, és minden rendben ment. A rendelő teljesen új belsőt kapott, és a külső szigetelés is hamarosan elkészül. Új bútorok érkeztek, megtörtént a vizesblokkok cseréje, a járólapozás, a festés, az új nyílászárók beemelése, a klímaberendezés beszerelése a váróban és a vizsgálóban is. Szinte rá sem lehet ismerni a rendelőre - fűzi hozzá.- Valóban nagy szükség volt már a felújításra - mondja Székelyhídi Judit területi védőnő. - A védőnői oldalon rendkívül rossz állapotban volt már a tető, így a tetőszigetelésnek örülünk a legjobban, de természetesen minden nagyon szép és korszerű lett. A legnagyobb elismerés azonban Szabó Anna Sárától érkezett, aki Túró Rudit majszolva, rózsaszín szerelésben éppen oltásra várakozott, elégedettségét pedig fülig érő mosolyával jelezte nekünk. D. V. Megfiatalodó lakótelep Jókay Attila, a 12-es számú választókerület önkormányzati képviselője szívesen összegzi a városközpontot érintő, jelentős változásokat. Választókerületében ugyanis a több mint három évtizede épült lakótelep megfiatalodását követhettük nyomon. Azaz a munkáknak, terveknek még nincs vége...- Miként jellemezné választókerületét?- Leginkább a négy- és tízemeletes panelházak jellemzőek választókerületemre, de például a Munkásotthon utcában a régmúlt és a jelen építészetének együttélését is nyomon követhetjük. Sok a zöld terület. Kisgyermekes családok, középkorúak és idősek egyaránt megkeresnek javaslataikkal, nagy öröm számomra, ha a lakók igényeinek megfelelően tudjuk alakítani a területet. Az elmúlt időszakban erre számtalan példa volt, ideillőnek érzem egy régi televíziós műsor címét: „Önök kérték, mi teljesítjük." Sőt teljesítettük, mert a városvezetés is kiemelten kezelte a városközponti lakótelep megfiatalítását.- Milyen fejlesztések, eredmények valósultak meg a választókerületébeni- Teljesen átalakult a Lebstück Mária utcai sétány a Nyár utca és a Munkásotthon utcai szakaszon, a felújításnak köszönhetően esztétikus burkolatú sétautak, színes virágágyások, új pihenőhelyek szépítik a területet. A református templom előtt rendezett és virágdíszes tér alakult ki, a helyiek elismerése, hogy el is nevezték Templom sétánynak. A járdák mellett a parkolóhelyek hiányát és állapotát is kifogásolták a területen élők, hiszen a lakótelep építésekor jóval kevesebb volt a gépjármű. A Virág utca 7-9.- ben lakók nagy örömére újjáépült és tágasabb lett a parkoló. Most a Munkásotthon utca 70-72. számú ház előtt folyik például parkolófelújítás, huszonnégy gépjármű számára lesz itt hely. Megkezdődött a Pozsonyi úti felnőtt- és gyermekrendelő felújítása, amely az önkormányzat idei legnagyobb, saját erőből végzett egészségügyi fejlesztése. Változás előtt áll a Rózsa utcai áruházak előtti terület, ahol elegáns teret alakít ki az önkormányzat azzal a céllal, hogy a Rózsa és Nyár utca menti, déli lakótelepi területnek vonzó és rendezett, közösségi funkciót is nyújtó központja legyen. A felújítások mellett az egyik legjobb kezdeményezésnek a játszótéri ivókutak telepítését tartom, hiszen a meleg napokon minden játszótéren jól jön a vízpótlás, és lehetőség nyílt a kézmosásra is. A környékbeli kisgyerekes családok kérése teljesült ezzel.- A következő, immár ötéves képviselői ciklusban mit szeretne elérniI.- Szeretném, ha folytatódna a panelprogram, hiszen a választókerületemben megújult társasházak példája vonzó több lakóközösség számára. Nagy sikere van a kerékpártárolóknak, amelyek a környezetbarát városi közlekedést segítik, ennek folytatása is a feladatunk. Lényegesnek tartom a lakótelepi környezet és a parkok további megújítását, amelyre már a közeli jövőben találunk példát a Kassai és a Munkásotthon utca sarkán lévő területnél. S haladnánk tovább, parkról parkra. U. N.