Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-09-11 / 32. szám

Közvetlen buszjárat indul Újpest és Békásmegyer között Kedvező változások a közlekedésben Az Újpesti Párbeszéd során megfogalmazott igényeknek megfelelően, Wintermantel Zsolt, Újpest polgármesterének kezdeményezésére a BKK előkészítette, hogy szep­tember 15-étől a 296-os autóbuszok meghosszabbított útvonalon, Békásmegyer Újmegyeri térig közlekednek. így új járat jelenik meg a Megyeri hí­don, összekötve Újpalota - Rákospa­lota - Újpest - Káposztásmegyer - Békásmegyer városrészeket. Csúcsidő- szakon kívül 296A jelzéssel betétjárat is közlekedik Újpalota, Szentmihályi út és Káposztásmegyer, Szilas-patak végállomások között, a mai 296-os útvonalán. A változásokra azért volt szük­ség, mert igény mutatkozott közvet­len autóbuszjáratra Békásmegyer felé, emellett Káposztásmegyer külső la­V Újpestre elsőként érkeztek az új gyártmányú, alacsonypadlós Mercedes buszok, amelyek többek között a már teljesen akadálymentes 147-es és 220-as vonalon is közlekednek. kóterületeinek utasait is célszerűbb­nek látták minél attraktívabb, sűrűbb szóló buszos megoldással a metró­hoz juttatni. További igény volt arra is, hogy az Újpest intézményeit és la­kónegyedeit összekötő vonalakon bő­vítsék az akadálymentes közlekedés lehetőségeit. Az életbe lépő változtatásoknak köszönhetően a 122-es járat is sűrűb­ben közlekedik majd. Nagyon fontos előrelépés, hogy a 147-es és a 220-as járatoknál szeptem­ber elejétől csak alacsonypadlós autó­buszok közlekednek majd, ezzel is se­gítve az akadálymentes közlekedést. Újpest az alacsonypadlós buszok tekintetében eleve jól ellátottnak mondható: a város vonalaira tavaly májusban az országban elsőként ér­keztek a vadonatúj Mercedes Citaro típusú járművek. U. N. 1« Mi Kivilágított jarda kerékpárút épül es az Gyula Ugró sor es az Óceánárok utca között. Napelemek a tetőn Napelemes rendszert telepítenek az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet tetejére, amely a lapos tető előnyeit kihasználva csökkenti a rendelő éves villamosener- gia-fogyasztását és mérsékeli az épület károsanyag-kibocsátását, ezáltal a kör­nyezetre jutó terhelést. Az önkormányzat az Új Széchenyi terv pályázatán nyert 37 millió forintot fordítja a megvalósításra. Folyik a liftek cseréje Javában zajlik a felvonók cseréje az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetben. Az SZTK kibővült feladatkörével együtt a látogatók száma is növekedett, ezért a korábbi négyszemélyes liftek helyére nyolc fő szállítására alkalmas kabinokat építenek be, az ajtókat pedig tíz centiméterrel szélesítik. A munkálatok ide­je alatt a teherfelvonókkal lehet utazni, ahol liftkezelők segítik a közlekedést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom