Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-08-26 / 30. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM, 2014. augusztus 26. Köztér Új mosdó az Angol Nyelvet Emelt Huszonhat ablakot cseréltek ki a Bajza József Általános Iskolában A Dalos Ovi új nyílászárókkal büszkélkedhet Új burkolat és vízvezeték csere a Halassy Olivér Német Nyelvet Több ponton történt változás a Szűcs Sándor Általános Iskolában is Megújultak az ovik, sulik A vakáció kezdetével Újpest Önkormányzata saját forrásból nagyszabású intézményfelújításokba kezdett, nyolc iskola szeptemberre teljesen új külsőt ölt. Kisebb-nagyobb felújítások azonban mindenütt zajlottak. Rövid időn belül mindenhol befejeződnek a munkálatok, és számos újdonság várja majd a nyári pihenésből visszaérkező ovisokat, diákokat. A Dalos Óvoda két csoportszobájában például kicserélték a homlokzati nyílászárókat, így a tavalyival együtt már három szobában újak az ablakok. Apránként minden elkészül, aminek a gyerekek, a szülők és az ovi munkatársai is nagyon örülnek. Szeptemberben a Szűcs Sándor Általános Iskola diákjai is csodálkozhatnak majd, mennyi változás történt iskolájukban. A földszinti és a második emeleti mosdók után idén az első emeleten is megújultak a mellékhelyiségek. Továbbá másfél évtizede állt üresen egy főzőkonyha, amely szintén önkormányzati segítséggel új külsőt kapott. Bővítették az ebédlőt, illetve egy foglalkoztatószobát hoztak létre. Az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolában több felújítás is zajlott a nyáron. Az elsősök három termében felcsiszolták a parkettát, az egyik termet pedig ki is festették, csakúgy, mint az alsósok folyosóját. A magas létszámra való tekintettel az alagsorban kialakítottak egy felnőttmosdót, az első emeleten pedig egy fiú- és egy leánymosdót újítottak fel. A tornaterem világítását is kicserélték. A Bajza József Általános Iskolában huszonhat ablakot cseréltek ki, mindezt az alsó utcafronton. Nagyon fontos volt már a nyílászárók cseréje, hiszen ezeknél ideiglenes javításokra volt eddig lehetőség. A Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolában az első emeleti mosdók vizesblokkcseréje mellett érzékelős lehúzókat és automata tartályokat szereltek fel, valamint teljesen új burkolatot és vezetékeket kaptak a helyiségek. D.V., R.Zs. Felújítást felújítás követ Július közepén indult az Újpesti Kulturális Központ - Ifjúsági Ház földszintjének felújítása. Újpest Önkormányzata az augusztus 26-áig tartó munkálatok során korszerű radiátorokat szereltet a mosdókba, megújul a vizesblokk, valamint a női részlegen pelenkázót alakítanak ki. Az Ifjúsági Ház épülete hosszú évtizedek óta szolgálja az újpesti közönséget, folyamatos programokkal, rendezvényekkel pezsdíti fel a város kulturális életét, így mostanra néhány ponton szükségessé vált a megújulás. Télen, amikor a szabadtéri rendezvények szünetelnek, színház- és kiállítóterme megannyi élménnyel vár mindenkit, a rengeteg gyermekprogram pedig remek kikapcsolódás a szórakozni vágyó aprónépnek. Mivel a babaszínház látogatóiként vagy nagyobb testvérek „kísérő- jeként" a programokra érkező látogatók között a legminibb korosztály is képviselteti magát, a kialakítandó pelenkázó nagy segítség lesz az anyukáknak. Az egyik felújítás még véget sem ér, és máris kezdődik a másik. Augusztus első hetétől az Újpesti Kulturális Központ - Polgár Centrumban is munkálatok zajlanak. Új nyílászárókat kap a tükörterem, valamint a mozgáskorlátozottak számára akadály- mentesen használható mosdó épül. D. V.