Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-08-14 / 29. szám
J Köztér Új rendelő épül a Kunhalom utcában Az SZTK rekonstrukciója után a helyi egészségügyi megújulás következő lépéseként az önkormányzat a körzeti orvosi rendelők felújítását végzi. Az elavult Kunhalom utcai felnőtt-házior- J vosi rendelő helyett az ökormányzat újat épít. Erről Nagy 1st- xv ván alpolgármestert kérdeztük.- Mi szól az új rendelő építése mellett, és milyen forrásból látnak hozzá?'- Az elmúlt négy év tudatos gazdaságpolitikájának eredménye, hogy megteremtődött a pénzügyi lehetősége annak, hogy a járóbeteg szakrendelő rendbetétele után hozzálássunk a háziorvosi rendelők felújításához is. A Kunhalom utcai rendelő esetén azonban mérlegelnünk kellett. A jelenlegi rendelőt egykoron családi ház egy részén alakították ki. Ennek a felújítása ugyanannyiba kerülne, mint egy új felépítése, és megmaradna közös tulajdon is. Ez indokolja döntésünket. Szerencsés helyzet, hogy csupán apróbb kompromisz- szumokra kényszerülünk, hiszen a rendelő szinte ott marad, ahol most is áll. A patika túloldalára, a meglévő üres telekre épül, így a közelben marad a gyógyszertár is. Az új rendelő tervezésénél nyilvánvaló szempont, hogy egészségügyi intézményt tervezünk. Esztétikusát, és ami a legfontosabb, a célnak megfelelőt.- Mikor indulhat az építkezés?- A rendelő terve engedélyezési szakaszban van, amit a kivitelező kiválasztása, továbbá majd az építkezés követhet. Véleményem szerint ősszel már megkezdődhetnek a munkálatok. A Kunhalom utcában működő négy háziorvosi praxis és a betegek szerencsés helyzetben vannak, hiszen nem csupán új rendelőt kapnak, de felépültéig a rendelés a megszokott helyen történik. B. K Forgalomkorlátozás Távhővezeték-építés miatt kell forgalomkorlátozásra számítani a Külső Szilágyi úton augusztus 14. és szeptember 30. között. Ahogyan korábban megírtuk, a Főtáv Zrt. 5,3 miiA bordásfalat is cserélik A vakáció kezdetével Újpest Önkormányzata saját forrásból nagyszabású intézményfelújításba kezdett, így a szeptemberi tanévkezdésre nyolc iskola ölt új külsőt. Az elmúlt évek sikeres gazdaságpolitikájának köszönhetően nagyobb forrásból gazdálkodhat a város, ezért több jut fejlesztésekre. Az Újpesti Csokonai Vi- táz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban a tornaterem bordásfalait és mászóköteleit is cserélik. liárd forintos beruházással köti össze az Új Széchenyi terv segítségével is Újpest és Újpalota távhőrendszereit, amihez Káposztásmegyeren a Külső Szilágyi út és a Galopp utca sarkán egy új, földfelszín alatti szivattyúállomás épül. A XV. kerületből ehhez a megépítendő létesítményhez fektetik le a távhővezetéket, amely munkálatot csak a Főtáv karbantartási munkáinak idején, illetve a hulladékhasznosító mű leállásának időszakában lehet elvégezni, ezért a fent megjelölt időszakban folyamatos lesz a munkavégzés. MOA- Nagy öröm számunkra, hogy Újpest Önkormányzata minden lehetőséget megragad, hogy támogassa, fejlessze az oktatási intézményeket - szögezte le Tóthné Nyiszteruk Hilda igazgató. Elmondta: a felújítás keretén belül a teljes nyílászárócserén kívül az épület hőszigetelése is megtörténik, valamint új, színes vakolat fiatalítja meg a műanyag nyílászárókat kapó, 25 éves épületet. Megújulnak a tornaterem elhasználódott bordásfalai és mászókötelei is, valamint az udvaron hamarosan megkezdődik a műfüves focipálya megépítése. Az igazgatónő hozzátette: a munkálatok a terv szerint, jó tempóban, rendben zajlanak, a kivitelező cég folyamatosan egyeztet az intézménnyel. MOA