Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-06-19 / 24. szám
Köztér Költözés előtt a védőnők és orvosi praxisok Mint ismert, Újpest Önkormányzata ebben az évben megkezdte valamennyi gyermek- és felnőtt-háziorvosi rendelő felújítását. A munkálatok nyáron is folytatódnak, elsősorban a gyermekrendelőknél. A nagyobb munkálatok miatt június végétől elkerülhetetlen, hogy a rendelést másutt végezzék a háziorvosok és a védőnők. Az átmeneti kiköltözés miatt az önkormányzat a betegek türelmét és megértését kéri. A változások érintik a védőnői szolgálatok munkáját is. Számukra a Görgey út 43.-ban, a korábbi ügyelet épületében alakítanak ki helyet az alábbi beosztás szerint: az Erdősor utcai védőnők június 30-tól augusztus 1-jéig; a Király utcai védőnők augusztus 4-től szeptember 5-ig; a Galopp utca védőnők szeptember 8-tól október 10-ig lesznek itt megtalálhatók. A Hargita utcai védőnők július 7-től augusztus 1-jéig a Galopp utcai védőnőkhöz költöznek be. A házi gyermekorvosok a Király utcai felnőttrendelők épületébe költöznek a következő ütemezés szerint: az Erdősor utcai gyerekrendelő június 30-tól augusztus 15-ig a Király utcai gyerekrendelő július 21-től augusztus 22-ig a Galopp utcai gyerekrendelő valószínűleg augusztus 18. és szeptember 19. között, de ez az időpont a későbbiekben módosulhat, ezért kérjük, kísérjék figyelemmel a heti tájékoztatásokat. A Hargita utcai gyerekrendelő július 7-től augusztus 1-jéig a Sárpatak utcában lesz megtalálható. Ameddig a Király utcai felnőttrendelőben a gyermekorvosok váltják egymást, illetve amíg a felújítás tart, június 30-tól a Király utcai felnőttpraxisok elköltöznek a Szakorvosi Rendelőintézet (SZTK Görgey u. 30.) I. emeletére, előreláthatólag október végéig. Költözésük és átállásuk miatt június 27. és július 2. közötti három munkanapon a 24 órás ügyeletet tudják felkeresni hirtelen fellépő problémáik miatt. Újpest Önkormányzata A Semmelweis-nap a háziorvosoknak is munkaszüneti nap! Július 1-jén, kedden a szakrendelő zárva tart! Ezúton tájékoztatjuk a kerületi lakosokat, hogy a 2003. évi LXXXIV. törvény 15/B § értelmében július 1 -je Semmelweis-nap, amely az egészségügyben dolgozóknak munkaszüneti nap. A törvény értelmében 2014. július 1-jén, kedden az Újpesti Szakrendelő zárva tart. Nem fogadnak betegeket a kerületi felnőtt- és gyermekháziorvosok, azonban az ügyeleti ellátás biztosított. 24 órás felnőttügyelet a szakrendelőben: 1046 Budapest IV., Görgey A. u. 30. Telefon: 369-2600 24 órás gyermekügyelet: 1138 Budapest XIII., Révész u. 10-12., Telefon: 349-8601, 349-8603 Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet Lakossági felhívás! Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy 2014. június 26-án délelőtt a IV. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és az Észak-pesti Katasztrófa- védelmi Kirendeltség külső védelmi terv gyakorlatot hajt végre a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt. 800 méteres körzetében. A gyakorlattal járó kellemetlenségekért (szirénázó gépjárművek) szíves megértésüket köszönjük. IV. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Új hívószám az előjegyzéshez Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy 2014. július 1-jétől kezdődően az alábbi felnőtt szakrendelések esetében az előjegyzésre történő bejelentkezés új telefonszámon keresztül érhető el. Az új telefonszám; 06-1-696-0009 Az előjegyzések kizárólag az alábbi szakrendelések időpontjaira vonatkoznak: • Belgyógyászat • Ideggyógyászat • Mozgásszervi rehabilitáció • Nőgyógyászat • Onkológia • Ortopédia • Reumatológia • Ultrahang A Tüdőgyógyászatra továbbra is a 369-1205-ös telefonszámon tudnak időpontot egyeztetni. A Szemészetre pedig a 369-4777-es szám, 1658-as melléken keresztül. Jelen módosítással, a telefonon történő bejelentkezés módját kívánjuk megkönnyíteni betegeink számára. Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet A Király utcai rendelőben a gyermek- I orvosok váltják egymást, a felnőtt praxisok az SZTK-ba költöznek A felújítást követően egységes fal matricák kerülnek a rendelőkbe III UIMH1K