Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-06-06 / 22. szám

A nemzeti összetartozás napján Június 4-én, a nemzeti emléknapon az önkormányzat a Gróf Esterházy János térén, nyomdai leadásunk idejen pedig a Szent István térén, az Anyai fájdalom szobránál helyezte el koszorúit az 1920-as trianoni békeszerződés aláírására emlékezve, és hitet téve a magyarság államhatárok feletti összetartozása mellett. Az ünnep előestéjén az Ismerős Arcok zenekar irodalmi-zenés megemlékezését láthatták az újpestiek az Ady Endre Művelődési Hazban. ÖNKORMÁNYZATI DÍJAK A gyermeknap és a pedagógusnap találkozásakor adták át az önkor­mányzat saját alapítású díjait, ame­lyekkel a legeredményesebb peda­gógusokat, tanulókat, diákspor­tolókat, a diákközösségekért tevé­kenykedőket ismerik el. 8-9. oldal KÖZÖSSÉGI TÉR Rövid időn belül elkészül a Szilas Családi Park, Újpest legnagyobb közösségi zöld területe, ahol min­den korosztály megtalálja a maga kikapcsolódását a vizes játszótéren, a KRESZ-parkban vagy a tengő- és a kosárlabdapályán. 5. oldal ÚJPEST SZIGETEL Négy hétvégén vár a Generali Gyerek Sziget, ahol Újpest most sportprog­ramokkal, majd a Tarzan-sátorral lesz megtalálható. Az önkormány­zat és a szervezők együttműködésé­nek köszönhetően idén is ingyenes buszjáratok indulnak. 4. oldal űJIPEaTl VB ÉS BAJNOK TERASZ A 2014-es labdarúgó-világbajnoksá­got Brazíliában rendezik június 12. és július 13. között. Önt és családját a Károlyi parkba, a Bajnok Teraszra vár­ják, ahol az óriáskivetítőn követheti az eseményeket, és részt vehet a minden­napos sportprogramokban. 73. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom