Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-05-30 / 21. szám
I ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM. 21. SZÁM. 2014. május- Amikortól ismét működhettek egyházi iskolák, rögtön felvetődött a kérdés: hogyan tudják majd újból képviselni a katolikus szellemiséget, az idő viszont megadta rá a választ. Újpesten már katolikus óvoda is van Újpesten, nemrégiben pedig sportpályát avattunk ennek az épületnek az udvarán - sorolta a pozitív változásokat Erdő Péter bíboros. A bíboros szólt az iskola, a családok és az egyház kapcsolatáról is: a családok szerinte tudatos döntést hoznak, amikor katolikus iskolába íratják gyermekeiket, maguk az intézmények pedig nem lehetnek világnézetileg semlegesek. Erdő Péter köszönetét mondott Pályi László atyának, Újpest díszpolgárának, aki nem csupán az iskola megalapításában vállalt szerepet, hanem a mai napig segíti a működését. (A misén Horváth Zoltán, az Egek Királynéja-főplé- bánia plébánosa, Újpest díszpolgára ugyancsak részt vett. A szerk.) Végül, de nem utolsósorban azzal zárta gondolatait: világszerte ötvennyolcmillió gyerek tanul katolikus iskolában, az újpesti, Szent János apostol nevét viselő oktatási intézményrőlszólva pedig azt mondta: legyen jel a városnak, közösségnek, s egyben legyen az elkötelezettség és a komolyan vett munka jele is. M. ORBÁN ANDRÁS ÚJPESTI KÖTŐDÉSSEL- Az érsekség területén huszonkét intézményt tartunk fenn, a szerzetes- rendek pedig további huszonhármat működtetnek. A legtöbb önkormányzattal nagyon jó az egyház kapcsolata, Újpesttel viszont kiemelkedő az együttműködés: bővült a katolikus óvoda, nagyobb épületet kap nemsokára a főplébánia. A Szent János Apostol Általános Iskola szépen fejlődött az elmúlt másfél évtizedben. A szellem és a morál nagyon jó, a szülők bizalommal vannak az intézmény iránt, büszkék lehetünk rá. Újpesthez azért is kötődöm, mert néhány évig itt éltem. Az ellátás és a szolgáltatások mindig is jók voltak, az utóbbi években azt is látom, hogy rendezettebb, nyugodtabb lett itt az élet - mondta lapunk kérdésére Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Százéves a baptista imaház „Az egyházak rendelkeznek a legnagyobb tudással arról, hogyan kell valódi, erős közösséget építeni'" - emelte ki a megemlékezésen dr. Molnár Szabolcs alpolgármester Az imaház fennállásának százéves évfordulójára emlékezett a baptista gyülekezet május 17-én. A centenáriumi megemlékezésen dr. Molnár Szabolcs mondott köszöntőt, kiemelve az egyházak közösségHuszonöt év az úton Huszonöt év hosszú idő egy ember életében. Az újszülött felnőtté cseperedik ennyi idő alatt. Hosszú idő ez egy közösség életében is. A káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia idén ünnepli születésének huszonötödik évfordulóját. Számtalan kezdeményezés, kapcsolat, csoport és legfőképp istenkeresés bontakozott ki, nőtt fel és adott hitet, reményt a körülöttünk élőknek. Az volt a vágyunk, hogy a lakótelep közepén oázissá váljunk, a szeretet oázisává, ahova bárki betérhet, és életet adó közösségre lelhet. Ez az évforduépítő szerepét, majd az önkormányzat nevében átadta a városzászlót Mészáros Kornél lelkipásztornak. A jeles alkalmon Mészáros Kornél lelkipásztor hirdetett igét, dr. Molnár Szabolcs pedig a múlt fontosságáról és az egyház közösségépítő szerepéről beszélt. Mindenekelőtt azt mondta, száz év nagy idő, és ami száz évig fennmaradt, az kiállta az idő próbáját.- Az egyházak a vallási élet szervezésén túl mindenkor kivették és kiveszik a maguk igen jelentős ló visszatekintésre is hív: vajon sikerült-e megvalósítani az álmainkat, mindenkit megszólítottunk-e, mindenki otthonra találhatott-e nálunk? Az ünnep úgy igazi, ha mások is osztoznak az örömünkben, ezért sok szeretettel hívunk minden újpestit, káposztásmegyerit, hogy ünnepelje velünk születésnapunkat! Időpont: június 15. Helyszín: a káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia kertje, Tulipánkert. Program: 18.30-tól 22 óráig zenés juniális fiatalok zenekaraival, művészi betétekkel, személyes történetekkel a Tulipánkertben. Közben: utcai kiállítás a Szeretet Oázisa-fotó- és rajzpályázat műveiből. Gyerekeknek kézművessátor, lufieregetés, ugrálóvár, aszfaltkrétázás. részét a kultúra terjesztéséből, a nemzeti értékek őrzéséből, az ifjúság neveléséből, a szegények és az elesettek segítéséből, a betegek gyógyításából. S talán nem túlzás kijelenteni, hogy az egyházak rendelkeznek a világon a legnagyobb tudással arról, hogyan kell valódi, erős közösséget építeni - emelte ki. Az alpolgármester a reformáció szerepéről is szólt: ez az új gondolkodás nemcsak a vallást, hanem Európa egész világnézetét megújította, s egyben a reformáció fél évezredét a ma történéseivel, útkeresésével állította párhuzamba.- A baptista egyház fél évezrede segíti eligazodni a híveit a világban. Hiszem, hogy a jövőben egyre nagyobb szükség lesz rájuk - zárta gondolatait az alpolgármester, majd átnyújtotta a baptista közösségnek az önkormányzat városzászlaját, amelyet Mészáros Kornél lelkipásztor vett át. Az ünnepi műsor további részében Marosi Nagy Lajos presbiter felidézte a templomépítés körülményeit, és a gyülekezet énekkara is szerepelt. MOA Beszélgetési lehetőség megterített asztaloknál a templom előtti sétányon. Amit hozzatok magatokkal: nyitottság és jókedv. Enni-, innivalóról, huszonöt tortáról mi gondoskodunk. Várunk szeretettel! A káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia közössége