Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-01-16 / 2. szám
Múltidéző Ahová generációk járnak vissza Sorozatunk e heti része rendhagyó abból a szempontból, hogy a korábbiakkal ellentétben a vállalkozás székhelye ma nem Újpesten talál' ható. Korábban viszont tizenöt éven keresztül itt szolgálta az autósokat, mint ahogy teszi ma is, mindössze pár lépésre a városhatártól. Rá- kospalotán. A Kvittung Gumi-Art tulajdonosa ma is Újpest kertvárosi részén él. Kvittung József autószerelő és gumis szakember tősgyökeres újpesti. Itt született, ide nősült, és családi házukban, itt, a Telkes utcában indította el a nyolcvanas évek végén gumisműhelyét is.- Autószerelőnek tanultam, és korábban a híres-hírhedt Röppentyű utcai autókereskedésben dolgoztam. Egy idő után kitaláltam, hogy saját lábra állok. Egy autószerviz megnyitása ekkoriban elérhetetlennek tűnt számomra, ezért döntöttem Tízes villamos - Különjárat (2.) Gárdaütközet déli órán A z múlt század hetvenes éveiben már csak minden második szombaton kellett dolgozni, és általában csak fél egyig ott tartózkodni, aztán mehetett mindenki isten hírével. Mi, magyarok, ha kisujjat kapunk, már fél kart akarunk, mert a havi kétszeri félnapos szombatot már „félnapos" péntek előzte meg. Az Újpesti Gépelemgyárban is. A címbeli gárdaütközet egy nem szabad szombatos, napsütötte szombat kora délutánján folyt le a Totó vendéglő kerthelyiségében, ahova persze előbb fel kellett vonulni a gárdának. Fel is vonult! A „hívójel" már a gyárban felhangzott. Telefonon, és nagyjából így szólt: „Hazafelé egy sör?" Erre nem lehetett mást válaszolni, mint azt, hogy „legyen". Legfeljebb lelkiismereti balansz gyanánt hol egyikünk, hol másikunk hozzátette: „De nagyon sietek, mert még vásárolni is kell, rám bízott néhány dolgot az asszony." „Mi is sietünk" - hangzott az egyezség, de később kiderült, hogy annyira mégsem volt sietős. Kvittung József tősgyökeres újpesti a gumisműhely mellett: A tömlő nélküli gumiab- roncsok javításához szükséges képzést is elvégeztem, így került a repertoárra a gumiszerelés mellé a javítás is, majd emellé fontossá vált a futóműbeállítás, és így szépen csendesen mi váltunk Magyarország első versenyszervizévé. A hazai pályaautók, -motorok, rali-, krosszjárművek gumijait mind mi szereltük a versenyeken. Olyan versenyzőknek szervizeltük a járműveit, mint Ferjáncz Attila, ifj. Tóth János és a komplett hazai ralimezőny - mesél a fénykorról a szakember. Az aranykornak a gigacégek megjelenése vetett véget, akiknek jelentős anyagi hátterük volt, és komoly tőkét tudtak árukészletbe, versenygumikba fektetni. így maradt a közúti gépjárművek gu- micseréje, javítása, egészen a kétezres évek közepéig. Egy céges változást követően azonban - pihenőövezet lévén a környék - az új telephelyengedélyt nem kapták meg a műhelyre, így szűnt meg a Telepes utcai szerviz.- Újpesten olyan helyet kerestem, amely alkalmas lett volna közlekedés és forgalom szempontjából, úgy, hogy közben még a bérleti díj is kifizetődő. Két éve találtam ezt az Újpesthez közeli, de már Rá- kospalotán, a Vácduka téren található udvart, ahol a fiammal együtt újra elindítottuk a családi műhelyt - mondja Kvittung József, a jelenhez érve. - Ahogy nálunk, a fiam személyében is felnőtt egy új generáció, a vendégkör is fokozatosan bővül a korábbi kuncsaftok gyermekeivel, akik eleinte biciklijükkel, ma pedig már autóikkal jönnek hozzám. Vannak családok, amelyekből több generáció egyszerre jár ide, ez is a munkám szépségéhez tartozik - tette hozzá. Az pedig már a lokálpatriotizmust és a kertvárosi szomszédok kapcsolatait erősíti, hogy az újpesti Telkes utca is megrendezi a saját Szomszédünnepét, amelynek egyik szervezője Kvittung József. G.R. KVITTUNG GUMI-ART 1151 Bp„ Vácduka tér 1. Tel.: 0630 252-8436 A gárda a gyár Dugonics utcára néző bejárata előtt gyülekezett, legfeljebb igazolt hiányzók voltak. Az alakulat komótosan indult az Aradi utcán az Árpád út felé, mert már eldöntetett, hogy a Totó kerthelyisége lesz az „egy sör" elfogyasztásának helyszíne. Az árnyékos oldalról csak a célegyenesben, a Fény mozinál ment át a túloldalra, és már el is tűnt a vendéglő kapualjának boltíve alatt. A kapualj végén balra át, kis jobbra át után már ott voltak az asztalok között. Körbe-körbe a falak melletti fedett, árnyékos lugas már tele volt, de középen, a napon azért akadt két összetolható vasasztal, piros-fehér kockás terítővei. Jólesett lehuppanni a homokaljzátba süppedő vasszékekre, és várni a sörünkre. Szó szót követett, sör sört. Ennek arányában pedig megeredt a nyelvünk, és egy-egy fokkal hangosabbak is lettünk. Beszéltünk, olykor egymás szavába vágva, nyaralásról, kollégákról, kolléganőkről, fociról, fizetésekről és főnökökről, akik közül egyiket-másikat nem tartottuk a gépelemgyártás Napóleonjának. Ezt hallotta meg egy négyes asztalnál magában üldögélő, középkorú férfi, aki nagyfröccsöt ivott, vagy hosszúlépést. Lassacskán. Ugyancsak lassan odafordult hozzánk, és átszólt:- Ha olyan nagyra vannak magukkal, mondják meg, melyik országban van Waterloo! Nálunk kitört a csönd. Csak maradék söreink kortyolása volt hallható. Néztünk egymásra érettségikkel, főiskolákkal, tán egyetemmel is a hátunk mögött, de arról hirtelen egyikünknek sem volt halvány fogalma sem, hogy melyik országban van Waterloo. Az ismeretlen szomszéd hörpintett a poharából, majd szinte maga elé mondta:- Belgiumban. Látják, nem biztos, hogy olyan nagyokosok, ha nagyokosnak tartják is magukat. Feleletet egyikünk sem adott, kihörpintettük söreinket, véget vetettünk a szövegelésnek, és indult mindegyikünk vásárolni. Megjegyezve viszont örökre, hogy Waterloo Belgiumban van. RÉTI JÁNOS
