Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-03-27 / 12. szám
I ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM, 2014. március 27. Kultúra Dupla Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitó és díjátadó A megnyitó számos vendéget, látogatót vonzott Kiállításmegnyitó alkalmával adta át az önkormányzat által meghirdetett Pállya Celesztin képzőművészeti pályázat díjait Wintermantel Zsolt az Újpest Galériában. A százötven éve született Pállya Celesztin műveiből készült emlékkiállítás és pályázati kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál első napjától látható. A megnyitón a polgármester a genovai születésű, Újpesten letelepedett polihisztort méltatta, és köszönetét mondott mindazoknak, akik ápolják örökségét, vagy a pályázaton saját művel mérettették meg magukat a neves zsűri előtt. A március 21-i kiállítás kettős tárlat, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapja is volt egyben. Emellett olyan alkotónak állít emléket, akire méltán lehet büszke az utókor, hiszen nem csupán festő, hanem sokoldalú alkotó, polihisztor volt. Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott, hogy magas színvonalú zsűri által válogatott művek kiállításán mondhat beszédet, és gratulálhat a nyertes alkotóknak. A megnyitón dr. Hollósi Antal ország- gyűlési képviselő és számos újpesti képzőművész is megjelent az Újpest Galériában. A polgármester felidézte: noha Pállya Celesztin nem Újpesten és még csak nem is Magyarországon született, sikereit mégis ebben a közösségben érte el, amely befogadta, s művészi kiteljesedését a város Újpest Díszpolgára címmel honorálta. Wintermantel Zsolt köszönetét mondott azoknak, akik gondozzák a hagyatékot (köztük a jelen lévő Kazi Zoltánnénak), és azoknak is, akik neveztek a festőről elnevezett képzőművészeti pályázatra. Az idén tizedik alkalommal meghirdetett képző- művészeti pályázatra harminchárom alkotó közel száz művel nevezett. A 2014. évi jubileumi Pállya Celesztin képzőművészeti pályázat I. díjasa: Sebők Alajos. II. díj: Dobos Éva; III. díj: Tóth Péter. Különdíjat Pallos Istvánnénak ítélt oda a zsűri. A tárlat április 12-ig látogatható. MOA In memóriám Regős István Két esztendeje hunyt el Regős István dzsesszze- nész, a zeneakadémia és az Erkel Gyula Alapfokú Művészeti Iskola tanára. Barátai, zenésztársai koncerttel emlékeznek rá március 28-án a Polgár Centrumban.- Értelmiségi családból származott, rendkívül intellektuális ember volt, messze az átlag fölötti műveltséggel, olvasottsággal, ami, valljuk be, a zenészpályán elég ritka. Hatalmas muzsikus volt, és kiváló pedagógus - emlékszik vissza az újpesten élő Nesztor Iván dzsessz- dobos, aki Regőssel együtt tanított a zeneakadémián. Regős István majd negyven esztendeig oktatott ifjú zenészeket szolfézsra, zeneelméletre, dzsessz- történetre, zenekari gyakorlatra, zongorára. Tanítványa volt az Újpesti Kulturális Központ munkatársa, Szűts István zongorista, zeneszerző is:- Meghatározó tanár volt az életemben. A mai napig emlékszem néhány olyan mondatára, amelyek segítenek a pályámon. Zenei alázatra tanította tanítványait. Abszolút hallása volt, és a zenei igényessége nem engedte, hogy egy szint alá menjen, kompromisszumokat kössön. Ez sokszor megnehezítette az érvényesülését - meséli Szűts István. Sokoldalúságára jellemző, hogy a duó formációtól a big bändig működtette zenekarait. Negyvenéves korában, már befutott dzsesszzongoristaként kezdett el szaxofonozni, és tíz évig kizárólag ezen a hangszeren játszott. Egy nyilatkozata szerint azért váltott hangszert, mert ha ránézett a zongorára, már tudta, hogy milyen hangot fog leütni, és az új instrumentum ismeretlensége inspirálta őt. Zenéjét leginkább a népzene, az avantgárd és a modern dzsessz határozta meg.- Regős Pista sokáig lakott Újpesten, az állomásnál volt az első önálló lakása. A legelső zenekarában ő zongorázott, én doboltam, és a Bikini későbbi basszusgitárosa, a szintén újpesti Németh Lojzi volt a bőgős. És pont huszonöt éve ketten alapítottuk a zeneiskola dzsessztanszakát - eleveníti fel a közös emlékeket Nesztor Iván, aki Szűts Istvánnal közösen szervezi a.koncertet barátjuk emlékére, az Újpesti Kulturális Központ égisze alatt.- Sok nagyszerű zenész lép fel március 28-án, 19 órakor a Polgár Centrumban, ahol a zeneiskola is képviselteti magát. Szándékaink szerint a koncerttel elindítjuk a Regős István Dzsesszklubot is, amelynek keretében havonta egyszer hallgathatnak dzsesszt a műfaj újpesti rajongói - mondja Szűts István. Az emlékkoncert egyben az újpesti dzsesszélet megújulását is jelentheti. J. M. Szerelmem, Sárdy Április 5-én Újpesten, a Polgár Centrumban vendégszerepei Meskó Zsolt egyfelvonásos operettje, a Szerelmem, Sárdy. Az egyszereplős, rendkívül szórakoztató darab a múlt századi híres bonviván életének fontosabb állomásait eleveníti fel egy rajongó szemszögéből. A darab története egyszerű: egy fiatal énekes hirtelen jött szabadsága alatt nemrégiben elhunyt nagyanyja titkos naplójának elolvasásába kezd. Megelevenedik az idős hölgy életének számára ismeretlen oldala, a múlt század legnagyobb bonvi- vánja iránti élethosszig tartó vonzódása. A főszereplő, Derzsi György narrálja és eljátssza az eseményeket: hol női hangon a nagymama bőrébe bújik, hol az unoka szerepét alakítja. Ha már Sárdy, természetesen a zene sem maradhat ki: a szöveges blokkok között Derzsi énekben is megidézi az énekes máig élő, legendás alakját. Olyan dalok csendülnek fel, amelyeket Sárdy János hangján ismert meg a világ. Miként Derzsi György színművész elmondta: korábbi fellépésein sokszor énekelte Sárdy János dalait, és észrevette, hogy ezeknek a daloknak van a legnagyobb sikere. Innen jött a műsor ötlete, amelyhez Meskó Zsolt írt színdarabot, Harangi Mária rendezővel pedig színpadra állították. G. R.