Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-01-10 / 1. szám

Utcazenészek A Turay Ida Színház vendégjátékával kezdi az évet az Újpest Színház. Az Ut- cazenészek című előadást január 11- én láthatja az újpesti nagyérdemű. Zivataros esztendőkben, a két nagy háború között, a gazdasági világválság kellős közepén négy utcazenész rója egy német nagyváros utcáit, és muzsikálással próbálja megkeresni a mindennapi betevőre valót. Fritz, Ottó, Emil és Max szegénységben, bizonytalan­ságban, de békés idillben éldegélnek egészen addig, amíg találnak egy drága ékszert, és borul a béke.- Mi a fontosabb, a becsületes szegénység, vagy a becstelen gazdagság? Ezt a kérdést veti fel Paul Schurek vígjátéka - mondja a darab rendezője, Mikó István. A Jászai Mari-díjas művész maga írt zenét a ko­médiához, hiszen egy utcazenészekről szóló darab­nak nyilván fontos része a muzsika.- A darab két szereplőjével, Rusz Milánnal és Suha Kálmánnal már zenéltünk egy régebbi elő­adásban, és innen jött az ötlet, hogy csináljunk egy zenélős darabot, saját muzsikával. Korabeli stílusú zenéket próbáltam írni, így hallható az előadásban szving, fox és tangó is - meséli Mikó István, aki a Kaláka együttes alapítójaként is ismert. A Turay Ida Színház előadásában Kurkó József, Ger­mán Lívia, Mikó István, Rusz Milán, Suha Kálmán, Sza­bó Anikó, Zsolnay András és a Jászai Mari-díjas Benkő Péter lép színpadra. A darab rendezője vállalja, hogy őt a közönség általában összeköti a humorral, de hozzá­teszi, hogy az Utcazenészek azért több egy vígjátéknál.- Azokat a darabokat szeretem igazán, ahol a vi­dámság együtt jár a szomorúsággal, a nevetés a sírás­sal. Mert egyrészt színészként ez szép kihívás, más­részt pedig jobbára az életben is így történik. J. M. SZÉCHÉNYI TERV Induljon el a gyógyulás útján, segítünk a leszokásban Dobja el a cigit! Dohányzásról leszokást támogató program indul a szakrendelő tüdőgondozó részlegén. Az Európai Unió által támogatott országos projekt az Új Széchenyi terv keretében valósul meg. Csoportos foglalkozásokon, szakember vezetésé­vel hat héten keresztül találkoznak a dohányzástól megszabadulni vágyó, mo­tivált páciensek. Jelentkezni lehet a dohanyzasleszokas@ujpestiszakrendelo.hu e-mail cí­men vagy 2014. január 23-tól a felnőtt szakrendelő földszintjén, a főbejáratnál található gyűjtődobozba elhelyezett, névvel és elérhetőséggel megjelölt egyéni jelentkezés útján. Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet DOBJA EL A CICIT! Ökumenikus imahét: Újpest, január 19-26., a Krisztus-hívők egységéért Január 20., hétfő: Együtt... Egymásnak hálát adunk Isten kegyelméért Szent József katolikus templom (Nap u.-Tél u. sarok) Igét hirdet Szigethy János református lelkész. Január 21., kedd: Együtt... Semmilyen lelki ajándékban nincs hiányunk Káposztásmegyeri református új templom (Bőröndös u. 17.) Igét hirdet Tomka Ferenc katolikus plébános. Január 22., szerda: Együtt... Megerősítjük, hogy Isten hűséges Egek Királynéja-főplébániatemplom (Szent István [piacjtér) Igét hirdet Mészáros Kornél baptista lelkipásztor, főtitkár. Január 23., csütörtök: Együtt... Közösségbe vagyunk elhíva Baptista imaház (Kassai u. 26.) Igét hirdet Horváth Zoltán katolikus plébános. Január 24., péntek: Együtt... Keressük a megegyezést Káposztásmegyer, római katolikus templom, közösségi ház (Tóth Aladár u. 2.) Ifjúsági alkalom is egyben! Igét hirdet Neuwirth Tibor református lelkész; az ifjúsági al­kalom vezetője Szabó László református lelkész. Január 25., szombat: Együtt... Krisztushoz tartozunk Evangélikus templom (Lebstück M. u. 38.) Igét hirdet Legeza József görög katolikus parochus. Hát részekre szakítható-e Krisztus? IKor 1,1-17 alapján. Az imaalkalmak minden este 6 órakor kezdődnek! A LELKI AJÁNDÉKOK ÖKUMENIKUS CSERÉJE Minden este, az imaalkalmak után közös agapé, szeretetvendégség lesz a helyi, közös­ségi teremben. Minden jó szándékú embert szeretettel várunk, vallástól, felekezettől, világnézettől függetlenül. : Az Utcazenészek több egy vígjátéknál-mondja Mikó István Jászai Mari-díjas színmű- j vész, a darab szereplője és egyben rendezője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom