Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-03-06 / 9. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM, 2014. március 6. Kultúra A kép előterében Bozsó József Találkozások Operett a szépkorúak kedvére Újpest Önkormányzata kifejezetten a szépkorúak, a nyugdíjasok kedvére in- dította útjára Találkozások című programsorozatát, amelynek idei első eseményeként térítésmentes operettszínházi előadásra hívja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat a Jégpalotába. A nemzeti ünnep gondolatköréhez kapcsolódva az önkormányzat a Mária főhadnagy című operett-előadás megtekintését ajánlja március 16-án, vasárnap 14 órai kezdettel. A szereposztás parádés, a közönség Kállay Borit, Geszthy Veronikát, Vadász Zsoltot, Jankovits Józsefet, Teremi Trixit, Bozsó Józsefet, Benkóczy Zoltánt, Csere Lászlót, Kokas Lászlót, Vanya Tímeát láthatja a színpadon. Az operettműsor megtekintése a Találkozások rendezvénysorozatban térítés- mentes, jegyet sem kell igényelni rá. A Jégpalota kapuit 13 órakor nyitják ki, az előadás 14 órakor kezdődik. Az újpesti Jégpalota címe: IV, Homoktövis u. 1. (Homoktövis u.-Külső Szilágyi út sarok) Kellemes délutánt, jó szórakozást kíván: Újpest Önkormányzata Festőművész és feltaláló Százötven évvel ezelőtt született Pállya Celesztin festőművész, aki 1939-ben Újpest díszpolgára lett. A feljegyzések, újságcikkek szerint a magyar Leonardo da Vincinek is nevezték, sokoldalú művészete és feltalálói vénája miatt. Pállya Celesztin az olaszországi Genovában született 1864. március 9-én. A gyermek ötéves korában került Magyarországra, s fiatalemberként, 1890-ben Újpestre. Műteremlakása a Zichy Mihály utcában volt. Pállya Celesztin tizenhét éves korában egy rajzával pályázatot nyert, s a díjból Bécsben, Münchenben tanult festeni, majd hazatérve Benczúr Gyula mesteriskolájának tagja lett. 1892-94 között a Feszty-körképen dolgozik, a lovas ábrázolásokat tulajdonítják neki. Az első jelentős méltatást 1900-ban olvashatjuk róla a Budapesti Napló egyik lapszámában, Lyka Károly tollából: „Pállya Celesztin képes volna az egész emberiséget nélkülözni. Egymaga készíti szerszámait, s amellett, hogy fest, mintáz, farag, csodás hegedűket készít, maga által készített cipőkben jár, s ő csinálta a kerékpárt is, amellyel rendszerint közlekedik." Műtermében volt hajócsa- varmodell, mennyezetről csüngő repülőgépmodell, amelyeknek a megvalósítására nem volt keret. Ha valamire szüksége van, egyszerűen feltalálja és meg is csinálja. O a magyar Leonardo. Pállya Celesztin 1939-ben lett Újpest díszpolgára. Élénk színű képei többnyire csendéletek, portrék, vásári jelenetek. Életművének egy részét - képeket és egy hegedűt - a család Újpestnek adományozta. (Bővebben: ujpest.hu) BK. Újpest Önkormányzata március 7-én, pénteken 12 órakor megemlékezést tart Pállya Celesztin sírjánál, a Megyeri temető 16-os parcellájának 63. sírjánál. RAJZPÁLYÁZAT FELHÍVÁS Az Újpesti Tarzan™ Park 2014-es idénynyitása alkalmából pályázatot hirdet Újpesti Általános Iskolások számára „Az Én Tarzan™ Parkom" vagy „Élményeim a Tarzan™ Parkban" címmel. Főnyeremény egy különleges osztálykirándulás! Nevezési kategória: Alsó és Felső tagozat Pályázati feltételek: Minden gyermek csak egy rajzzal pályázhat, a pályázatban csak egyéni rajzokkal lehet részt venni. A rajzok mérete A/4-es lehet, a pályamunkák hátoldalára kérjük ráírni a mű címét, az alkotó nevét, korát, iskolája nevét, osztályát. Pályázati anyagok fogadása: A rajzok beérkezésének határideje: 2014. 03. 28 (péntek) Facebook játék kedvelések: 03.31 (hétfő) 12 óráig A pályázatok beküldése: A rajzokat osztályonként borítékban kérjük postán vagy scannelt formában e-mailben elküldeni, feltüntetve az osztályfőnök nevét, telefonszámát és e-mail címét. Beküldési cím: UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. (1042 Bp. Munkásotthon u. 66-68) E-mail cím: info@tarzanpark.hu. A borítékra kérjük ráírni: RAJZPÁLYÁZAT, Iskola, Osztály Pályázat díjazása: I. helyezett rajz: Osztálykirándulás a Tarzan™ Parkba + meglepetés emléktárgy II. helyezett rajz: Tarzan™ Park grafikás pólót kap az egész osztály III. helyezett rajz: Tarzan™ Park grafikás sapkát kap az egész osztály Facebook játék - Különdíj (legtöbb kedvelés): 1 fő+1 kísérő részére belépő a Tarzan™ Parkba Eredményhirdetés: 2014. 03. 31- én a Tarzan™ Park facebook oldalán. A nyertesek osztályfőnökének értesítése e-mailben. A beérkező műveket zsűri fogja értékelni, az első három helyezett, valamint a különdíjas pályamunkák a Tarzan™ Parkban kifüggesztésre kerül. További információ kérhető az info@tarzanpark.hu e-mail címen. Az érvényes pályázat feltétele a pályázati anyag megfelelő formában, a megadott határidőig történő beküldése. A pályázati anyag beküldése a pályázati feltételek automatikus elfogadását jelenti. A pályázat beadásával a pályázó lemond a pályamunkával kapcsolatos jogairól és eláll minden további követeléstől a pályamunkájával kapcsolatban. A pályázat kiírója fenntartja a jogot a pályázat feltételeinek megváltoztatására. Változásokról köteles értesíteni a pályázókat.