Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-01-17 / 2. szám

Köztér ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM, 2013. január 17. Vendégségben volt itthon a dobos Újpesten született, itt nőtt fel, majd elhagyta az országot, és dobverövel a kezében bejárta a világot. Hazalátogatott a Svájcban élő Szigeti Béla. Szigeti Béla 1945-ben született Újpesten, már gyer­mekkorában dobos akart lenni. A szintén újpesti, világhírű dzsesszdobos Kőszegi Imrével volt közös hangszeres vizsgájuk, ahol Szigeti Béla kapta a jobb minősítést. Jellemzően erre a történetre szerényen nem reagál, csak annyit mond, hogy Kőszegi nagy dobos. Újpestről viszont szívesen beszél. „Bárhová vetett is a sors, mindig erőt adtak erős újpesti gyökere­im. A családom, a neveltetésem, gyermekkori bará­taim, akiktől ugyan természetesen kissé eltávolod­tam, de most is nagy örömmel láttuk viszont egy­mást" - mondja. Szigeti Béla zenélt az Újpesten a máig legendás Bajtala-trióban, a Metróban és a Piramisban is. A zenekarok mellett sokáig - a korszakra jellemző­en - vendéglátós zenéből is élt. Meséli, hogy ugyan szerette, hogy zenél, bejárja az országot, és nagy ze­nészekkel dolgozik, viszonylag jól él, mégis elhagyta az országot. „Egyszerűen világot akartam látni, ami­re, ugye, akkoriban itthon nem volt lehetőség. Som Lajos, a Piramis basszusgitárosa szólt, hogy men­jünk ki Frankfurtba zenélni. Ő intézte az útlevele­ket, szervezte az utat. A bátyám akkor már Auszt­ráliában élt, ezért addig nem is kaphattam útleve­let. De így '73-ban én is disszidáltam." Muzsikált majd mindenhol Európában, New Yorkban, Ázsiában és Ausztráliában is. Az ötödik kontinensen a testvére, az - akkor már szintén ki­utazó - édesanyja és a legendás basszusgitáros, Orszáczky Jackie is próbálta maradásra bírni, de ő inkább továbbállt. „Valahogy mindig mennem kellett, nehéz volt le­telepednem, pedig megpróbáltam párszor. Végül Svájcban találtam otthonra. Régóta Bázelben élek, ott van a családom is." Szigeti Béla háromszor nősült, és ugyanennyiszer vált el, egy lány és egy fiú büszke édesapja. A gye­rekek kiválóan beszélnek magyarul, mindig is figyelt arra, hogy tisztában legyenek a gyökereikkel. Először harmincöt év után látogatott haza, hogy a gyerekei­nek megmutassa, honnan is indult világ körüli útjára. „Újpest nagyon sokat változott az utóbbi évti­zedekben, alig hasonlít arra, amit annak idején itt hagytam, mégis nagyszerű hazajönni. És sok szép helyen jártam a világban, de az biztos, hogy a Bala­tonnál szebbet még sosem láttam. Szerencsére ezt a gyerekeim is így gondolják." Egy hétig volt itthon, egykori zenésztársai, gyer­mekkori barátai - Szunyoghy András grafikusmű­vésszel az élen - egy sörözőben szerveztek össze­jövetelt Szigeti Bélának. „Remekül éreztem magam, nagyon jó volt látni a régi barátokat. De bármilyen jó is volt itthon, most már mennék haza." J. M. Örömzene a kiállítászárón Kiállításbúcsúztató és újévköszöntő örömzene volt vízkereszt estéjén az Ifjúsági Házban. Kovács „Jocó” Jó­zsef k\á\\ítása koncerttel és koccintással zárult. John Lennon, Jimi Hendrix vagy éppen Frank Zappa emlékét nemcsak zenével, de festészettel is meg lehet idézni. Erre volt példa Kovács „Jocó” József Újpesten született zenész és festőművész kiállítása, ahol - csendéletek és tájképek mel­lett - zenészek ihlette festményeket is láthatott több héten át a nagyérdemű. Kovács Jocó életében mindig is párhuzamosan volt jelen a dobolás és a festészet. A Ritmusok dobverővel és ecsettel című tárlat záróestjén a meg­nyitóra összeállt zenekar játszott, barátaikkal kiegészülve, a doboknál termé­szetesen Kovács Jocóval.- A kiállítás megnyitója előtt alakultunk Hang-szín néven, de ma már Las­sú méreg a nevünk. Ez az első búcsúkoncertünk. Remek, hogy barátokkal ze­nélhetek barátoknak, és az is, hogy itt lehetett kiállításom Újpesten - mond­ta a dobos-festő. A koncert valóban igazi örömzenét hozott, a rock legnagyobb klasszikusai­nak zenéi (például a Rolling Stones, a Cream vagy Hendrix számai) csendültek fel, így vízkeresztkor jó hangulatban zárult a kiállítás, és indult az új év. Újpesti Téli Fesztivál 2013. január 17 - február 9. JANUÁR 18., PÉNTEK 17.00 20.00: Csillagszóró gála - Karinthy Frigyes Művelődósi Ház JANUÁR 20., VASÁRNAP 10.00: fiyennektáncház a Bem Néptáncegyüttessel - Ady Endre Művelődési Ház JANUÁR 25., PÉNTEK 10.00: Természetes kontraszt". Csillag Körtvélyesi Anikó grafikusművész kiállításának megnyitója. Február 25-ig - Karinthy Frigyes Művelődési Ház, galéria JANUÁR 27., VASÁRNAP 11.00: Apa, figyelj rám! Halász Judit koncertje - Ady Endre Művelődési Ház FEBRUÁR 8., PÉNTEK 14.00-15.00: Jégszobrászat, kiszebáb égetés, farsangi fánk kóstolás - Homoktövis Általános Iskola előtti tér 14.00-1 S.30: Jeles Napok -„Farsangi Vigasság’ - Ifjúsági Ház FEBRUÁR 9., 9.00: Farsangfarki mulatság - Szent István tér ujpest.hu/telifesztival A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Újpest Önkormányzata

Next

/
Oldalképek
Tartalom