Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-12-05 / 43. szám

Kultúra Nyitott ajtók ünnepe November 24-én ünnepel­te születésnapját. Szom­baton a Fejünk felől a te­tőt című drámáját láthat­ja a nagyérdemű az Újpest Színházban. Jókai Anna Kossuth-díjas írónál ven­dégeskedtünk.- Boldog születésnapot! Talán nem udvariatlanság, ha elárulnom, hogy ez a nyolcvanegyedik.- Köszönöm szépen. Tavaly, a nyolcvanadikön akkora ünnepségso­rozatot rendeztek nekem, hogy le sem tagadhatom, hány éves vagyok. Igaz, nem is érdemes. Elég nagy kegyelem, ha az ember szinte az utolsó percig tud tenni valamit ezért a keserves éle­tért, amit valamennyien élünk.- Ön hogyan éli a mindennapjait! Kicsit tesz-vesz a konyhában, aztán nekiáll írni!- Nem tartozom a hazug emberek közé, úgyhogy be kell vallanom, a kony­hában nem nagyon tüsténkedek. Ha nagyon kell, mindent megcsinálok, de hogy még élvezzem is, az nem megy.- Az írás annál inkább, hiszen na­gyon termékeny író.- Az írásra nem sajnálom az időt, mert tudom, hogy amit csinálok, az megmarad. Legalábbis amíg létezik papír és könyvtár.- A Fejünk felől a tetőt első regé­nyének, a 4447-nek a színpadi át­irata.- A 4447 nem egy kölni nevének el­ferdített változata, hanem egy hely­rajzi szám. Akár Újpesten is létezhet­ne az a kis, düledező ház, amelyet le­bontásra ítélnek. Három generáció­nak kell otthagynia régi életét.- írásainak stílusát spirituális re­alizmusnak nevezi. A karácsonyban is a spiritualitást keresi!- A karácsonyról azt tartom, hogy ha valaki nem tudja igazán átélni a misztériumát, az okosabban tenné, ha nem is ünnepelné. Ajándékozós, kajá- lós cirkuszt csinálunk belőle. És tud­ja, az elanyagiasított, elgiccsesített ka­rácsony inkább ellenére van a miszté­riumnak.- De ilyenkor mégiscsak össze­gyűlnek a családok.- Jó esetben igen. "De sok ismerő­söm, olvasóm van, aki magányos, és egyedül van az ünnepen. Higgye el, nekik ez sokkal rosszabb, mint egy hétköznap. Egyszer talán majd meg­tanulja az emberiség, hogy a kará­csony nem a bezárkózás ideje. Az a bizonyos szenteste, amikor a három- királyok barangolnak, esetenként a hóban vagy mostanában inkább a la­tyakban, az az alkalom, amikor ki kell nyitni az ajtókat. Ez az este a szenve­dőké, a szerencsétleneké, a magányo­soké. J. M ..............................................................................hirdetés VÉDŐOLTÁS INFLUENZA ELLEN! Nyitvatartási idő: 10-14 óráig ■ november 30. ■ december 7. • december 14. Cím: IV. Tóu. 1-5. Mikrotűs oltás: 2500 Ft Hagyományos oltás: 1500 Ft. SANOFI-AVENTIS Zrt. -1045 Budapest. Tó u. 1-5 ■ Gyógyszerinformációs szolgálat: , +36 1 505 0055 www.sanofipasteur.hu • X Újpest * Önkormányzata SANOFI PASTEUR «5 Akik legjobban ismerik Újpest múltját Kilenc újpesti általános iskola csapata mérhette össze tudását az Újpesti Helytörténeti Alapítvány november 27-én megrendezett helytörténeti vetélkedőjén, ahol a diákok ismét bizonyították felkészültségüket. A nyerte­sek az ajándék könyvjutalom és uszodai belépő mellett megkapták a következő vetélkedő rendezésének jogát is. A két évvel ezelőtti vetélkedő győz­tese, az idei rendezés jogát elnye­rő Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Isko­la igazgatója, Orbán Ildikó üdvözöl­te a versenyzőket, a zsűri tagjait és Wintermantel Zsolt polgármestert, aki köszöntötte az egybegyűlteket.- Egy városban nagyon sok minden fontos. Fontos a jelen, de nem tudjuk elhelyezni magunkat, ha nem tárjuk fel, nem ismerjük meg és nem emlé­kezünk meg a múltunkról. Hogy tud­juk, honnan és hová tartunk - hang­súlyozta a polgármester. A zsűri ezúttal is helytörténetben jártas szakemberekből állt: elnöke Iványi János, az Újpesti Helytörténe­ti Alapítvány elnöke volt, tagjai pedig Mátésné Pataki Ágnes, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Buda­pest IV. Tankerületének igazgatója, dr. Kovács Ivánná, az Újpesti Városvé­dő Egyesület elnöke, valamint Szöllősy Marianne, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője. Az első feladat egy prezentáció elő­adása volt Halassy Olivér életéről, sporteredményeiről. A legérdekesebb megoldást ezen a délutánon a Babits Mihály Gimnázium csapata produkál­ta. Majd régi képeslapokat vetítettek ki a diákoknak, akiknek el kellett dönte­niük, közülük melyek készültek az Ár­pád úton. Ezt Újpest történetét érintő, majd híres újpestiekhez kötődő villám­kérdések, betűháló, vaktérkép követte. GYŐZTESEK ÉS HELYEZETTEK A vetélkedőt az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium csapa­ta nyerte meg. Második helyen a Babits Mihály Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium végzett. Őket a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium követte, a negyedik helyezést pedig megosztva a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Láz­ár Ervin Általános Iskola diákjai kapták meg. A nyertes csapatok tanulói és fel­készítői könyvjutalomban részesültek, kivéve az első helyezett csapatot, akik tízalkalmas bérletet nyertek a Halassy Olivér Sportközpont Városi Uszodába. (Bővebben: www.ujpest.hu ) G. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom