Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-10-03 / 34. szám
Kosárlabda^ zsonglőrök bemutatóztak Szájtátva figyelték a Lázár Ervin-isko- la nebulói a mára már világhírűvé vált Face Team kosárlabdacsapat műsorát a suli tornatermében. A nyaktörő mutatványok láttán fülsiketítő sikítás és vastaps volt a jutalom, amelyet az akrobaták egyre nehezebb gyakorlatok bemutatásával háláltak meg. A Face Teamet Takács Áron 2004 januárjában hét barátjával alapította Tatán. Első fellépésük a helyi középiskolában, az Eötvös József Gimnáziumban volt, a hagyományos Eötvös-na- pok keretében. Később már a tornászok segítségére is szükségük volt, mert több akrobatikát szerettek volna beépíteni a műsorukba, a fellépésbe. A Budapesti Testnevelési Egyetem sietett a segítségükre az új koreográfiák megalkotásában.- Az évek során egyre több nagy hazai és külföldi fellépésünk volt - mondta Takács Áron. - Legnagyobb sikereink közé tartozik a Csillag születik című tévéműsorban elért eredményünk. Ami még ennél is lélegzetelállítóbb, hogy a Britain’s Got Talentben a csapat több ezer résztvevő közül a legjobb negyven szereplő közé került be. A Face Team ma már keresett „árucikk" a világpiacon, hiszen számtalan eseményen szórakoztatták a kosárlabda szerelmeseit, Újpesten pedig kétszer jártak már. (Erről bővebben a www.ujpest.hu webolda- lon olvashat. A szerk.).- Most is nagy szeretettel jöttünk a Lázár Ervin- iskolába, hiszen gyerekek előtt fellépni mindig nagy kihívás - folytatta Áron. - Utánpótláscsapatunkkal érkeztünk, a srácok két-három éve ismerkedtek meg az akrobatikus kosárlabdázással. Látva a bemutatót, elmondhatom, nem kell izgulnunk, hiszen nagyon ügyes a csapat, hosszú időre biztosított a FaceTeam létezése. Takács Áron meglepetést is tartogatott beszélgetésünk végére. Elárulta, hogy a jövőben heti két alkalommal is foglalkozást tartanak a Lázár Ervin-is- kolában, mert nem titkolt céljuk, hogy Újpesten is utánpótlásbázist szeretnének kiépíteni. Amint azt az iskola igazgatója, Pál Lászlóné elmondta, szívesen látják a kosarasokat, hiszen az iskola életéhez szorosan kapcsolódik a sport és a testnevelés. (gergely) IS•ipasí Pályaavató után sportbemutató Iskolások öröme Újabb műfüves labdarúgópályával gazdagodott Újpest. A látványcsapatsportok támogatásáról szóló jogszabályok 2011. évi hatálybalépésének eredményeként a Magyar Labdarúgó Szövetség meghirdette a labdarúgó-pályaépítési programot támogató nyílt pályázat III. ütemét, amelyre Újpest Önkormányzata pályázatot nyújtott be. A benyújtott pályázatokról az MLSZ elnöksége hozott döntést, amely szerint Újpest Önkormányzata nyert, és a képviselő-testület határozatának köszönhetően a Halassy Olivér Német Tagozatos Általános Iskola udvarán egy úgynevezett grundpálya épült. A sportpálya avatóünnepségén részt vett Wintermantel Zsolt, dr. Tahon Róbert jegyző, Mátésné Pataki Ágnes, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest IV. Tankerületének igazgatója, Öze István, az UTE klubigazgatója és Kovács Zoltán egykori válogatott újpesti labdarúgó is. Városrészünk legújabb büszkeségét a polgármester, továbbá az MLSZ képviseletében Gudra Tamás adta át a nebulóknak, majd az iskola diákjai tartottak sportbemutatót. Délután pedig már a labdarúgásé volt a főszerep, az osztályok csapatai rögtönzött focitornán mérték össze tudásukat. G. G .