Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-09-05 / 30. szám

Kozák Danuta három arannyal ajándékozta meg magát és Újpestet Kozák Danuta őszi döntését sokan megkérdőjelezték. Egyesek féltették az olimpiai bajnokot, mások pedig tudni vélték, hogy párjával rossz döntést hoztak, amikor az UTE szakosztályához igazolt. Persze, nem az újpesti klub­bal akadtak gondjaik a kétkedőknek, inkább az edzőváltás viselte meg őket. Tudniillik Danuta bejelentette, hogy ezután kedvese, Somogyi Béla irányítása mellett készül a versenyekre. Egyesek - talán - még ellendrukkerek is lettek. Ők most, Duisburgot követően, nagyot csalódtak. Mi, új­pestiek, drukkerek viszont egyfolytában éljenzünk, hiszen Kozák Danuta a világbajnokságon három arany­éremmel gazdagította gyűjteményét. Külön öröm, hogy a háromból két olimpiai versenyszámban lett a vi­lág legjobbja. Bizonyította, neki jót tett a klubváltás, és az edzőcsere csak javított a teljesítményén és nem utolsósorban az önbizalmán is. Kozák Danutáról elmondható, hogy stabilabban ül a trónon, mint valaha. Három számban indult, há­romszor győzött, mégpedig imponáló versenyzéssel. Egyéniben és a négyesben kétség sem fért a sikeréhez, sikerükhöz, a váltóban pedig ő hozta vissza az aranyesélyt a hajrában.- Boldog vagyok, hogy sikerült nyernem - nyilatkozta Danuta az egyéni döntő után. - A megbeszélt tak­tika százszázalékosan bevált, bevallom, csak az elején figyeltem az ellenfeleket. A hajrában éreztem, hogy elöl vagyok, és nem is engedtem ki a győzelmet a markomból.- Danuta fantasztikus - mondta a televízióban Storcz Botond szövetségi kapitány. - Nem is találok szava­kat, hiszen úgy versenyzett, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Az olimpia utáni évben szinte minden­kinek nagyon nehéz újra a csúcsra jutni, Danuta a kivétel. Csak dicséret illeti őt és edzőjét, mert ismét olyat produkáltak, amit csak a legnagyobbak tudnak. (gergely) Újpest sportolt, mert sportos A Sportos Újpest! programja két napon át várta a mozogni vágyó kicsiket és nagyobba­kat a Városnapok idején a Szent István téren. Természetesen nagy sikert aratott a csocsó, a mászófal, a foci, mármint a kapura rúgás és nem utolsósorban a pingpong. Megesett, hogy perceket kellett várni a jelentkezők­nek, hogy kipróbálhassák tudásukat egy-egy sportágban. Pontokat gyűjthettek a verseny­zők a próbák alatt, és pontjaikat ajándékra válthatták be az úgynevezett pontboltban. Nagy volt a sürgés-forgás a téren, csak a Face Team csapat akrobatikus kosárlabda-bemu­tatójának idején szünetelt a forgatag. Ám ült és bámult a nagyérdemű a nyaktörő mutat­ványok láttán, és a fiúk méltán zsebelték be a szűnni nem akaró vastapsot. (g) Népszerű olimpikonjaink Hosszan kígyózó sorokban várták az újpestiek a Városnapok színes for­gatagában szombaton, hogy autogramot kérjenek az UTE olimpikon­jaitól és paralimpikonjaitól a Tarzan Park Szent István téren felállított sátrában. Berki Krisztián tornász, Gyúrta Dániel úszó, Tibolya Péter öt­tusázó, paralimpikonjaink közül pedig Krajnyák Zsuzsa, Dani Gyöngyi és Juhász Veronika adott autogramot, váltott szót a sikerekhez gratu­láló szurkolókkal. Számos közös fénykép is készült a bajnokokkal. ■>

Next

/
Oldalképek
Tartalom