Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-07-18 / 27. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM, 2013. július 18. Köztér A gyülekező gyerekek között, barátnői gyűrűjében találkozunk a leendő harmadikos Sárival. Mint mondja, ő idén már másodszor vesz részt a napközis táborban.- Tavaly még a Tábor utcában voltunk. Az is nagyon jó volt, de idén sokkal több érdekes program van! Nagyon szeretem a lányos kézműves-foglalkozásokat, mint a gyöngyfűzést vagy a gyümölcssaláta-készítést, de a leg- szuperebb a múlt heti siófoki kirándulás volt. Nagyon klassz volt a melegben pancsolni és labdázni a többiekkel a Balatonban! Amit nagyon várunk még a barátnőimmel, az a jövő heti hajókirándulás a Dunán, ugyanis még soha nem voltam hajózni - meséli lelkesen, és hozzáteszi, hogy már nagyon várják a csillámtetoválást is, amellyel éppen az aznapi programjuk indult. C.R. Csempézik a medencét Kívülről és belülről is napról napra formálódik a Halassy Olivér Sport- központ - Városi Uszoda épülete. A medenceterület vízpróbája után már a csempézésnél tartanak az építők. Mint ismert, az új uszoda alapkövét a múlt év szeptemberében rakták le, Újpest Önkormányzata a lakossági igénynek megfelelve, saját beruházásban valósítja meg az építkezést Káposztásmegyeren. Népszerű a megújult sporttábor Népszerű az önkormányzat velencei, száznyolcvan férőhelyes, 19 ezer négyzetméteres, nemrégiben felújított ifjúsági tábora. A létesítmény tavaly szeptember 1-jével került az Újpesti Vagyonkezelőhöz, és körülbelül hetvenmillió forint értékben újították fel. Úgynevezett kötelező felújításon estek át a faházak, amelyeket kifestettek, a szobák berendezését felfrissítették, továbbá megújult a vizesblokk, a közös étterem pedig tetőszigetelést kapott. Fejlesztés valósult meg a tábor udvarán, ahol egy több mint ezer négyzetméteres, szabványos, akár versenyek lebonyolítására is alkalmas kézilabdapályát alakítottak ki, ami többféle sportág művelésére is igénybe vehető. Emellett helyet kapott egy szabadtéri kondicionáló pálya, egy streetball pálya és egy homokos strandröplabda pálya is. Rossz idő esetén pedig egy fedett, oldalt nyitott épület várja a sportolókat, ami alkalmas tanórák, előadások megtartására is. A felújítás sikerét jelzi, hogy az UTE idén. hat hétre foglalta le az üdülőt, egy küzdősportokkal foglalkozó társaságnak pedig olyannyira elnyerte a tetszését a létesítmény, hogy jövőre is foglaltak időpontot. A beruházás célja az egyelőre zömmel újpestiek által igénybe vett létesítmény méltó használata, egyúttal a nagyközönség felé nyitva a minél előnyösebb piaci pozíció elérése volt. MOA