Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-05-23 / 20. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM, 2013. május 23. Sport Dombi: Nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket Szegeden zajlott a Kajak- kenu Világkupa, ahol a magyar versenyzők összesen tizennyolc érmet szereztek. A 62 fős magyar küldöttség 52 hajót alkotott, mind a 26 versenyszámban két magyar egység indult A világkupa első napján a női K-1500 méteren az újpesti Kozák Danuta végig jó tempóban evezve a szerb Ruzsicsics-Benedek Dalma és a német Katrin Wagner mögött harmadikként zárt. Másnap a női K-4500 méteren a Szabó Gabriella-Ko- zák Danuta-Kovács Katalin-Fazekas- Zur Krisztina összeállításban induló magyar hajó a lengyelek mögött, a második helyen végzett. Női K-1200 méteren Kozák Danuta ötödik.- Igazából nem tudtam százszázalékosan készülni a világkupára, mondhatni, ez amolyan edzésverseny volt számomra - mondta a verseny után Danuta. - Még nem vagyok csúcsformában, remélem, a közeledő válogatóra már abban leszek. Danuta szerint reális, hogy nem tudott nyerni, hiszen az idény hosszú, és szeptemberben a világbajnokságon kell majd jól szerepelni.- Az idény elején túl korán túl jól menni általában nem kifizetődő - összegzett az újpesti olimpiai bajnok. A londoni hősök közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott Dombi Rudolf és Kökény Roland, akik ezúttal sem találtak legyőzőre K-2 1000 méteren. A duó gyorsan egy hajóhossz- nyi előnyre tett szert, ezután az oroszokkal nagyot küzdve szerezték meg az első helyet.- És hol van még az igazi verseny- formánk! Még bőven tudunk mit faragni az időeredményen - magyarázta Kökény Roland.- Olyan a taktikánk, hogy az utolsó méterekre mindig hagyunk tartalékot. A győzelem felé vezető úton ugyanis nem szeretjük a kellemetlen meglepetéseket - mondta az UTE versenyzője, Dombi Rudolf. (CG) Irány a Duna! A vízitúrázáshoz szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket már sokan elsajátították az Újpesti Hajós Klubnál, így elhárultak az akadályok, indulhatnak a nyári vízitúrák a vén Dunán. A megszerzett ismeretek birtokában az első program egy egész napos vízitúra lesz május 26-án, vasárnap. Az Újpesti Hajós Klub valamikor Kossuth Lajos Vízi Úttörőcsapat néven alakult meg 1957 márciusában. Szabó József tanár úr és Nagy Lászlóné Etelka néni szinte a semmiből teremtette meg a vízitúrázáshoz szükséges feltételeket, amivel számtalan gyereknek életre szóló élményt szereztek. A klub mai vezetői, közöttük Varga János elnök is, valamennyien az ő neveltjei.- Szerencsére sok gyerek érdeklődik nálunk - mondta Varga János. - Talán azért vagyunk népszerűek, mert a mi táboraink másról szólnak, mint egy átlagos nyári tábor. Önállóságra, fegyelmezettségre oktatjuk a gyerekeket, akik nem tanároknak, hanem barátoknak tekintenek bennünket. Varga János büszkén újságolta, hogy a klubtagok többsége természetesen újpesti, de a barátok és a rokonok okán szép számmal akad bevándorló a főváros különböző kerületeiből is.- A csapat összetétele sem mindennapi - folytatta a főnök. - Akadnak a vízitelepen kisiskolások, tizenévesek és huszonéves fiatalok is. Együtt viszont nagyon jól festenek a hajókban. Az Újpesti Hajós Klub persze nemcsak itthon szervezi a vízitúrákat, hanem a határainkon túl is lapátolnak. Hosszú lenne felsorolni, merre jártak már, legyen elég annyi, hogy már végigeveztek a Dunán, teljesítették a hazai Vízi Nagy Kört, és a napokban tértek haza Olaszországból, ahol Velencében kenuztak.- Idén nyáron hová készülnek?- Június elején hazai pályán, a Dunán evezünk Nagymarosról Újpestig. A hónapban még feltűnünk a Vágón, majd Esztergomból evezünk haza. Megyünk még Mohácsig is, majd túrázunk a Tiszán. A tervek között szerepelnek hosz- szabb, többnapos túrák is, például az Újpest-Szekszárd-Siófok-Keszthely-, valamint a Szentgotthárd-Győr-Új- pest-kirándulás is. És akkor még nem szóltunk a Duna-delta-túráról. (gergely) Már 13 219-en kedvelik az Újpest-Káposztásmegyer facebook oldalt! www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer Csatlakozz Te is az Újpestet lájkolók dinamikusan gyarapodó közösségéhez! Az Újpesti Közéleti TV-nek is van már Facebook oldala, amely szintén tetszésre méltó és egyre több tévés anyag elérhető rajta. Az ujpest.hu weboldalon szintén megnézhetők az ÚKTV riportjai.