Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-05-10 / 18. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 2013. május 10. Sport Emléknap Halassy Olivér tiszteletére Egy esztendővel ezelőtt vette fel az újpesti olim­piai bajnok, Halassy Oli­vér nevét a Német Tago­zatos Általános Iskola. A névfelvétellel egyidejűleg az olimpiai iskolákhoz is csatlakozott. A Halassy a huszonnegyedik olyan is­kola, amely egy magyar olimpiai baj­nok nevét viseli. Névadójának tiszte­letére emléknapot szervezett az isko­la vezetése. A nap programja a Halassy Oli­vér Sportközpontban kezdődött, ahol előbb a létesítmény vezetője, Borsebe Cábor köszöntötte a ven­dégeket, a hat fővárosi általános is­kolából érkezett kosárlabdacsapato­kat. A Halassy Olivér Általános Isko­la igazgatója, Orbán Ildikó rövid be­szédében kiemelte, büszkén viselik az olimpiai bajnok nevét, majd kije­lentette, mindent megtesznek, hogy megfeleljenek Halassy Olivér emlé­kének. Dr. Molnár Szabolcs alpolgár­mester arról beszélt, hogy a taps és az ünneplés nem a meghívott ven­dégeknek szól, hanem azoknak a gyerekeknek, akik sporttal, most ép­pen kosárlabdázással tisztelegnek a fantasztikus sportember, Halassy Olivér előtt. Még mielőtt hullani kezdtek a kosa­rak, a résztvevők és a vendégek meg­koszorúzták az olimpia bajnok mell­szobrát a sportcentrum bejáratánál. A kosárlabdatornán részt vevő csapatok: Halassy Olivér Német Tagozatos Általános Iskola, Hajós Alfréd Általános Iskola, Szent-Györ- gyi Albert Általános Iskola, Szűcs Sándor Általános Iskola, Németh Imre Általános Iskola és Bene Ferenc Általános Iskola. A torna győztese a Németh Im- re-iskola csapata lett. Az érmeket az olimpiai bajnok lánya, dr. Halassy Ilo­na adta át a gyerekeknek, s a torna legeredményesebb játékosát, a Bene Ferenc iskola diákját, Szecsei Gergőt egy díszes serleggel ajándékozta meg. A program délután az iskolá­ban folytatódott, ahol a diákok rö­vid műsorral kedveskedtek a ven­dégeknek, majd virágot helyeztek el Halassy Olivér emléktáblájánál. (gergely) Isten éltesse, Göröcs János! y Az Újpest FC legendás játékosa má­jus 8-án Ünnepelte 74. születésnap­ját. Göröcs Titi, azaz Göröcs János tizenöt év alatt öt bajnoki címet ünnepelhetett lila-fehér színekben. Göröcs János, az újpesti labdarúgás történelmének egyik legjobb futballistája briliáns technikai képessége­ivel, játékintelligenciájával a hatvanas évek kiemelkedő klasszisjátékosa volt. Titi 1957 és 1972 között másfél évtizeden keresztül futballozott a Megyeri úton, ahol 339 bajnoki mérkőzésen 109 gólt szerzett. A váloga­tottban 62 találkozón 19-szer talált az ellenfelek háló­jába. Ötszörös bajnok, kétszeres MNK-győztes. Olim­piai bronzérmes (1960), KEK-gólkirály 8 góllal (1962), VVK-döntős, KEK-elődöntős. 1972-ben Tatabányára igazolt, ahol KK-győztes lett. Edzői karrierjét az Újpest serdülőivel kezdte 1974- ben, majd 1976-ban Kuvaitba igazolt. Az Újpest felnőttcsapatának edzője 1985 és 1988 között, 1987-ben együttesével bajnoki ezüstérmes és MNK-győztes lett. Újpesten 1985-től a klub örökös bajnoka, Újpest díszpolgára, 2012 óta Budapest díszpolgára. Szemüveget a bírónak! Az elmúlt hétvégén az Újpest FC mondhatni lemá­solta az őszi Győrben lejátszott mérkőzését. A Me­gyeri úton - egyébként minden úgy alakult, ahogyan eltervezték a hazaiak. Vezettek, jól játszottak, ami­kor elérkezett a 93. perc, csakúgy, mint tavaly októ­ber 21-én az ETO Parkban. Akkor Kamber fejelt, most Strestik rúgott gólt Balajczának. Vesztett az Újpest. Már ott is kérdések merültek fel a góllal kapcsolat­ban, sokan vitatták - és nem csak lila-fehér érzelmű- ek - hogy Balajcza Szabolcs a gólvonalon túl fogta meg a labdát, vagy sem. Vasárnap sokkal látványo­sabb és valljuk be bosszantóbb volt a három pontot eldöntő bírói ítélet. A bajnokságra törő győri együt­tes szlovák zsoldosa ugyanis bőven lesen állt, amikor indította a társa. A televízió felvételén tisztán látszik, hogy bakizott a játékvezető, amikor nem fújta vissza a támadást. Puhl Sándor, a világ legjobb játékvezető­jének többször is megválasztott egykori futballbíró, talán a mundér becsületét védve, a sporttévé adá­sában viszont, dicsérte az ítéletet. Minden esetre, a spori döntése vereséget jelentett az ebben az idény­ben, talán legjobban futballozó újpestieknek. VÉLEMÉNY Fütyülni nehéz, beszélni tilos Tudom, nehéz a dolga a játékvezetőik) nek. Huszonkét futballistát kell kordá­ban tartani a füttyös embernek, és ak­kor még nem beszéltem az állandóan reklamáló edzőkről és a föl s alá futkáro- zó asszisztensekről, akik vagy segítenek a szerencsétlennek, vagy nem. Az utóbbi időben sajnos kevéssé, pedig lassan már többen vannak a pálya szélén, mint né­hány meccsen a szurkolók a nézőtéren. Persze megértem a sporit, hiszen rengeteg dolog elvonhatja a figyelmét a mérkőzés alatt. Először is a focisták állandóan futkároznak, a labda pat­tog, a nézők meg ordítanak ahelyett, hogy csendben figyelnék az eseménye­ket. Zajban nehéz koncentrálni. Példá­ul szinte képtelenség egy leshelyzetet észrevenni, nem is szólva arról, milyen istentelen feladat futás közben ziháló tüdővel megfújni azt a fránya fütyülőt. Jut eszembe, milyen érdekes, edző, játékos, szertáros és ki tudja, még ki, bátran nyilatkozhat a meccsek után, a bírók egy kukkot sem mondhatnak a történtekről. Állítólag tilos! Hibázni szabad, beszélni nem. Egykoron méltán választották több­ször is a földkerekség legjobb játékveze­tőjének a mi bírónkat, még vb-döntőn is dirigált, mindenki megelégedésére. Ma a legnagyobb szakértő a sporttévé­ben, magyarázza a helyzeteket, a bizo­nyítványt, és védi a kollégáit. Pedig akár mondhatná, sajnos hibázott a bíró, ítél­hetett volna szabadrúgást, adhatott volna sárga vagy piros lapot, esetleg beinthette volna a lest az asszisztens. Nem, ő inkább mismásol, védi a mun­dér becsületét. Nagy kár! És dicsér. Dicséri a partjelzőt, aki - mert nem állt vonalban, ezért nem lát­ta tisztán a helyzetet - nem intett, pe­dig a napnál is világosabban látszott, hogy a csatár lesen állt, amikor társa indította. Úgy mondta, jól döntött, mert nem volt biztos a dolgában, és akkor a nemzetközi szövetség előírása szerint nem kell jeleznie. Kérdem én: akkor miért van ott a part­vonal mellett? Miért nem követi rende­sen a támadást, miért nem mer dönteni? Hja! Úgysem kell megmagyaráznia. Nem beszélhet! Gergely Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom