Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-05-10 / 18. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 2013. május 10. Kultúra Radics Béla utca Emléktábla és szoboravató után utcát neveztek el Radics Béláról, a legendás gitárosról Angyalföl­dön, a Vőlegény utca és a Göncöl utca között. N ekem még megadatott, nyilván koromnál fog­va, hogy élőben lássam és hallgassam Radics Bélát, a magyar Jimi Hendrixet. Kiábrán­dító élmény volt. RB kapitány, halála előtt egy hónappal, már csak próbálkozott a gitározás­sal. Kevés sikerrel. Maga is érez­te ezt, feladta. Nem csak azt a koncertet, az életet. Alkoholiz­musba, halálba kergették az ak­kor létezett szocializmus béren­cei. Alapos munkát végeztek. Radics Béla művészetét nem őr­zik lemezek, sem tévé, sem rá­dió felvételek. Ennyire gazdag ország voltunk, a tehetségek­nek „el lehetett menni": a sza­bad világba, vagy a másvilágba. Ki disszidált, ki belehalt Erdős „doktor" és parancsolói prole­tárdiktatúrájába.- Származása nem indokolta volna, hogy háttérbe szorítsák, ugyanis édesapja katona zenész volt, a Néphadsereg állományá­ban - emlékszik dr. Hollósi An­tal országgyűlési képviselő, aki részt vett az Radics Béla utca ünnepélyes átadásán.- Noha ugyan abban az esz­tendőben születtünk, szemé­lyesen nem ismertem, azon­ban ellátogattam számos kon- certjére-i folytatja a múltidézést Hollósi Antal. Maradjunk mi is a közel, s a távolabbi múltnál: 2005. októ­ber 22-én felavatták Kovács Ká­roly alkotását, Radics Béla egész alakos szobrát, RB kapitány egy­kori lakóházának udvarán. Az arra járók, a szobor talapzatán mindig találnak friss virágot. RB kapitány a Megyeri temetőben nyugszik. Sírkövére a Hobo Blu­es Band legénysége muzsikálta össze a pénzt 1983-ban - halála után egy esztendővel. DITZENDY Londonban is látható majd Egy újpesti blendéjén át Az Országgyűlés Képviselői Irodaházában is helyet ka­pott a tősgyökeres újpes­ti Bernolák Béla Budapest blendén át című fotókiállí­tása, amelyen szűkebb pát­riájának képei is megtalál­hatók. A BRFK-nál dolgo­zó fotós, akinek alkotásait a Károlyi-galériában nem­régiben már láthatta a kö­zönség, egy tűzoltóautóról készített további újpesti képeket, amelyeket remé­nyei és tervei szerint külön tárlaton mutatna be. ' A május 6-án megnyitott tárla­tot dr. Hollósi Antal országgyű­lési képviselőn kívül dr. Cordos József minisztériumi főosztályvezető­helyettes, valamint dr. Bogdán Tamás rendőr alezredes is méltatta. Dr. Hollósi Antal országgyűlési kép­viselő visszautalt rá: az itt kiállított hetvenkilenc képet ő már Újpesten, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimná­zium galériájában megtekintette, és szólt arról is, hogy készítőjükről meg­tudta, tősgyökeres újpesti.- A város nem volt mindig Buda­pest része, de mindig is híres volt ar­ról, hogy a művészeket valamifélekép­pen szponzorálja. Ennek példája volt az iskola galériájában megnyitott kiál­lítás (amely egyébként pont a magyar kultúra napján nyílt meg). Az alkotóról azt mondta, szintén azok közé tartozik, akik hivatásuknál fogva kerültek közel a fényképezés­hez. Bernolák Béla képei esetében a szubjektív látásmód az, ami megfog­ja a nézőt.- Bernolák sikere egyben Újpest si­kere! - zárta gondolatait. A képek „története" azonban ezzel a tárlattal korántsem ér véget, hiszen ősszel egy utazási tárlat keretén belül várhatóan Londonban is kiállítják őket. Készítőjük az Újpesti Napló kérdésére elmondta: e terv megvalósulása legin­kább a szervezésen múlik majd, ezen­felül jelenleg is munkában van, hiszen január vége óta további újpesti fotókat készített. (Bővebben: www.ujpest.hu ) M. ORBÁN ANDRÁS A gyermekkar közreműködésével A Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium Gyermekkara közreműködik a május 12-i, vasárnapi 18 órai Krisztus mennybemenetele-misén az Egek Királynéja-főplébániatemplomban. A kórust Pállya Orsolya és Tarcsi Veres Attila kíséri, vezényel Pászti Károly. A misét követően a kórus rövid koncertet ad repertoárjából, ugyanis a május végén tartandó I. Mária Rádió Kórusversenyre készülnek. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom