Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-05-10 / 18. szám

1 Szombaton: Káposztásmegyeri Nap Fussunk, bringázzunk, bulizzunk! Közel két évtizedes hagyo­mányra tekint vissza az Új­pest Önkormányzata és a Káposztásmegyeri Te­lepülésrészi Önkormány­zat által megrendezett Káposztásmegyeri Nap. Má­jus 11-én délelőtt a mozgásé a főszerep, a délutánt sztár­fellépők műsora teszi ígé­retessé. A Magyar Vöröske­reszt véradást tart a Karinthy Frigyes Művelődési Házban.-TZrálkoz*^ Mkzorf nál. A minifutás rajtja 9 órakor lesz, a táv hossza 1,6 kilométer. A maxifutás 10 óra 15 perckor várja a felnőtteket, amelynek hossza 3 kilométer. A kerék­párosok futama 11 óra 15 perckor raj­tol el, és 8,6 kilométert kell letekerni­ük a versenyzőknek. A délután már a pihenésé, a felhőt­len szórakozásé a Kása Pál sétányon. A kisebbeknek szóló produkciók között ott lesz 15 órától a Cörbetükör Szín- társulat műsora, 16 óra után pedig a Holló együttes játszik. A nagyobbakat fél hattól az Appril Project tánccso­port, Baricz Cergő és Antal Timi vár­ja, este nyolctól pedig a „Huligánok" lepik el a színpadot. A bravúros színpadi koreográfiájá­ról híres Appril Project csapata hét­fős tánckarával várja majd a Kosa Pál sétányra érkezőket. A tőlük megszo­kott, egyedi módon ezúttal is a lélek és a teljesítmény korlátáit feszegető produkcióval készülnek.- Sok szeretettel várjuk a táncszere­tő kicsiket és nagyokat egyaránt! Min­D élelőtt rendezik meg a Káposztásmegyeri Futó- és Kerékpáros Fesztivál tava­szi fordulóját, amelyre idén előze­tesen több mint 4600-an neveztek. A verseny helyszíne a korábbi évek­hez hasonlóan a káposztásmegyeri Farkaserdő és környéke lesz. A hely­színen a futók és a kerékpárosok ne­vezéseit egyaránt fogadják még, reg­gel 8 órától az adott versenyszám in­dításáig, a rajt helyszínén, azaz az Óce­ánárok utca óvoda előtti útszakaszá­Élt közöttünk egy kislány. Olyan volt, mint a többi gyermek: ha futkározott, kipirult; ha játszott, el­merült; ha nevetett, gurgulázott; ha mérges volt, hadonászott. Ám az ő élete mégis más: Hanna an­gyalnak született. Alig múlt kétéves, amikor kiderült, hogy beteg. Gyermeki hősiességgel viselte a küzdelmet a halálos kór ellen, míg eljött a nap, amikor az orvos széttárta kezeit, és fejét ingatta... Hanna története a kicsi lány vágyával érkezett hozzánk, hogy a közeli vízi birodalomban pan­csolhasson a családjával egy nagyot. A kérés a szívünkhöz ért, és mi többet akartunk adni. Szám­ba vettünk minden helyet, felkerestünk újpesti cukrászdát, játszóházat, s egyre többen lettünk. Mi örültünk, s egyre szaladtak a napok. Aztán egy napon levél érkezett: Hanna nem várhatott to­vább, a kicsi, törékeny gyermek örökre elbúcsúzott. Többet akartunk adni - cseng a fülünkbe a kínzó gondolat és a szívfájdító üzenet, ami hátrama­radt mindannyiunknak: ha segíteni akarsz, tedd meg ma! Legyen egy jó szó, egy mosoly, egy simo- gatás, tedd meg ma! Nem fontos, ha kevésnek érzed, amit adni akarsz, add oda ma! Fájó szívvel búcsúzunk: az Újpesti Cseriti csapata, Andretti cukrászda, Mézi cukrászda, Vad- gesztenye cukrászda, Aquaworld, Maki játszóház, és sokan mások. Áprilisi szüíinaposok a játszóházban Az Újpesti Cseritinek és támogatóinak köszön­hetően nemrégiben hét nehéz helyzetű család­ból érkezett kisgyermek és egy-egy meghívott barátjával ünnepelhette születésnapját. Április szülötteit ezúttal is a Maki Játszóház fogadta. A kicsiket az önfeledt játék közben a Vadgeszte­nye cukrászda által felajánlott harapnivaló és a nevezetes Újpest-torta várta. Hét szülinapos kisgyereket és barátaikat látta vendégül nemrégiben az Újpesti Cseriti, a Maki Ját­szóház (a volt Újpesti Kölyökpark) és a Vadgesz­tenye cukrászda segítségével. A kicsiket ezúttal is másfél óra önfeledt szórakozás várta, akik - ahogy ez korábban is volt - minden percet kihasználtak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom