Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-05-03 / 17. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2013. május 3. Köztér Szépül a Farkaserdő Ahogy a Farkaserdő környékén élők is észrevehették, az árnyas pihenő' területről néhány hónapja eltűntek a köztéri bútorok, padok, piknik- asztalok, szemétgyűjtők. A szem­betűnő változással megkezdődtek a farkaserdőbeli felújítási munkák. Mint megtudtuk, rövidesen nem­csak a padok kerülnek vissza, de pár héten belül már erdei óvodának és egy különleges élményösvénynek is örülhetnek a helyiek. Hosszú évek óta nem látott felújítá­si munkák kezdődtek meg a Káposztás- megyeren fekvő Farkaserdőben. Még a tél végén indult a munka, a balesetveszélyes padok elbontásával. Ahogy az időjárási viszonyok lehetővé tették, a Városgond­nokság munkatársai néhány hete folytat­ták a felújítást. Három tűzrakó helyet alakítottak ki, és jelenleg is folyik a Kor­dován tér és a Szíjgyártó utca közti, va­lamint a Nádasdy Kálmán utca felőli be­járatok kijavítása, megújítása.- Sajnálatos, hogy amint az elmúlt héten kihelyeztük az új tűzrakó helye­ket, vandálok azonnal megrongálták azokat. Teljesen nem tudták lerombol­ni, mivel az alapok le voltak betonozva, de jelentős károkat okoztak. Jövő héten megkezdődik a köztéri bútorok, padok, asztalok kihelyezése. Mindent megte­szünk azért, hogy minél tovább épség­ben maradhassanak a szép, új kültéri bútorok, ezért ha kell, akár járőrszolgá­latot is kérünk a területre - mondja az önkormányzat városüzemeltetésért fe­lelős alpolgármestere, Rádi Attila. A bútorzat kihelyezésével még nem ér véget a Farkaserdő megújulása. A Kordo­ván tér és a Szíjgyártó utca közti bejárat­hoz közel, a korábban rendkívül lepusz­tult állapotú egykori játszótér helyén er­dei óvodát alakítanak ki kismozdonnyal, hintával, sőt egy különleges élmény­sétányt is birtokba vehetnek a kicsik.- Ez egy úgynevezett „mezítlábös- vény" lesz, amelyet különböző ka­zettákban a természetben előfordu­ló anyagok alkotnak, például termé­sek, háncs, termőföld, homok, kavics. A gyermekek cipőjüket levéve, akár be­kötött szemmel is kipróbálhatják az ös­vényt, hogy ismerkedhessenek a külön­féle anyagok érzetével - teszi hozzá az alpolgármester. G. R. Fussunk, kerékpározzunk! Közel két évtizedes hagyományra tekint vissza az Újpest Önkormányzata és a Káposztásme­gyeri Településrészi Önkormányzat által meg­rendezett Káposztásmegyeri Nap. Május 11- én délelőtt a mozgásé a főszerep, a délutánt sztárfellépők műsora teszi ígéretessé. A rendezvény érdekessége a Káposz­tásmegyeri Futó- és Kerékpáros fesztivál, amely Budapest legnagyobb létszámú tömegsport rendezvényei közé tartozik. Kezdetben 2-3 ezer jelentkező indult, a résztvevők száma azonban most már jelentősen meghaladja ezt. A Futófesztiválon nincsenek helyezések, hi­szen az a sportról, a testmozgásról, a közösség­ről, a jó hangulatról szól. A délután már a pi­henésé, a felhőtlen szórakozásé. A kisebbeknek szóló produkciók közt ott lesz a Holló Együttes vagy a Görbetükör Színitársulat műsora. A nagyobbakat fél hattól az Appril Project tánccsoport, Baricz Gergő és Antal Timi várja. Este nyolctól pedig huligánok lepik el a színpadot. Ekkor kezdődik ugyanis a Hooligans koncertje. A rendezvény fővédnöke Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere. További információk: www.ujpest.hu/kapnap Törvénybe foglalták a rezsicsökkentést H Törvényben rögzítette a rezsicsökkentést a parlament: az elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult mérséklése mellett július 1-jével előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csök­kentését is. A víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest mérséklődnek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szol­gáltatók. A kedvező árváltozás tényét kötelező lesz feltüntetni a számlán, ame­lyik szolgáltató ezt elmulasztja, tízezer forint kötbért fizethet a fogyasztónak. Újpest is kiállt a kormány intézkedései mellett, Újpest Önkormányzatának képviselő testületé üdvözli a kormány rezsicsökkentő intézkedéseit, és támogatja a további ezirányú lépéseket, mert azzal minden új­pesti háztartás körülményei javulnak. Az önkormányzat hozzátette azt is, hogy a jelenlegi kormány sza­kított az előző kabinetek politikájával, amikor is 2002 és 2010 között összesen tizenháromszor(l) emelke­dett a szolgáltatások ára. MTI/MOA Intézményvezetői kinevezések A képviselő-testület legutóbbi, április 25-i ülésén intézményvezetői kinevezésekről döntött a testü­let. Ennek értelmében Dikácz Attiláné a Homoktö­vis Óvoda, a Karinthy Frigyes Óvoda - Óceán Tag­óvoda élére pedig Beáné Losonczi Katalin kerül új vezetőként. Mindkét intézményvezető 2013. au­gusztus 1-jétől 2018. július végéig vezeti az óvodát. A Deák Óvoda vezetésére kiírt pályázat ered­ménytelen volt, a vezetői teendők ellátására továb­bi egy évig Kurucz Orsolya kapott megbízást. A testület megerősítette Török Ritát az Újpes­ti Kulturális Központ élén, vezetői tisztségét öt évig, 2013. augusztus 31-től 2018. augusztus 30-ig tölti be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom