Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-05-03 / 17. szám
Köztér Életre szóló élmények Vissza a Tungit! Korábbi lapszámunkban visz- szaemlékezésre kértük olvasóinkat, kérve, írják meg nekünk élményeiket a Tungsram stranddal kapcsolatban. Személyes történetek százai és ezrei bizonyítják, hogy működése alatt majd minden újpesti megfordult ott. A Tungi strand kedves, olykor életre szóló élmények, soha el nem múló barátságok, örök szerelmek születésének színhelye volt. Az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény archív felvétele Hétköznapi strandélet Pályafutásunkat az Izzóban kezdtük, és ott is fejeztük be. A közbenső időben tagjai voltunk a Tungin működő motorcsónak-szakosztálynak. Ezért nyaranta minden szabadidőnket a strandon töltöttük. Munka után (hattól kettőig dolgoztunk) szinte mindennap odavitt az utunk. Ha lehetett strandoltunk, vagy csónakkal átmentünk a túloldalra, a „Totyinak" nevezett szigeti vendéglőbe, és este jöttünk haza. A Tungi teraszán konyha is működött, ahol az akkoriban a piacon csak ritkán kapható pacalt, májat készítették, többféle formában. Természetesen jó sörrel lehetett leöblíteni. Az ilyen és ehhez hasonló kis összejövetelek színesítették hétköznapjainkat. A Tungin nyaranta lehetőség volt a munkakezdés előtti frissítő úszásra, ha az időjárás megengedte. Télen odajártunk a gyerekekkel szánkózni és beszélgetni. Legendás úszómestere volt a Tunginak: Csukor László, aki nemzedékeket tanított meg úszni. Halála után mellszobrot állítottak emlékére az uszoda területén. Részlet Bandi György és Bandi György né visszaemlékezéséből Továbbra is várjuk olvasóink élményeit, fotóit szerkesztőségünk címére! Öszzefogás a Tungi ügyében Határozatban állt ki Újpest Önkormányzata az újpestiek azon szándéka mellett, hogy visszakaphassák egykori strandjukat, a sokszor csak becenevén emlegetett Tungit. A képviselő-testület többsége egyértelműen támogatja az újpesti magánszemélyek és cégek kezdeményezését, amelynek nemrégiben dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő állt az élére. Mint ismert, Hollósi levélben fordult a tulajdonos General Electric (GE) közelmúltban kinevezett regionális igazgatójához, azonban fogalmazványára eddig még nem kapott hivatalos választ. Agostino Renna, a GE területileg illetékes vezetője nem sokkal ezelőtt járt Újpesten a polgármesternél, amikor is a strand ügye szintén szóba került. A Tungsram gyárat még a rendszerváltozás, pontosabban az utána következő első szabad választás előtt privatizálták, amivel Magyarország és a város elveszítette egy versenyképes és világhírű ipari vállalatát, nem utolsósorban pedig a sokak által szeretett strand sorsa is megpecsételődött. Utóbbinak a működését még másfél évtizedig támogatta az önkormányzat, majd a GE végleg bezárta, a területét pedig azóta sem használja semmire. Az újpestiek és velük együtt immár hivatalosan az önkormányzat is azt szeretné, hogy ez az állapot megváltozzon, és a jelenleg elhanyagolt terület újból strandként működhessen. MOA Bővült az elismerések köre Muskátli, csak újpestieknek! 2013'ban ismét több ezer muskátlival ajándékozza meg az önkor' mányzat az újpestieket! Május 17-én két helyszínen, 9.00 órakor „Újpest Központ"-nál, a Semsey parkban, 15.00 órától pedig Káposztásmegyeren, a Bőröndös utcai református templomnál várják az érdeklődőket. Az igénylők ezúttal is három tő muskátlival járulhatnak hozzá Újpest virágos képéhez. A nyári virágok boldog tulajdonosa az lehet, aki újpesti és ezt igazolni is tudja lakcímkártyájával a helyszínen. Aki az Újpesti Naplóban található szelvényt kitölti (kérjük nyomtatott nagy betűkkel), majd kivágja és magával is hozza, az hamarabb juthat a muskátlihoz, tehát érdemes ezzel érkezni. Fontos újdonság, hogy egy ember (a sajátját is beleértve) legfeljebb 3 lakcímkártyára igényelhet virágot. Ha tehát a szomszéd nem tud eljönni, de Ön segítene neki, vegyék figyelembe a korlátozást. A képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta Nagy István alpolgármester előterjesztését, amelyben egy új elismerés létrehozására tett javaslatot. Az Újpesti Szociális Díj a kiírás szövege szerint annak a személynek adományozható, aki a szociális területen az újpesti lakosok érdekében végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a város szociális ellátásának, az újpesti szociális szolgáltatásoknak a fejlesztéséhez, a hátrányos helyzetű lakosok életminőségének javításához. A díj nettó nyolcvanezer forint pénzjutalommal jár, egy évben pedig legfeljebb három személynek ítélhető oda. A díjat a szociális munka napján adnák át. , I név: ______ _________ _____________ C Ím: .................■■ |,||||[ M m.......................-,1-.........-T... j jj telefonszám: I Adatkezelő: Újpesti Sajtó Kft., 1043 Budapest, Tavasz u. 4.; Elérhetőség: iroda@ujpestimedia.hu Adatkezelési Nyilvántartási Azonosító: 04096-0001 4