Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-03-28 / 12. szám

Köztér Életre szóló élmények Vissza a Tungit! Korábbi lapszámunkban visszaemlékezés' re kértük olvasóinkat, kérve, írják meg ne- künk élményeiket a Tungsram stranddal kapcsolatban. Személyes történetek szá' zai és ezrei bizonyítják, hogy működése alatt majd minden újpesti megfordult ott. A Tungi strand kedves, olykor életre szóló élmények, soha el nem múló barátságok, örök szerelmek születésének színhelye volt. A strand varázsa Tisztelt Szerkesztőség! 1979 nyarán készült a kép. A képen látható gyerekek közül a középső volnék én. Imádtam a Tungit, a nyarakat mindig ott töltöttük az egész családdal: nagyszülők, szülők, testvérek, unoka- testvérek. Eljöttünk otthonról, és hazamentünk ott­honra. Nem írtam el, a Tungi a második otthonunk volt. Nem csavarogtunk, ott nem lehetett elveszni, mindenki mindenkit ismert, és figyeltünk egymásra. Az egész olyan volt számomra, mint egy nagy család. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a mi csa­ládunk tungsramos család volt, igen, nagyszülők, szülők, keresztszülők mind ott dolgoztak, és onnan mentek (már aki tudott) nyugdíjba. Sajnálom, hogy a fiam, aki most 16 éves, csak pár évig tudta a Tungi varázsát élvezni, mert utána be­zárták. Viszont hiába volt akkor még csak négy-öt éves, a mai napig emlékszik a strandra és a sok szép élményre. DONKÓNÉ PINTÉR ZSUZSANNA Családi emlék Az első képen feleségem édesanyja látható még lánykorában. A másodikon én vagyok kacsával. Szerencsémre azóta már több mint 70 év is elszaladt, és ka­csát még azóta sem láttam. Ez a kép a negyvenes évek elején készülhetett. Az első még korábban, amikor a fák, a gomba mögött, még csak arra gondoltak, hogy az égig fognak érni. Sajnos nem lett igazuk. És ez nem az ő hibájuk miatt történhetett. JOZEFKA ANTAL, aki szinte a Tungin született. Április 5-én érkezik Újpestre Agostino Retina, a General Electric Lighting regionális elnök-ve­zérigazgatója. A közelmúltban kinevezett ve­zető látogatást tesz Wintermantel Zsoltnál. Megbeszélésükön szóba kerül a Tungsram strand sorsa is.- A találkozóra meghívtam dr. Hollósi Antalt, ke­rületünk országgyűlési képviselőjét, aki néhány hete, újpesti emberek és civilszervezetek kezdeményezé­sére, levelet küldött a GE új magyarországi vezető­jének, amelyben azt kérte, adják vissza a Tungsram strandot az újpestieknek. Én magam is teljes mér­tékben egyetértek a kezdeményezéssel. Polgármes­terként és országgyűlési képviselőként is támoga­tom, és úgy gondolom, hogy Újpest Önkormányza­tának is kötelessége kiállni mellette. Bízom benne, hogy a magyarországi GE új vezetője nyitott lesz eb­ben a kérdésben - fogalmazott Wintermantel Zsolt. Hétszáz kiló kupak Marcinak Egyre többen csatlakoznak az Újpes­ti Cseriti újabb kupakgyűjtési akció­jához, amellyel Imike után most Mar­cinak, a sérült újpesti kisfiúnak kíván­nak segíteni. Iskolák, óvodák, cégek és magánszemélyek gyűjtik a kupako­kat a közös célért, azért, hogy Marci egy évig biztosan járhasson az állapo­tán javító kezelésre. A tavalyi Családi napon indult kupakgyűjtési akció során több mint tízezer kiló műanyag kupak gyűlt össze, így Imike megkaphatta a járássegítő gépet. Az újpestiek összetartásának bi­zonyítéka, hogy a kupakgyűjtés azóta sem állt le. Aki továbbra is szívügyének érzi az akció támogatá­sát, az idén Marcinak segít. Az újpestiek összefogá­sának, segítőkészségének köszönhetően már több mint hétszáz kilogramm kupak gyűlt össze mosta­náig, amelynek értéke 52 650 Ft. A sok-sok zsáknyi kupak a Szaki Trans Kft. segítségével már el is jutott Csömörre, a műanyag-feldolgozóba. A februári Természet Csodái kiállítás és vásár ide­je alatt az Állatmentő Liga 21 140 Ft-ot gyűjtött Marcinak, jótékonysági vásárukkal. KÖSZÖNJÜK ÚJPEST! A kisfiú egyévi kezeléshez közel 500 ezer forint­ra lenne még szükség, amihez még mintegy 6000 kg kupakot vár az Újpesti Cseriti. A jóté­konysági szervezet mindenkit arra bíztat, hogy: Fogjunk össze ismét és gyűjtsük össze a hiány­zó 6000 kg kupakot! Marci 12 éves, súlyos agyvérzés következ­tében halmozottan sérült, sem ülni, sem állni nem tud. Meg­rövidült izmai és fél­oldalas csípője miatt újabb komoly műtét vár rá, amit szülei in­kább elkerülnének. A műtétet kiváltó ref­lexterápiától gyermekük testtartásának javulá­sát remélik, és arra is látnak esélyt, hogy Marci egyszer majd lábra áll.

Next

/
Oldalképek
Tartalom