Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-02-16 / 6. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - VI. ÉVFOLYAM. 6. SZÁM, 2012. február 16. Köztér Az Új Széchenyi Terv eredményeként: Akadálymentesítés után - műszaki átadás Több mint 28 millió forintos támogatást nyert Újpest Önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől, amit kiegészítettek jónéhány millió fo­rint önrésszel. Az Új Széchenyi Terv segítségével megvalósulhatott az Újpes­ti Közterület-felügyeletet és a Gyermekfogászati rendelőt magában foglaló épület akadálymentesítése, felújítása. Megújult a Király utca 9. szám alatt lévő egykori Koktél Áruház, ahol az Újpesti Közterület-felügyelet és a Gyer­mekfogászat működik. Február 9-én, csütörtökön dél­előtt került sor a műszaki átadásra, melynek keretében a szakemberek bejárták az épületet. Az önkormányzat részéről megjelent a helyszínen többek között Hont! Csaba, alpolgármesteri referens, és Nagy Elemér, a Vá­rosüzemeltetési Osztály műszaki ellenőre is. Természe­tesen képviseltették a kivitelezők is magukat: Czerovszki Zoltán, a Czero Group ügyvezetője, és a cég építésveze­tője, Vadász Levente, akiktől megtudtuk, hogy néhány hónap alatt, határidőre végezték el a munkát. A hivatalos műszaki ellenőr, Varga Levente el­mondta: a munkálatok ideje alatt napi kapcsolat­ban állt a kivitelezővel, és nem volt olyan kérése, amit ne teljesítettek volna. Gyakorlatilag új lett a belső tér: csúszásgátló borítást kaptak a lépcsők, kicserélték a nyílászárókat, új burkolat borít szin­te mindent. Az építés középpontjában az akadály- mentesítés állt: ennek szellemében alakították át az egész épületet; a riasztókkal, kapaszkodókkal, vak­olvasó táblákkal felszerelt mellékhelyiségeket, az egyéb tereket, és nem utolsó sorban a liftet. - Á. T. Újpest ismét összefogott Egy hónapja az R. család arra ért haza egy vasárnap este, hogy a lakás, amely­ben laktak, porig égett. Január közepén, 4 gyerekkel az utcán találták magukat.- Csütörtökön utaztunk vidékre - meséli Anna, az édesanya. - Amikor vasárnap hazaértünk, azt láttuk, hogy a lakásunk teljesen leégett. Minde­nünk odaveszett a tűzben, és mi nem is tudtunk róla, mert nem voltunk elérhetőek három napig vidéken. A család a rokonoknál talált menedéket. Hála Istennek nem sokáig, mert az önkormányzat azonnal kiutalt számukra egy másik, hasonló pa­raméterekkel rendelkező lakást, ugyanabban a házban, ahol eredetileg is éltek. A legkisebb, 5 éves gyerek a Virág Óvodába jár. Az önkormányzat segítségét az ovi munkaközös­sége, a szülők, az újpesti családok tették teljessé: hamarosan az adományokból került ruha, bútor, berendezés is a lakásba, a Vöröskereszt és a Mál­tai Szeretetszolgálat pedig élelmiszersegéllyel tá­mogatta a bajba jutottakat. Köszönet a segítségért! Ezúton szeretnék köszönetét mondani azért a páratlan összefogásért, amit a Virág Óvoda kö­zössége - dolgozók és családok egyaránt - tet­tek egy intézményünkbe járó gyermekért és családjáért! A családot olyan hatalmas tűzkár érte, amelyben mindenük odaveszett. Az összefo­gás és segítőszándék legnemesebb példája mu­tatkozott meg hamarosan, hiszen az újrakez­déshez az önkormányzat által biztosított lakás­ba szinte mindent sikerült összeszedni. A ren­geteg ruhanemű, bútor, edény, ágynemű - és még sorolhatnám az adományokat - a csalá­dot is meggyőzte arról, hogy egymásra odafi­gyelő, támogató közösség veszi őket körül. Az ő nevükben is még egyszer köszönet min­denkinek: Palatínus Antalné óvodavezető Imikén is segítettek Szép példája az összefogásnak P. Éva esete is. Az anyuka egyedül neveli 9 éves, értelmi fogyaté­kos és mozgáskorlátozott kisfiát. Történetük néhány hete megjelent az egyik bulvár­lapban, azóta megállás nélkül csörög Évi telefonja. Spe­ciális biciklit kaptak Tolna megyéből, Szegedről csoma­got küldtek, egy házaspár teli szatyrokkal csöngetett be hozzájuk Pécsről. Úgy tűnik, Újpest is különleges ér­zékenységgel rendelkezik, ha a bajbajutottak megsegí­téséről van szó. Az önkormányzat lehetőségeihez mér­ten eddig is támogatta őket, most a magánszemélyek és cégek is beálltak a jótevők sorába. A Török Bizton­sági Szolgálat például havi járadékot fizet a gyermekét egyedül nevelő édesanyának. Az anya helyzetét legin­kább persze egy másik anya képes átérezni; egy ötgyer­mekes anyuka is jelentkezett, hogy segítene.

Next

/
Oldalképek
Tartalom