Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-12-06 / 41. szám
Sport I ÚJPESTI NAPLÓ - VI. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, 2012. december 6. Duchatelet: már látom a fejlődést Hol a magyar bürokráciával, hol a menedzserek gátlástalanságával kellett megküzdenie, de azt mondja, az Újpest ügye immár sínen van. Ráadásul, az Európa-liga-indulásban rendíthetetlenül hisz Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa.- Mire gondolt, amikor az egyik szurkolói honlapon a kupakiesés után megjelent egy üzenet, miszerint a drukkerek türelme elfogyott és figyelmeztetik, hogy ez nem egy belga kiscsapat.- Nem tudok erről, arról viszont igen, hogy a drukkerek megállították a buszt hazajövet, és elismerem, hogy minden okuk megvolt az elégedetlenségre. Engem is sokkolt a fiaskó, a Magyar Kupa lett volna a legkönnyebb út eljutni Európába.- Tehát, továbbra is az Európa-liga-indulás a cél?- Igen, és remélem, el is érjük.- Ennek érdekében már a télen tágra nyílik az újpesti széf ajtaja?- Jelen helyzetünkben a legnagyobb erősítésnek a sérültek felépülése számít, illetve számítana. Ha mindenki bevethető volna. A télen még nem igazán lesz változás, erre a szezonra kilenc új embert igazoltunk, márpedig ahhoz, hogy ők tökéletesen megértsék egymást és a kívánt szinten futballozzanak, némi idő szükséges. Úgyhogy marad a jelenlegi garnitúra, amely minőségi keret.- Vagyis jövőre ismét egy új együttes formálódik?- Legalábbis lesznek személycserék, de nem azért, mert a jelenlegi társaság nem elég jó, hanem mert a futballban az üzleti érdekek is számítanak, márpedig aki piacképes labdarúgó és megéri értékesíteni, azt érdemes is eladni. Persze nyomban törni kell a fejünket a pótlásán.- Gyakorta tapasztalja, hogy azért, mert ön belga, dúsgazdag, akinek a honi klubvezetői sztereotípiák szerint nyilván nem számit a pénz, szórhatja két kézzel, irreálisan magas árat szabnak?- Előfordult már.- Ezzel az elöljáróval vagy tulajdonossal nem is tárgyal többé?- Az életben sosem mondhatod, hogy soha, de ha rajtam múlik, nem. Akadt játékos, akiért ötszázezer eurót kértek, messze a piaci árán felül, a négyszeresét annak, mint amennyit az összes többi nyári igazolásunkért fizettünk együttvéve.- A sunyiság alighanem Nyugat-Európában is megesik...- Persze, mindenhol vannak jó és rossz menedzserek. De, Belgiumban, azt hiszem, nem fordulhatna elő olyan, mint amit az Újpest kapcsán tapasztaltam.- Elárulja, mennyit költött eddig az Újpestre?- Maradjunk annyiban, hogy több mint egymil- liárd forintot.- A presztízsen túl mi az igazán felüdülést jelentő abban, ha valaki az Újpest tulajdonosa?- Az, hogy jó látni, hogy felépítettünk egy olyan klubmodellt, ami elismerést kelt a vendégeinkben. Aki Újpestre téved, dicséröleg szól az orvosi és szakmai hátterünkről, arról a munkáról, ami Újpesten folyik. Mi most úgy dolgozunk, ahogy Belgiumban vagy Hollandiában is szokás.- A stadion megvásárlásával mindig is kacérkodott. Miért olyan fontos, hogy az öné legyen?- Hogy fejlődhessünk. Hogy elvégezhessük azokat a javításokat, amiket szeretnénk, a bürokrácia buktatói nélkül.- Hogyan értékeli az elmúlt több mint egy évet, amit az Újpestnél töltött?- Az év elején volt egy rosszabb periódus, de most látom a fejlődést. A zűrös időszakból jól jöttünk ki, szervezetten működünk immár, szóval a jövőt illetően jó az előérzetem. NS/g Szakosztályról szakosztályra Tornával a jövőért A klasszikus torna, mely minden sport őse és alapja, „a sportok sportja" - olvashatjuk az egyesület 1935-ben kiadott jubileumi évkönyvében. Az 1885-ben megalakult szakosztály első évtizedeire a tömegtornákon, dísztornákon, bemutatókon való részvétel volt a jellemző. Ma már egészen más utat jár az UTE tornaszakosztálya.- A Szilágyi úti csarnokban több száz gyerek ismerkedik a torna alapjaival - mondja Juhász Judit szakosztályvezető. - Képzett edzők irányítása mellett folyik a munka. A baba-mama tornától kezdve, a gyerektornán keresztül jutunk el a versenytornáig. Nagy felelősség hárul az oktatóinkra, mert a mi sportágunk amilyen szép, olyan veszélyes is. A tornaszakosztályban számtalan válogatott versenyző nevelkedett, akik Európa- és világbajnokságokon eredményesen képviselték a lila-fehér egyesületet. Közülük természetesen kiemelkedik Berki Krisztián, aki az anyagi nehézségek ellenére 2007- ben az UTE-ba igazolt. Krisztián már újpesti színekben lett kontinens bajnok, világbajnok és a londoni olimpián is aranyérmet szerzett. A szakosztályban nem csak tornászok cseperednek, a gumiasztal szakág is igen erős. Juhász Zsolt személyében már nemzetközileg is elismert versenyző erősíti az UTE nagy családját.- Napjainkban fontos szerepet szánunk az utánpótlás és az élsport mellett az egészséges életmód megismertetésére és a „tömegsportra" is - emelte ki Juhász Judit. - Töretlenül bízunk abban, hogy az elkövetkező években a sport és a torna szerepe előtérbe kerül, hiszen a jövő építésében nélkülözhetetlen az ifjúság megfelelő kondíciója. Jelszavunk: Tornával a jövőért! (gergely) ANGOL NYITVATARTAS Hétfőtől - Péntekig:* 9-18h Szombaton: 9-13h 50% AKCIÓ minden termékre! Nöij férfi es gyermekruhakj nagy választékban! Szeretettel várjuk Ónokét!' BUDAPEST, IV. KERÜLET KIRÁLY UTCA 25. (Az Árpád Uzletház mögött, a sétáló utca elején)