Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-11-15 / 38. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - VI. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM, 2012. november 15. Köztünk élnek Várhidi Pál minden csúcsot megdöntött Az újpesti labdarúgás legendás játékosa és minden idők legsikeresebb újpesti edzője, Várhidi Pál, november elején ünnepelte 81. születésnapját. Pali bácsi 1942-ben kezdett el futballozni az ÚTSE csapatánál, majd 1946 és 1949 között a Wolfner együttesében szerepelt. 1949-ben igazolt az Újpesthez, ahol 18 éves korában, 1950 őszén mutatkozott be az első csapatban. Tizenhét újpesti szezon után, 1965-ben vonult vissza a labdarúgástól. Újpest díszpolgára soha más klubban nem futballozott felnőtt játékosként. Várhidi Pál hatalmas munkabírású hátvéd volt, tökéletes rúgótechnikával dicsekedhetett. A kőkemény, de sportszerű labdarúgótól nem ok nélkül tartottak az ellenfél támadói. 285 bajnoki mérkőzésen lépett pályára lila-fehérben és 32 gólt szerzett. Különleges érzékkel lőtte a büntetőket, nem remegett a lába, így szinte alig hibázott. 1960-ban bajnokcsapat tagja volt. Nem véletlenül hívták meg a válogatott keretbe is, ahol Puskásékkal szerepelhetett az Aranycsapatban is.- Nagy megtiszteltetés volt Puskással, Bozsikkal és a többiekkel együtt tréningezni és tíz alkalommal mérkőzést is játszani - mondta Pali bácsi. - Boldog- Gyűjtőszenvedélyem a rádiókkal kezdődött. A kezdő inspirációt nagyapám kőszegi otthonában lévő néprádiója adta, de amikor az egyik borsodi gyűjtőtársam honlapját megláttam, végérvényesen elköteleztem magam a gyűjtés mellett - ismerteti a közvetlen előzményeket a büszke tulajdonos. A rádiók a kisszobában kaptak helyet, de néhány felújítandó darab a pincében sorakozik, és édesanyja vagyok, hogy közöttük lehettem, nincs hiányérzetem, hogy mellettük nem juthattam többet szóhoz. A kiváló sportember már aktív pályafutása idején készült az edzői munkára. Elvégezte a Testnevelési Főiskolát, majd amikor szögre akasztotta a focicsukát, az újpesti utánpótlás- majd az első csapat pá- lyaedzőjeként ismerkedett a szakmával. 1974-ben kinevezték az Újpest vezetőedzőjének.- Mindig arra készültem, hogy egyszer az első csapat edzője legyek Újpesten. Engem minden ide köt, itt születtem, itt kezdtem futballozni, innen lettem válogatott. És, edzőként itt értem el a legnagyobb sikereimet lakásába is jutott belőlük. Zoltán először az ötveneshatvanas évek csöves készülékeit kezdte gyűjteni, később pedig a fiatalabb, tranzisztoros rádiókat. Mivel a hi-fi technika képviselőit sem szerette volna kihagyni a sorból, ezért néhány erősítős rádiót és deckmagnót is találni a gyűjteményben. A kollekció összeállításában előnyt élveznek a magyar darabok, de külföldi, ismert márkák is szép számmal képviseltetik magukat. Várhidi Pál nevéhez páratlan sikersorozat fűződik. 1980-as távozásáig valamennyi szezonban dobogón végzett a csapat, két arany-, két ezüst- és egy bronzérem fémjelzi munkáját. Irányításával a Magyar Kupát is elnyerték az újpesti labdarúgók 1975-ben. 225 mérkőzésen ült az Újpesti Dózsa kispadján és ezzel is csúcstartó Újpesten! Pali bácsi ma nyugdíjas, de azért nem szakadt el az újpesti labdarúgóktól. A hazai meccsekről nem hiányozhat, kritikus szemmel vizslatja a fiúkat. Várhidi Pált 2009. augusztus 28-án Újpest díszpolgárává avatták. 2012. november 16-án pedig Pro Űrbe Budapest kitüntetést vehet át Budapest főpolgármesterétől. GERGELY GÁBOR- Mivel grafikus vagyok, elsősorban a gépek külseje fogott meg, az alapján kezdtem el gyűjteni őket. Kisebb javítási-felújítási munkákat magam is el tudok végezni, tranzisztoros gépekből viszont csak működőt vásárolok - teszi hozzá a gyűjtő. Zoltán gyűjteményeinek külön honlapot hozott létre, amivel mára már mind a rádiók mind pedig az otthonában gyűjtött írógépek esetében is egyfajta értékmentő szerepet vállal. Utóbbiakkal ugyanis jóval kevesebben foglalkoznak, és még kevesebben akadnak olyanok, akik ebben a témában kutatnak vagy publikálnak. Zoltán tevékenységének fokmérője, hogy nemrégiben egy göcseji muzeológus kérte a gyűjtő segítségét egy írógéptípus azonosításában, és ugyancsak a közelmúltban egy holland történész mondott köszönetét a publikációs tevékenységéért. A huszonöt, honlapon is bemutatott írógép közül valamennyi működik.- Szintén a weboldalamnak köszönhetem az eddig felajánlott rádiókat, ami azért is megtisztelő, mert ismeretlenül bízzák rám egykori használati tárgyaikat - mondja. Bár Zoltán az utóbbi időben már nem vásárol, a gyűjtéssel nem állt le. Ebből kifolyólag egyik vágya, hogy nagyobb helyre költözhessen, a másik pedig egy sötétkék színű MK 25-ös magnó, aminek a beszerzését nehezíti, hogy ebben a színben jóval kevesebbet gyártottak, mint a sokak által ismert drappból és világoskékből. M. ORBÁN ANDRÁS Gyűjtéssel ment értéket Az eredetileg nyomdász-grafikus Odor Zoltán száznál is több rádióval, valamint huszonöt írógéppel osztja meg otthonát. A kisszobában lakó rádiókat és az írógépeket külön honlapon mutatja be, amivel egyfajta értékmentő tevékenységet folytat, egy muzeológus nemrégiben írógép-azonosításban kérte a segítségét.