Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-11-08 / 37. szám
Múltidéző A z Árpád úton működött egy legendás órásműhely, amelyben Leveleki Gyula édesapja dolgozott. A mester eleinte nem engedte közel az utódot az órákhoz. Hiába nézte olykor sóvárogva a fiú a finom mozdulatokat, az ugyancsak Gyula névre hallgató apja elvből nem tanította meg a mesterség fogásait. Ez azonban nem tántorította el az ifjút, elvégezte a szakiskolát, és órásként dolgozott az édesapja mellett. Akkor még sok munka volt, hiszen a mechanikus műszerek javítása időigényes feladatnak bizonyult. Aztán idősebb Leveleki nyugdíjba ment, fia pedig vitte tovább a mesterséget. Csakhogy a metróépítés miatt lebontották a boltként is funkcionáló házat, a fiatal mester az István úton próbálkozott, majd megnyitotta üzletét a Király és a Kassai utca sarkán, a Koktél áruház földszintjén, ahol 1986 óta gyógyítja az órákat. Sej, Haj, Rozika... Vidám nótadélután örökifjaknak Mint mindig, most is telt házat vonzott az a nótaműsor, melyet október 26-án délután tartottak az Ady Endre Művelődési Ház színháztermében, Sej, haj, Rozika... címmel. A rendezvényt dr. Tahon Róbert jegyző nyitotta meg. Több tízezer órát gyógyított Édesapja mellett kezdte az órás szakmát Leveleki Gyula, akinek Újpest Ön- kormányzata oklevéllel ismerte el augusztusban a munkáját. Az egykori Koktél Áruházban lévő kis üzletében tevékenykedő mester szerint sokat változtak az órák az elmúlt évtizedekben, de a munka ma is szép és izgalmas.- Teljesen átalakult a piac, eljött a mechanikus órák alkonya, pedig az igazi tudást, szakértelmet azok javítása jelentette - mondja a mester. - Ma már, ha elromlik a kvarcóra, egyszerűbb venni egy újat, mint a gyógyítással bíbelődni. Mégis vallom, csodálatos szakma az enyém. Szépsége a változatosságban keresendő, soha nincs két egyforma mozdulat, ráadásul a betérő vendégekkel ís jó elbeszélgetni. Nem tagadom, jólesett az ön- kormányzat elismerése, ez és a vásárlók szeretete ösztönöz arra, hogy tovább folytassam a szakmát. A 67 éves, nyugdíja mellett dolgozó mester elmondása szerint több tízezer órát „meggyógyított" már, de eszébe sem jut befejezni a szakmáját. Két fia már felnőtt, de más mesterséget választottak, ha Leveleki úr abbahagyja, a falat díszítő órák a pincében landolnak. Á. T. Az üzlet címe: Kassai utca-Király utca sarka, az egykori Koktél áruház épülete Ahogy szétlebbent a függöny a színpadon, azonnal elkezdte a zenét az Újpest Cigányzenekar. A beköszöntő zeneszám után László Mária, az Újpesti Magyardal és Zenebarát Társaskör vezetője köszöntötte a nézőket, köztük Balázs Erzsébet önkormányzati képviselőt, Hladony Sándor városfejlesztési tanácsnokot valamint Csóka Jánost, az Újpesti Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét. Utóbbi szervezet volt a rendezvény társszervezője. Dr. Tahon Róbert a rendezvényt támogató önkormányzat képviseletében nyitotta meg hivatalosan a nótadélutánt.- E rendezvény kiemelt jelentőségét hagyomány- őrző, közösségmegtartó ereje adja - mondta a jegyző. - Ezek olyan kapaszkodót jelentenek hétköznapjainkban, amelyre méltán támaszkodhatunk. Az ön- kormányzat szívén viseli a civil közösségek sorsát, igyekszik minél több támogatást nyújtani számukra. Mint a mai rendezvény is bizonyítja, érdemes volt. Ezt követően Nyári István előadóművész szavalta el László Mária „A jelen himnusza, avagy üzenet magunknak" című versét, aztán a nótáé volt a főszerep. Nagy sikert aratott a penci Menyecskehegyi Kórus tangóharmonikával színesített műsora. Fellépett Gyöngyösi Kiss Anna, Farkasné Berényi Márta, Tiszai Nagy Ildikó, Szűcs Julika, Nova Brigitta, Nádasdi László, Kapi Gábor, Kiss Józsi, Czebe Iván és a sztárvendég: Madarász Katalin. A program fővédnöke dr. Molnár Szabolcs alpolgármester volt. Á.T. Idősek bálja Október 25-én tartotta az idősek hónapját záró, teltházas bálját Újpest Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Intézménye az Ady-ban. A program az idősek hónapjának záró rendezvénye volt, amelyre a vendégek, a fellépők és a vendéglátók egyaránt nagyon készültek. A bálba több mint 100 vendéget vártak. Idén is teltház volt, már a műsor elején lehetetlenségnek mutatkozott ülőhelyet találni, annyi vendég érkezett az egész estés programra. László Mária ezen a bálon is színpadra állt, és az Őszi Fény Integrált Gondozóközpont dolgozói is parkettre léptek, az este második felében pedig a vendégek vehették birtokba a táncteret. Mint ismert, az Európai Unió 2012-t az Aktív Időskor Európai Évévé nyilvánította, ezért a tagországokban az időskor és az időskorúak kiemelt figyelmet élveznek, október pedig hagyományosan az idősek hónapjának számít, Újpesten is. MOA