Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-08-27 / 28. szám
Mozaik ÚJPESTI NAPLÓ - VI. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM, 2012. augusztus 27. Í20j1,2 iiSSnii Különleges programmal várjuk látogatóinkat szeptember 1-én és 2-án az Újpesti Városnapokon. Szeptember 1-én, szombaton 12,00 és 17,00 között kisvonattal lehet eljutni a Szabadság parkhoz, ahonnan némi sétával érhető el a kikötő. Ez azért érdekes, mert a rendezvény ideje alatt arra is lehetőség nyílik, hogy sétahajóval tegyünk egy rövid utat a Dunán. A kisvonatot visszafelé, csak a pecséttel rendelkező utasok vehetik igénybe. Szeptember 2-án, vasárnap 10.30 és 16.00 között ingyenes Ikarus Cabrio buszjárat közlekedik az új városházi épület és a káposztásmegyeri Járműtelep utca között A busz és a vonat központi indulása, illetve végállomása az új városháza előtti útszakaszon található. A szervezők kérik mindenki türelmét és megértését, hiszen a busz és a vonat korlátozott befogadóképességgel rendelkezik. Az Ikarus Cabrio útvonalát ezért például úgy választották ki, hogy végig a villamos vonal mentén haladjon. Ezért, aki nem fér fel, könnyedén eljuthat villamossal is a Városnapok központi helyszínére, a Szent István térre. cBsmsm CBB> B22223SI Az új Városházától közlekedik az Újpesti kikötőig szombaton 12-18 óra között 45 fővel. Első: új Városháza szombat: 12.00, utolsó kisvonat kikötőtől: 18.30 A kikötőnél a kisvonat az Andretti Cukrászda mellett tud parkolni. Első indul: 12.30 óra " ........ U tolsó indul: 17.30 óra A hajó befogadóképessége 110 fő. (Aki nem fér fel a kisvonatra, az egyénileg is megoldhatja a hajóhoz jutást.) ma 3» '40 fős Ikarus Cabrio közlekedik az új Városháza és a villamos Járműtelep utcai megállója között. Első: Járműtelep u. vasárnap: 10.30 / utolsó új Városháza: 16.00 Fél óránként közlekedik a megállókból. Aki nem fér fel, könnyedén be tud jönni villamossal a Városnapokra. Már több mint 10 000-ren kedvelik az Újpest'Káposztásmegyer facebook oldalt! ivww.racebook.com/ujpest.kaposztasmegyei Csatlakozz Te is az Újpestet lájkolók dinamikusan gyarapodó közösségéhez! Az Újpesti Közéleti TV-nek is van már Facebook oldala, amely szintén tetszésre méltó és egyre több tévés anyag elérhető rajta. Az ujpest.hu weboldalon szintén megnézhetők az ÚKTV riportjai. FOCCENTRUM fogászati szakrendelő 7 757 Budapest, Fő út 4-6. Ingyenes állapotfelmérés és szaktanácsadás • teljeskörű fogászati ellátás • fogbeültetés • szájsebészet • rögzíthető és kivehető fogpótlás • dentálhigiéniai kezelés • fogfehérítés • esztétikus tömések • fogékszer Bejelentkezés személyesen vagy telefonon: (06-1) 631-1132, 06-20-429-6944 ¥* **'> 10 éves a Nem-ÁRT! Képességfejlesztő Színiiskola! Csonka Tünde eMerTon-díjjal kitüntetett színművész felvételt hirdet 2002-ben alakult színiiskolájába, mely óvodai csoporttal is kibővült. Az órák között szerepel: ének, tánc, beszédtechnika, hangképzés, színészmesterség és drámapedagógia. További részletek honlapunkon: www.csonkatunde.com Érdeklődni lehet az alábbi számon: 06-20-511-4750 KERESKEDELMI KÉPZÉSEK ÚJPESTEN! 8. osztályt végzettek részére 50 000 + vizsgadíj + könyv- élelmiszer eladó- vendéglátó eladó Szakmunkások részére 50 000 + vizsgadíj + könyv - boltvezető Kereskedelmi ügyintéző: 200 000 + vizsgadíj + könyv RÉSZLETFIZETÉS LEHETSÉGES! Jelentkezni: 06-20-951-3357 (tanfolyamvezető) OKJ SZAKKÉPZÉSEK ÚJPEST-KÖZPONTBAN BIZTONSÁGI ŐR (EUROPASS igényelhető) Ára: 22.500 Ft + vizsgadíj KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ Ára: 85.000 Ft + vizsgadíj FELSŐFOKÚ BIZTONSÁGSZERVEZŐ Eredményes vizsga esetén biztonsági őr szak- képesítést is nyújt. Ára: 95.000 Ft + vizsgadíj KÖZÉPFOKÚ BIZTONSÁGSZERVEZŐ Eredményes vizsga esetén biztonsági őr szak- képesítést is nyújt. Ára: 70.000 Ft + vizsgadíj PARKOLÓŐR Ára: 75.000 Ft + vizsgadíj FEGYVERVIZSGA Ára: 20.000 Ft, vizsgadíjjal együtt MAGÁNNYOMOZÓ Ára: 110.000 Ft + vizsgadíj TŰZVÉDELMI ELŐADÓ Ára: 160.000 Ft + vizsgadíj Amit nyújtunk: Részletfizetési lehetőség. Magas színvonalú, hallgató tentrikus oktatás, kiváló elméleti és gyakorlati szakemberekkel. Hétköznapi és hétvégi oktatási napok. Beiratkozás folyamatosan! Oktatásszervező: 06-30/552-3938 Tenisztanfolyam Az Újpest Sport Klub tenisztanfolyamot hirdet gyerekek részére, 10-17 éves korig, két csoportban: kezdő és haladó. Edzések: kedden és csütörtökön, 16.00-17.00 illetve 17.00-18.00. Jelentkezés: Bánkuti László edzőnél, 06-30- 341-9429. Helyszín: Tábor utca 22., Tungsram pálya. Az első edzés szeptember 4-én indul. ÚJPESTI NAPLÓ Kiadó: Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. • Ügyvezető igazgató: Tóth Sándor • Főszerkesztő: Ditzendy Attila Arisztid • Szerkesztő: Ádám Tamás, Bangha Katalin, Nagy Brigitta • Fotó: Várai Mihály, Incontro Bt. • Irodavezető: Szerencsi Csilla «Szerkesztőség: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Bp., Tavasz utca 4., I. em. Telefon: 785-0366, fax: 785-0466, e-mail: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu • Lapterv, nyomdai előkészítés: K8 • Nyomdai előállítás: e-Print Magyarország Nyomdaipari Zrt. • Terjeszti: Feibra Kft., Tel.: 06-1-340-9921, E-mail: feibra@feibra.hu • Print ISSN: 2061-7283 • Online ISSN: 2061.-7291 • Megjelenik minden héten 42 000 példányban. • Vállalkozói és méretes hirdetések feladása: hirdetes@ujpestimedia.hu • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Közlés esetén fenntartjuk a szerkesztés jogát! • A megjelent meghívók és hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. • Részletes információk, hírek, tudnivalók: www.ujpest.hu • Csatlakozzon hozzánk! www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer