Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-07-05 / 26. szám

Mozaik Babaszépségverseny a Bajnok Teraszon Babakocsikkal érkező fiatal családok népesítették be a Bajnok Teraszt július 19-én délután. Az önkor- mányzat Újpesti Megérkeztem Babaszépségverse­nyére, amelyet első alkalommal rendeztek meg, so­kan voltak kíváncsiak. A legszebbnek választott kis­baba, Dorka ajándékcsomagot kapott és reklámár- ca lesz 2012-ben az önkormányzat Babaköszöntő csomagjának. Néhány hónapos újpesti kisbabák érkeztek a verő­fényes délutánon a Bajnok Teraszra. Háromtagú zsű­ri: Cabaj Zsófi, maga is szépség, Újpest arca. Búzás Petra, a káposztásmegyeri Manó Módi gyermek- és babadivatbolt vezetője, továbbá Bartók Béla, a Fidesz frakcióvezetője szavazott arról, melyik csöppség a szé­pek között a legszebb. Az apróságok a mamák, papák karjában vonultak a zsűri elé. A kicsik elbűvölték a zsű­rit, visszamosolyogtak, olykor gügyögtek a felnőttekre. A zsűri hosszas töprengés után hirdetett ered­ményt, a baba öltözékét, a hangját, arcvonásait, ki­sugárzását mérlegelve. Mind a kilenc versenyző csa­lád Újpest polgármestere által aláírt emléklapot ka­pott Bartók Bélától a hangulatos délután örömére. A legszebbnek választott kisbaba egy kislány, a kék­szemű, mosolygós Cazsek Dorka lett, aki piros haj­pántjával igazán fotógén volt. A győztes Búzás Pet­rától, a baba divatbolt vezetőjétől vette át a bolt ajándékát. Dorkát többször látjuk majd viszont az Újpest, Megérkeztem! Babaköszöntő csomag rek­lámarcaként. B. K. (Bővebben: www.ujpest.bu, www.facebook.com/ ujpest.kaposztasmegyer) Dorka jogász végzettségű anyukája, dr. Nyitray Krisztina Gabriella elmondta, kedves ötletnek tartotta a babaszépségverseny megrendezést:- Az Attila utcában lakunk, arra gondoltam, jó mulatság egy ilyen verseny. Amikor a kisfiúnk, Máté, volt kisbaba, többször ösztökéltek ben­nünket, hogy jelentkezzünk vele szépségver­senyre. Nem tettük. Most Dorkával más volt a helyzet, eljöttünk, és nem bántuk meg. Ked­vesek aranyosak voltak a versengő családok, megismertük egymást, kismamák. OKJ SZAKKÉPZÉSEK ÚJPEST-KÖZPONTBAN BIZTONSÁGI ŐR (EUROPASS igényelhető) Ára: 22.SOO Ft + vizsgadíj KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ Ára: 85.000 Ft + vizsgadíj FELSŐFOKÚ BIZTONSÁGSZERVEZŐ Eredményes vizsga esetén biztonsági őr szak- képesítést is nyújt. Ára: 95.000 Ft + vizsgadíj KÖZÉPFOKÚ BIZTONSÁGSZERVEZŐ Eredményes vizsga esetén biztonsági őr szak- képesítést is nyújt. Ára: 70.000 Ft + vizsgadíj PARKOLÓŐR Ára: 75.000 Ft + vizsgadíj FECYVERVIZSGA Ára: 20.000 Ft, vizsgadíjjal együtt MAGÁNNYOMOZÓ Ára: 110.000 Ft + vizsgadíj TŰZVÉDELMI ELŐADÓ Ára: 160.000 Ft + vizsgadíj Amit nyújtunk: Részletfizetési lehetőség. Magas színvonalú, hallgató centrikus oktatás, kiváló elméleti és gyakorlati szakemberekkel. Hétköznapi és hétvégi oktatási napok. Beiratkozás folyamatosan! Oktatásszervező: 06-30/552-3938 FOGCENTRUM fogászati szakrendelő 7 757 Budapest, Fő út 4-6. Ingyenes állapotfelmérés és szaktanácsadás • teljeskörű fogászati ellátás • fogbeültetés • szájsebészet • rögzíthető és kivehető fogpótlás • dentálhigiéniai kezelés • fogfehérítés • esztétikus tömések • fogékszer Bejelentkezés személyesen vagy telefonon: (06-1) 631-1132, 06-20-429-6944 KERESKEDELMI KÉPZÉSEK ÚJPESTEN! 8. osztályt végzettek részére 50 000 + vizsgadíj + könyv- élelmiszer eladó- vendéglátó eladó Szakmunkások részére 50 000 + vizsgadíj + könyv - boltvezető Kereskedelmi ügyintéző: 200 000 + vizsgadíj + könyv RÉSZLETFIZETÉS LEHETSÉGES! Jelentkezni: 06-20-951-3357 (tanfolyamvezető) Szabó Károly és fia! VÍZVEZETÉK SZERELÉS! Csó'törés, duguláselhárítás 0-24 h ; A legkisebb javítástól a lakásfelújításig! Mobil.: 06-30-971-3782 Tel.: 3604-434, www.gyorsszaki.hu Minőségi ugrás Tavaly is nagyon jó képek érkeztek az Újpesti Sajtó Kft fotópályázatára, és az idén is. A különbség annyi, hogy 2012-ben sokkal több minőségi pályamunkát küldtek be az indulók. Nem is volt egyszerű a dolga a szak­mai zsűrinek. Összesen 44 fotó került be a döntőbe. A végeredménybe a közönség is beleszólhat, a képek ugyanis megtalálhatók az Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalon, ahol lájkolni is lehet őket. A legtöbb lájkot begyűjtő alkotás nyeri az Újpesti Élet-Képek nevű verseny közönségdíját. Érdemes buzdítani tehát az al­kotókat akár kommentekkel, akár lájkokkal. Hahóóó! Fotó! A gólya útját járva számos újpesti kisbabás család­hoz látogatott már el az Újpesti Babaköszöntő Megér­keztem! macija. Az önkormány­zat ajándékcsomagjában csupa hasznos ajándék, body, kistaka­ró, hütőmágnes oltási naptárral, mappa illetve pelenka-csomag található. A védőnők által át­adott csomagot örömmel fogad­ják a kisgyermekes családok. Arra kérjük a büszke szülőket, nagy­szülőket, fényképezzék le cseme­téjüket újpesti body-ban, és a ké­pet küldjék be szerkesztőségünkbe! Örömmel tesszük közzé a kisbabák­ról készült fotókat - névvel ellát­va - az Újpesti Naplóban, illetve a Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalunkon. E-mail címünk: szer kesztoseg@uj pestimedia.hu A mosolygós kisbaba, Kónya Réka, 2012. január 18-án szüle­tett. A felvételt édesanyjától, Kó­nya Petrától kaptuk. Köszönjük!

Next

/
Oldalképek
Tartalom