Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-06-21 / 24. szám
J Köztér Pattognak már a labdák az Ovi-Foci pályákon Idén májusban hat Ovi-Foci pályát avattak Újpesten. A Vörösmarty-, a Nyár-, a Lakkozó-, a Homoktövis-, a Liget-és a JMK Óvodákban közel egy hónapja rúgják, dobják a gyerekek a labdát. A z Ovi-Foci Program nem csak a fociról szól. A pályákon több labdajáték - kosárlabda, kézilabda, tenisz, lábtenisz, röplabda - alapjait is elsajátíthatják a legkisebbek. Már ebben a korban érdemes felfedezni és képezni a tehetségeket, hiszen a készségeik ilyenkor aktiválhatok legkönnyebben. Az országban összesen negyven pálya épült, ebből Újpest rekordernek számít a hat átadott sportpályájával. A gyerekek már rúgják is a bőrt az új játékterületen, tudtuk meg Wintermantel Zsolttól, aki dr. Tahon Róbert jegyző, Páli József területi képviselő, valamint Mátésné Pataki Ágnes osztályvezető asszony társaságában vizitált június 19-én a Homoktövis- és később a Lakkozó Óvodában. A rek- kenő hőségben is jól vizsgázott a pálya, várhatóan még több kerülhet belőlük átadásra. (gergely) Halad a zeneiskola új helyszínének kialakítása Az intézményi felújítások között a legnagyobb volumenű munka az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola új helyszínének kialakítása és átköltöztetése. A jelenlegi korszerűtlen épületből kiköltözve, a zeneiskola az Újpesti Ifjúsági Sport-és Szabadidőközpontban folytatja tevékenységét. A munkálatok már a múlt hónap végén indultak az ablakcserékkel és a tetőtér átépítéssel, mely jelenleg is folyik. „A zeneiskola eddig két épületben működött a Szent István téren, illetve 75 intézményben tartanak kihelyezett órákat. Amikor a foglalkozásokat az adott iskolában szervezzük meg, főleg az alsó tagozatosok közlekedési problémáit küszöböljük ki" - mondta el dr. Molnár Szabolcs alpolgármester. A két régi épületből kerül fel az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola az Ifjúsági Ház második szintjére és a tetőterébe. A kialakítás során itt is hangsúlyos szerepet kap az akadálymentesítés: a régóta rosz- szul működő lift helyett egy új, mozgássérültek által is könnyen használható személyfelvonó kerül beépítésre. A zeneiskola nagyobb és tágasabb termekbe tud költözni, emellett nagy előnye, hogy míg a jelenlegi épület koncertteremmel nem rendelkezik, az épület földszintjén lévő nagy színházterem - osztott és közös használatban - az intézmény rendelkezésére fog állni koncertekre, vizsgákra és a tervezett bemutatókra. antosa Átadták a Budapest Díszpolgára címeket A tizenhat kitüntetett között két újpesti díszpolgárt: Bertalan Tivadar képzőművészt és Cöröcs János válogatott labdarúgót avatták Budapest Díszpolgárává. A kitüntetés odaítélésére Nagy István és Wintermantel Zsolt fővárosi képviselők tettek javaslatot. A Fővárosi Közgyűlés június 19-i ünnepi ülésén adták át a főváros díszpolgári címeit. Tarlós István megnyitó beszédében - egy történelmi visszatekintést követően - kiemelte, fontosak a példaképek, fontos, hogy legyenek olyan életpályák, melyek megmutatják az igazi értékeket. Hangsúlyozta, elengedhetetlen, hogy a felnövekvő nemzedék olyan országban nőjön fel, ahol becsülete van a kitartó munkának és a szorgalomnak. Hozzátette, igazi példakép az, aki nem csak tehetséges, de akinek tudása alázattal párosul. A beszédet követően tizenhatan vehették át a főpolgármestertől a Budapest Díszpolgára címet, köztük két újpesti. A kitüntetéssel Cöröcs János válogatott labdarúgó elismerésre méltó sportteljesítményét, csillogó tehetségét, nemzetközi szinten is eredményes közönségszórakoztató játékát és a futball népszerűsítéséért végzett munkáját, Bertalan Tivadar életműdíjas képzőművész, látványtervező, író sokrétű művészeti munkáját ismerték el. antosa