Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-01-26 / 3. szám

ÚJPEST! NAPLÓ - VI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM, 2012. január 26. Újpesti Téli Fesztivál A Bagolyváron innen és túl Romos házból, lyu­kas tetőterű padlásból volt elég a II. világhábo­rú utáni Újpesten. Kö­zülük egy, a Beniczky utca 7. szám alatti, romantikus elne­vezést kapott. Bagolyvárnak hívták. A név ráragadt a házban lakó, vagy ott alkotó művészeti alkotóközösségre is. Ismeretlen életművek, gyűjtemények címmel négy, korábbi bagolyvári mű­vész gyűjteményes tárlata, az Újpesti Téli Fesztivál kiemelt eseményeként, január 28-án, 11 órakor nyílik az Új­pest Galériában. Dr. Kövesdi István gimnáziumi igazgató kölcsön­zi erre az alkalomra a gyűjteményt. Három festő­művész, Giron Emánuel, Brusch Péter, Bőszin Endre, és Saly Jenő szobrászművész alkotásai több évtized leforgása alatt „költöztek be" a családhoz. A gyűj­temény komoly kortörténeti értékként őrzi a mű­vészettörténet konstruktivista, ötvenes, hatvanas évekre jellemző, mégis újpesti korszakát. Ezért ma­radt egyben.- Apai nagybátyám először munkakapcsolatot, majd barátságot ápolt az alkotókkal, akiket, per­sze jóval később, megismer­hettem én is. A háború után az újpesti Városházán jogász­ként szociális ügyekben volt jártas, istápolta azokat a te­hetséges fiatalokat, akik ta­lán éhen haltak volna, ha a Városháza nem támogatja őket élelemmel, műterem­mel, munkalehetőséggel. Új­pest „tanulmányi ösztöndí­jat" nyújtott nekik, járhattak a Képzőművészeti Főiskolá­ra - meséli a gyűjtemény tu­lajdonosa. - Nagybátyám ké­sőbb a Bányagépgyárban lett jogász. Ciron Emánuelt pél­dául a gyár támogatta, cseré­be meghatározott mennyisé­gű képet kellett festenie. Saj­nos ezek sorsáról nincs tudomásunk. Nagybátyám ekkor már barátként tartozott a társasághoz, Ciron volt számára a legkedvesebb. Mecénásuk lett, kere­setéből vásárolt egy-egy alkotást Cirontól, Brusch Pétertől, Bőszin Endrétől és a szobrász Saly Jenőtől. Ez a gyűjtemény maradt rám.- Ismeretlen gyűjteményt látunk?- Kevésbé ismertet. Az alkotók közül már senki sem él. Ciron nehezen al­kotott, Salynak kevés köz­téri alkotása van. Brusch Péter befelé forduló mű­vészként alig vállalt kiállí­tást. Ismereteim szerint pé­csi örökösök tartják egy­ben művei zömét. Keveset alkottak, keveset állítottak ki, mégis munkásságuk le­nyomata a kornak. Ugyan­akkor magyarázat arra is, miért nem találkozunk ve­lük kiállításokon.- Kivéve Újpestet...- Egy-egy alkotásukat lát­hatta már az Újpest Galériában a közönség, ám van, amit még nem. Ezt pótolja a mostani alkalom. - B. A Bagolyvár-hoz tartozott még Dániel (Fischl) Kornél, Istvánfy János, Hován László, Vadász György, Varga Magda is. Mestereik voltak a főiskolán Barcsay Jenő, Kmetty János, Domanovszky Endre, Szőnyi István, Kisfaludy Strobl Zsigmond. 1946-1950 között rendszeresen tartottak kiállításokat iskolákban, társadalmi szervezetek helyiségeiben. A tárlatok rendezői, megnyitói között volt például Kassák La­jos író, Kádár Zoltán művészettörténész, és Kállai Ernő, a magyar képzőművészeti modernizmus te­oretikusa is. A kultúra ápolói Hagyományteremtő szándékkal, a Magyar Kultúra Napja előestéjén rendezték meg az Újpesti Téli Feszti­vál nyitó rendezvényeként a közmű­velődési dolgozók találkozóját. Az Új­pesti Polgár Centrumban, a művelő­dési intézményekben dolgozókat vár­ták, akiket az önkormányzat nevében dr. Molnár Szabolcs üdvözölt. A vá­rosrész alpolgármestere köszönetét mondott a kultúra ápolását, közve­títését hivatásként végző szakembe­reknek. Az ünnepi találkozó Dunai Tamás Szavakat fúvók című önál­ló estjével folytatódott. A népszerű színművész a költészet és a zene har­monikus egységét illusztrálta ez alka­lommal is. A találkozó - fehér asztal mellett - jóízű beszélgetéssel folyta­tódott. - B. Könyvtári éjszaka A Magyar Kultúra Napjára időzítettünk két olyan ren­dezvényt, amellyel már régóta szerettük volna meglepni olvasóinkat, továbbá amire az önkormányzattól elnyert pályázat, és az Önök adójának 1 százaléka adta a pénz­ügyi hátteret. Január 21-én este az APRÓ színház ven­dégjátéka volt, Trebla, a bárány címmel - gyerekeknek. Ezt követte Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint jazz du­ója. Mindez egész éjszakás nyitva tartással, ingyenes fél éves beiratkozással, valamint az olvasók vendéglátásá­val egybekötve. Legalább ezer ember fordult meg éjszaka a könyvtárban, ami minden várakozásunkat felülmúlta. Köszönet érte mindenkinek, hogy ez létrejöhetett. Tamási Júlia könyvtárvezető, Király könyvtár

Next

/
Oldalképek
Tartalom