Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-04-26 / 16. szám
Köztér eá* ynyá/ facebook Vili. rész Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. Indóház, a Váci út felől fotózva N em csoda, hogy műemléki védettséget élvez az egykori lóvasút-állomás épülete, hiszen történeti emlékeket őriz. A szabadon álló, villa jellegű, erősen tagolt tömegű, szimmetrikus épület a felújítás után újra régi pompájában csillog. A képeslap az 1900-as évek elején készült, és az akkor már villamos végállomásként funkcionáló épület látható rajta. Az in- dóházat egyébként 1867-ben, Wagner János tervei szerint húzták fel. Később műemléki védettséget kapott, közlekedéstörténeti emlék. Az első pesti lóvasút végállomását örökölték meg a villamosok. Láthatóan nagy a forgalom, hiszen innen indult járat a belvároson át a Keleti pályaudvarhoz, illetve kifelé, Megyer irányába a Béla utcához is. Ezen felül a Nyugati pályaudvar és Rákospalota közötti - későbbi 55-ös - járat is e végállomás mellett haladt keresztül. A főváros irányába haladó pótkocsis szerelvények visszafordulását az épület köré fektetett hurokvágány segítette. 2001-ben magánvállalkozásban felújították az épületet. Manapság a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarához tartozik. - Á. T. A rovat tanácsadó-szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténész. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! Újpesti Élet-képek Fotózza Újpest jelenét! Eljutni a valósághoz Neves újpesti művészek alkotásaiból nyílt kiállítás, április 20-án az Újpest Galériában. A tárlatot Wintermantel Zsolt nyitotta meg. Az Újpesti Művészek Társasága és az Újpest Galéria közösen hozta tető alá a szenzációsnak is tekinthető kiállítást. A társaság nevében Szunyoghy András festőművész köszöntötte az érdeklődőket, majd Wintermantel Zsolt lépett a mikrofonhoz. Újpest polgármestere egy Pilinszky idézetet hozott: - „A művészet tulajdonképpen nem más, mint áttörni a tényeken és eljutni a valósághoz." Nagyon közelinek, kifejezőnek érzem ezt az idézetet. Azért örülök, hogy Újpesten van egy ilyen társaság, amely egybefogja az újpesti művészeket, mert ez egy jó hely lehet arra, hogy ezek a gondolatok minél könnyebben jussanak el az újpesti polgárokhoz, sőt távolabbi tájakra is. Wintermantel Zsolt szavai után Szunyoghy András bemutatta a jelen lévő művészeket. Az elismerések felsorolása oldalakat venne igénybe; Kossuth-díj, Príma Primissima-díj, Munkácsy-díj, Újpest díszpolgára cím jelzi az életutakat. A kiállítók: Bányai Alfonz, Csermák Ferenc, Hoppán György, Kocsis András Sándor, Malovecz Ildikó, Szabó Sándor, Szász György, Sztrákos László, Schrammel Imre, Tóth Béla és Tóth Dávid. A kiállítás május 6-ig tekinthető meg. (Bővebben: ujpest.hu) - Á. T. Újpest Önkormányzata és az Újpesti Sajtó Kft. fotópályázatot hirdet „Újpesti Élet-képek” cimmel, hivatásos és amatőr fotósok számára. Három kategóriában lehet pályázni:- a pályázók újpesti híreket, hírértékű eseményeket örökítsenek meg a fotográfia eszközeivel,- a pályázók az újpesti eseményekről, rendezvényekről, műsorokról illetve a résztvevőkről készített pillanatokat örökítsék meg,- a pályázók az újpesti közterekről, épületekről készítsenek felvételeket. A pályázati anyagok beadása digitális formában, regisztrációt követően lehetséges. A pályaműveket július 1 -6-ig várják majd a kiírók. Eredményhirdetés: augusztus 23-án, amelyet augusztus 30-án díjátadás követ. A zsűri tagjai: Kerekes György, Vajda János és Várai Mihály fotóművészek. (A pályázati felhívás részletes kiírása az ujpest.hu weboldalon olvasható.)