Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-05-26 / 20. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, Liszt Ferenc emlékének tisztelegnek a koncerttel Évente 10-12 fellépés, több kórustalálkozó jelzi, hogy az újpesti Adorate Kórus a három évvel ezelőtti megalakulása óta egyre ismertebb. Próbáikat - hetente kétszer - az Ady Endre Művelődési Központban tartják, ahol szeretettel várják mindazokat, akik a műhelymunka és a szereplés részesei akarnak lenni. A zene és az ének szeretete hozta létre a kórust, amelyet még az „amatőr" jelzővel illetnek, ám képzett énekesekből áll. A komolyzenében jártas újpestiek, angyalföldiek, palotai fiatalok ötlete volt, hogy a kórus tervével megkeressék Dombó Dániel karnagyot, egyházzenészt. A fiatal muzsikust nem kellett sokáig kapacitálni. A reneszánsz évében megalakuló kórus repertoárjának alapját a reneszánsz mesterek művei alkotják, de énekelnek gregorián, barokk, klasszikus és romantikus alkotásokat, huszadik századi és kortárs műveket is. Közel harmincán állnak egy-egy alkalommal a pódiumra. A kórustagok hamar összecsiszolódtak, egy gonddal küszködnek: kevés a férfi énekes közöttük. Úgy tartják, a siker titka a gyakorlás: hétköznap este, hetente egyszer szólampróba van, szombaton reggel 9-től pedig összpróba.- Igen, ezt az áldozatot meg kell hoznia mindenkinek, hogy az énekelés mellett kicsit háttérbe kerül a család - fogalmazza meg Dombó Dániel. A fellépések azonban kárpótolnak sok mindenért. A kórus rendszeres fellépő az önkormányzat rendezvényein, és az Egek Királynéja Főplébánia templomban is. Május 28-án, még a húsvéti ünnepkör jegyében, az ünnepi szentmisén a Presto Kamaraegyüttessel lépnek fel, Dombó Dániel vezényletével. Június 4-én, szintén a főplébánia templomban, ünnepi hangverseny résztvevőiként, a Liszt Ferenc év és a templom százéves orgonája tiszteletére a géniusz „Te Deum"-át adják elő, orgonakísérettel. A kórus számára a 2011-es év első féléve azért is emlékezetes lesz, mert Adorate Művészeti Egyesületté alakultak, amely egy újabb lépést jelent krónikájukban. - B. K Zenei kurzus RADIÁTOR AKCIÓ! Szerelvénybolt Újpalota Páskomliget u. 47., T 410-3619 DK 600/400 7350 Ft DK 600/800 13490 Ft r r r Az újpesti Adorate Művészeti Egyesület 2011 őszén ingyenes zenei kurzust hirdet „Liszt Ferenc egyházi kórusze- néje" címen. Jelentkezni e-mailen és telefonon lehet, valamint további információk érhetők el az alábbi linken: www.adorate.eoldal.hu címen. A kurzust két záró koncert fejezi be október 8-án és október 15-én, ahová szeretettel meghívunk mindenkit - tudatta lapunkkal Dombó Dániel karnagy. Újabb suli siker Hellinger Ákos, a Német Tagozatos Általános Iskola 7/a osztályos tanulója, második helyezett lett a Teleki Pál Országos Földrajz-földtan Verseny napokban megrendezett döntőjén. VÍZÓRA csere AKCIÓ www.dl90.hu--------1 c Panelban otthon vagyunk KONYHABÚTOR KÉSZÍTÉS, NYÍLÁSZÁRÓ BEÉPÍTÉS Újpest, Király u. 27. (Árpád Ozletház mellett, Rózsa u. felől) Telefon: 370 7459 SZERELVÉNYBOLT, VÍZVEZETÉK SZERELÉS Újpalota. Páskomliget u. 47. Telefon: 410 3619 www.dl90.hu A lassan véget érő tanévben több mint kétszáz diák látogatott már el eddig Wintermantel Zsolt polgármester, országgyűlési képviselő meghívására a Parlamentbe. Legutóbb, május 19-én, az Angol Tagozatos Általános Iskola tanulói voltak az Országház vendégei. Ili Újpest, a cool-város Folyamatosan érkeznek a fiatalos újpesti életérzést kifejező tervek az ujpest- kaposztasmegyer facebook oldalra. Elsőként két színvonalas munkát valósít meg az újpesti önkormányzat, a felhasználásukkal készült pólók megvásárolhatók lesznek a Családi Napon, május 28-án a víztoronynál. Wintermantel Zsolt polgármester a fáklyás ballagáson hirdetett tervezői versenyt, a győztes belépőt nyer az idei Sziget Fesztiválra. A feladat: tren- di, cool Újpest emblémát és szlogent készíteni, ami azt fejezi ki, Újpest miért jó hely, miért jó itt élni, fiatalnak lenni. A nyertes emblémával megnyomott pólók az újpesti ajándékbolt kínálatában is helyet kapnak. Fontos, hogy a terveket ne csak a facebook oldalra töltsék fel a pályázók, hanem küldjék be a polopalyazat@ujpestimedia.hu email címre. Muskátli, csak újpestieknek! Május utolsó hétvégéjén két helyszínen, összesen 10 ezer darab muskátlival ajándékozza meg az önkormányzat az újpesti lakosokat! Május 27-én, pénteken 14 órakor Káposztásmegyeren a Külső Szilágyi úti Református templom mellett, a közelebbi Spar-áruháznál 5000 darab virágot vehetnek át. Május 28-án, szombaton 8 órakor a víztoronynál (Szilágyi út) szintén 5000 darab muskátli talál gazdára. Az igénylők három tő muskátlival járulhatnak hozzá Újpest virágos képéhez. A nyári virágok boldog tulajdonosa az lehet, aki újpesti és ezt igazolni is tudja lakcímkártyájával a helyszínen, valamint kitölti az ajándékszelvényt. Aki a mellékelt szelvényt magával hozza, hamarabb juthat a muskátlihoz, tehát érdemes ezzel érkezni, de a helyszínen is kitölthetők.