Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-02-24 / 7. szám

Köztér Újpest maga rendezi a szakrendelő sorsát Bejáráson tekintette meg Wintermantel Zsolt polgármester és Nagy István alpolgármester az újpesti szakrendelőt. A látogatásnak az adott aktuali­tást, hogy a képviselő-testület határozott arról, hogy a kerület saját kézbe venné az intézményt. A városatyák a gyermek szakrendelő megtekintésével kezdték a látogatást, ahol dr. Lengyel Zsuzsa, a gyermekren­delő vezetője kalauzolta végig a vendégeket.- Most olyan helyeket is sikerült megnéznem, ahol betegként még nem jártam - mondta Wintermantel Zsolt a látogatás tapasztalatait összegezve. - A rendelő többi részét páciensként már ismerem, ide járunk a gyerekkel, és a feleségemet is ide hoztam anno ultrahangra. Úgy­hogy magát a betegforgalmi részt ismertem, a gépészetet, az egyéb, a betegek elől zárt területeket, viszont nem. Pontosan ezért fontos, hogy lássuk az állapotokat, mert régi adóssága ez a városnak, Budapestnek az újpestiek felé, hogy méltó körülmények között lehessen az egészségükkel foglalkozni - tette hozzá. A gyermekrendelő különlegessége, hogy túl azon, hogy mintegy 50 ezer kis beteget gyógyí­tanak évente a két éve elkészült részlegben, Budapesten egyedül itt végeznek ultrahangos csecsemőkori orthopédiás szűrést. A reggeltől-es- tig tartó rendelés mellett extra szolgáltatás, és Bu­dapesten szintén egyedülálló, a gyermek gyógy­torna, amelyet többnyire csak kórházakban lehet igénybe venni. A látogatók mintegy háromnegyed órás „sétát" tettek az intézményben, majd dr. Király Ferenc, a szakrendelő vezetője, járóbeteg-igazgató fogadta a delegációt.- Ezt a szakrendelőt 1950-ben építették, azóta egyszer volt érdemben felújítva, a 70-es években, így ennek megfelelő az állaga is. Két éve adták át a földszinti szárnyon a gyermek szakrendelőt, amit gyönyörűen kiviteleztek. Ilyennek kellene lennie az összes többi helyiségnek is. Sajnos elhanyagolt állapotú, úgy gondolom, hogy Újpest lakossága ennél többet érdemelne - hangsúlyozta az igazgató, bemutatva az intézményt, majd hoz­zátette: - Az orvos-szakmai ellátás évek óta jó színvonalú és ez a lényeg, de azért nem mindegy, hogy mindez milyen környezetben történik. A képviselő-testület tehát jó döntést hozott, amikor kezdeményezte az intézmény saját kezelés­be vételét, hiszen így lehetőség nyílik majd arra, hogy az oly régóta halogatott felújítások végre megvalósuljanak. - Az a tapasztalat, hogy azok a szakrendelők, amelyeket a helyi önkormányzat átvett, mindenképpen fejlődtek. Tudniillik az egészségügyben a működtetésre van csak pénz, de az amortizációra, a fejlesztésre nem jut, azt az OEP nem finanszírozza. Ahol átvették saját tulajdonba a ren­delőket, ott mindenhol érdemi vál­tozás történt - mondta Király doktor. Ehhez egyébként korábban 250 mil­lió forintot különített el a városvezetés, pályázati önrész céljára. - Reméljük, hogy a pályázatunk nyertes lesz, és akkor könnyebben tudjuk megvalósíta­Önfenntartók tudnánk lenni (Dr. Hollósi Antal megbízott orvosigazgató, Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet)- Mennyire kezelhető külön a szakrendelő a Károlyi Sándor Kór­ház- és Rendelőintézet egészétöli- Számos példa van rá, hogy egy- egy kerületben működő szakrendelő önállóan is kitűnően működtethető. sőt, színvonalát tekintve sokkal jobban, mint egy ilyen kór­ház-rendelőin­tézeti egység­ben, a főváros kezelésében. Alig van már a fővárosban olyan kerület, amelyik ne vette volna át az ott mű­ködő szakorvosi rendelőt, és azok jól működnek. A kórházat sem éri olyan trauma, amit ne tudna elvisel­ni, nyilván egy új struktúrát kell ki­alakítani, de végül is nem történne semmi nagyobb baj a kórházzal sem.- Tehát képes lenne fenntartani magát a szakrendelői- A működési költségeket tekint­ve mindenképpen önfenntartó le­het. Természetesen most itt látva a körülményeket, elmondhatjuk, hogy volna mit költeni az épületre, de maga az orvos-szakmai ellátás olyan színvonalú, mint bármelyik másik kerületben. Azt láthattuk a gyermek szakrendelőben, hogy mi­lyen minőségi különbség van akö­zött, amit a kerület vett át és akö­zött, amit a főváros működtet. Azon kívül, hogy az ide látogatók látják, érzik ezt a minőségi különb­séget, és az állagmegóvásnak, a kör­nyezet megbecsülésének egy egé­szen másfajta szintje alakulhat ki, amikor a lakosság a magáénak érzi. ÚJPESTI NAPLÓ Kiadó: Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. • Ügyvezető igazgató: Tóth Sándor • Főszerkesztő: Zsidai Péter • Szerkesztőségvezető: Bangha Katalin • Szerkesztő: Ádám Tamás • Fotó: Horváth Dávid, Várai Mihály • Irodavezető: Szerencsi Csilla • Szerkesztőség: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Bp., Tavasz utca 4., I. em. Telefon: 78S-0366, fax: 785-0466, e-mail: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu • Lapterv, nyomdai előkészítés: K8.« Nyomdai előállítás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, Felelős vezető: Jens Dánhardt - ügyvezető igazgató • Terjeszti: Feibrr Kft., Tel.: 06-1-340-9921, E-mail: feibra@feibra.hu • Print ISSN: 2061-7283 • Online ISSN: 2061-7291 • Megjelenik minden héten 48 000 példányban. • Hirdetésfelvétel a hirdetes@ujpestimedia.hu e-mail címen • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Közlés esetén fenntartjuk a szerkesztés jogát! • A megjelent meghívók és hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk • Részletes információk, tudnivalók: www.ujpest.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom