Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-11-10 / 40. szám

Sport ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM, 2011. november 10. Alexandra EB-aranyát világbajnoki ezüstérem követte London csak álom Bara Alexandra párjával, Bedöcs Krisztinával a második helyen ért célba a szingapúri Maraton Kajak-Kenu Világ- bajnokságon. A győzelmi dobogóra így két magyar ket­tős is felállhatott, hiszen az aranyérmet a Csay Renáta, Farkasdi Ramóna egység szerezte meg.- Nem volt esély az aranyéremre - kérdeztük az Újpesten élő sportolót?- Reálisan nézve, a másik magyar páros még jobb, mint a mienk. Abban a ha­jóban a világ legjobb maratonistája lapátol Csay Renáta személyében, aki egy­előre szinte verhetetlen ebben a sportban. Persze, így is nagyon boldog vagyok, hiszen egy világbajnoki ezüstérem sem akármilyen teljesítmény. Ezúton is sze­retném megköszönni a kerületi önkormányzatnak, hogy anyagilag segítettek (100 ezer forint, a szerk.) abban, hogy kiutazhassak Szingapúrba.- Az Európa-bajnoki aranyérmedet egy vébé ezüst követte a maratoni szám­ban. Ezek szerint elkötelezted magad ennél a versenyszámnál?- A maraton egyelőre még nem olimpiai szám, de bízom benne, hogy rövi­desen felkerül a játékok műsorára. Persze, nem hanyagolom a síkvízi verseny­zést sem, kedvencem az ezer méteres verseny.- Ezek szerint a londoni olimpia még csak álom?- London túl közel van, ott még a nagyok indulnak. Kovács Kati és a többiek küzdhetnek majd az érmekért. Nekem marad a maratoni táv, a jövő évi világ- bajnokságon kell megszereznem a 2013-as világjátékokra a kvótám. Erre készü­lök, ezért nem is pihentem szinte semmit sem a vébé után. Már elkezdtük a téli felkészülést, futunk, úszunk, erősítünk, és ameddig még lehet, vízre is szállunk. Alexandra a sportolás mellett tanul, immáron a harmadik félévnél tart a győ­ri Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczay Csere-karán, ahol egészségfejlesz­tést hallgat. így aztán, csak kevés ideje jut a szórakozásra, a bulizásra.- Nem bánom, hiszen egyelőre a sport és a tanulás a legfontosabb a szá­momra - búcsúzott a bajnoknő. (gergely) Három újpesti a válogatottban A magyar válogatott november 11-én, 18 órakor Liechtenstein ellen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban, az Albert Flórián-emlékmérkőzésen. Válogatottunk négy nappal később, november 15-én 20:30 órakor pedig Lengyelország ellen játszik felkészülési mérkőzést Poznanban. A nemzeti válogatott két mérkőzésén Lipták Zoltán képviselheti az Újpest FC-t. Az Újpest FC két játékosa, Szokol Zsolt és Balajti Ádám meghívót ka­pott az U21-es válogatott Olaszország elleni Eb-selejtező mérkőzésére. A találkozót november 15-én Olaszországban, Casaranóban játsszák. A két csapat legutóbb szeptember 6-án, Székesfehérváron találkozott egymással, akkor 3-0-ás vereséget szenvedtünk az olaszok ellen. (g) Újpesten, a Megyeri híd közelében található logisztikai központban kiadó egy 436 négyzetméteres és egy 432 négyzetméteres raktárterület. A komplexum a 2-es főút és M3-as autópálya felől egyaránt könnyen elérhető. A Megyeri útnak a Logisztikai Központ és az MO-ás körgyűrű közötti szakaszán nincs érvényben tehergépjárművekre vonatkozó tengelytávolsági korlátozás. A raktárépületek belmagassága 4,6-5,8 méter. Az épületek termoventillátoros fűtéssel rendelkeznek. Mindkét raktárcsarnokban iroda, vizesblokk és elektromos targoncatöltő került kialakításra. A két raktár összenyitható. Bérleti díj: 4,0 EUR/négyzetméter/hó + ÁFA Sem ezen kiadvány, sem annak bármely részlete nem tekinthető hivatalos ajánlattételnek, kizárólag a tájékoztatást szolgálja. Az Európa Befektetési Alapkezelő Zrt. kizár mindennemű anyagi és egyéb felelősséget ezen információk felhasználásáért. Megyeri úti Logisztikai Központ Budapest, IV. Megyeri út 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom