Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-10-20 / 37. szám
Köztér A biciklisekre és a vak emberekre is figyeltek Európai színvonalú lett a Fóti út A múlt héten befejeződött felújítás eredményeként biztonságosan lehet közlekedni a Fóti úton autóval, kerékpárral és gyalogosan egyaránt. Ezt Halász Ferenc, a Magyar Kerékpárosklub Észak-Pesti Szervezetének tagja jelentette ki az Újpesti Naplónak. Ráadásul az új kerékpársáv szinte ingyen volt. E légedettek az újpesti biciklisták a frissen öntött, új Fóti úttal. A Szilágyi úttól a most felújított Fóti úton keresztül kis híján a Váci útig el tudnak kerekezni kerékpársávban, már csak néhány helyen hiányzik a felfestés. A Fóti út mindkét oldalán kerékpársávot alakítottak ki a Megyeri út és a Szilágyi út közötti két kilométeres szakaszon.- Mindenkinek meg lett a helye az úton, el lehet férni egymás mellett, látjuk egymást, így biztonságosan tudunk közlekedni, még ha esetleg első látásra nem is így tűnik. A Magyar Kerékpárosklub ezért javasolta ezt a megoldást a járdán kialakított kerékpárúttal szemben. Ráadásul ez egy nagyon olcsó módszer, hiszen csak másképpen kellett felfesteni az útburkolati jeleket - mondta el az Újpesti Naplónak Halász Ferenc, az MK Észak- Pesti Szervezetének tagja. Vakvezető sáv a járdákon A felújított Fóti úti járdán vezető sávot is kialakítottak, amelynek segítségével a vak emberek biztonságosan tudnak áthaladni a kereszteződéseken.- A lesüllyesztett járdaszélek megkönnyítik a mozgássérültek haladását, de veszélyesek a vak embereknek, akik ezekről akadálytalanul kiléphetnek az úttestre. Ezek a járda szélén elhelyezett diagonálisan pöttyös, fehér kockák viszont figyelmeztetik a vak embereket, hogy vége van a gyalogos területnek. Budapesten összesen negyvenezer vak ember él, a legtöbben Zuglóban és a XIII. kerületben laknak, de Újpesten is sokan hasznát veszik majd a vezető sávnak - mondta el az Újpesti Naplónak Kroll Zsuzsanna, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érdekvédelmi vezetője. - T. T. Felszentelték a templomot Éppen tíz éve volt az első kapavágás a Káposztás-megyeri Református Cyülekezetekezet templomának építésénél a Bőröndös utcában, amelyet október 15-én délután a felszenteltek. Egész szombat e jeles esemény jegyében zajlott a templomban és a körülötte-lévő parkban. Délelőtt a gyerekeké volt a főszerep: bábszínházát nézhettek, arcfestésen vehettek részt. Pontban délután három órakor megszólalt a harangszó, és a zsúfolásig megtelt, téglából és fából felhúzott, gyönyörű templomban felcsendült a gyerekek éneke, majd Zámbó András, a káposztásmegyeri gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket. Egymást követték a köszöntők, a zsoltárok és az imák. Szólt a zene, zengett az ének. Igét hirdetett Peterdi Dániel, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője.- Most egyfajta kiteljesedés részesei vagyunk, merthogy a város által adott földön, a gyülekezet ezzel a gyönyörű épülettel ajándékozott meg mindnyájunkat. Újpest büszke városa és erős közössége gazdagodott, és ez nagyon jó üzenet a jövőnek - mondta köszöntőjében Wintermantel Zsolt Az istentisztelet végén Peterdi Dániel főjegyző mondott áldást, majd felszentelte a templomot. - Á. T. László Máriát köszöntötte a polgármester Ördög bújt a vonóba Még a széksorok mellett is álltak, az újpesti Ady Endre Művelődési Központ nagytermében, azon az idősebb korosztálynak szóló nótaesten, amelyre az ország számos településéről érkeztek vendégek és előadók. László Mária főszervező, nótaszerző, műsorvezető elmondta: az elmúlt tizenegy év alatt szép hagyománnyá érlelődött, hogy októberben, az idősebb korosztálynak csendülnek fel a nóták. Ezt követően Wintermantel Zsolt lépett a mikrofonhoz.- Nagy örömmel jöttem ide, mivel eddig csak jó hírét hallottam ennek a rendezvénynek - mondta a polgármester. - A másik ok, amiért itt vagyok: az ön- kormányzat Újpestért-díjban részesítette László Máriát, azért a sokéves, áldozatos munkáért, amelyet Újpest kulturális, közösségi életében végzett. Bár korábban volt egy bensőséges ünnepség a városházán, ahol a díjat átvehette, ám nincs annál szebb és jobb dolog, mint saját közönsége előtt köszönteni a díjazottat - közölte a polgármester, majd egy hatalmas virágcsokorral lepte meg László Máriát. - Á. T.