Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-10-06 / 35. szám
s Focióra iskolásoknak Tanár bácsik lettek az újpesti kapusok Korán keltek az Újpest FC labdarúgói kedden reggel. Már fél nyolckor az öltözőben ültek, igaz ezúttal nem a Megyeri úti stadionban, hanem a Munkásotthon utcai Testnevelés Tagozatos Általános Iskolában. De, hogyan került Balajcza Szabolcs és Horváth Tamás, az Újpest két felnőtt kapusa a gyerekek közé a suliba? A z újpesti labdarúgó szakosztály szervezési osztályának vezetője, Gyarmati Eszter és munkatársa, Jackwerth Attila fejéből pattant ki az ötlet, miszerint a futballisták valamennyi általános iskolába ellátogatnak, tartanak egy tesiórát, és ezzel népszerűsítik az újpesti focit. Ráadásul, tehetségeket is felfedezhetnek. Első alkalommal a Testnevelés Tagozatos iskolába jöttek a fiúk, a második osztályosoknak rögtönöztek órát. Ezúttal nem a tagozatos diákok gyülekeztek a tornateremben, hanem, ahogyan a suliban mondják, a majdnem sportosok érkeztek.- Jó lenne, ha otthon azt mondanák többen is az óránk után, hogy papa, sportolni szeretnék - mondta Horváth Tamás. És, elkezdődött a tornaóra. Volt minden, bemelegítés, játékok, páros gyakorlatok és a végén, de csak a legvégén, egy kis foci is.- Egyszer már voltam tanár bácsi - mondta Balajcza Szabolcs. - Igaz, akkor még kaposvári kapus voltam. Akkor is nagyon élveztem a dolgot, ma is nagyon jól mulattam. Ez egészen más, mint egy edzés, éppen ezért vettük játékosra az egészet. Az óra nagyon hamar véget ért. A gyerekek kipirult arccal mondták is, bezzeg a számtan óra sokkal hosz- szabbnak tűnik. Vigasztalásképpen ajándékokkal lepték meg a gyerekeket. Valamennyien kaptak egy képet az focicsapatról, az osztály pedig egy igazi futball-labdával lett gazdagabb. De a legboldogabb talán Madarász Attila volt, aki Balajcza Szabolcs kapuskesztyűjét kapta ajándékba. (g) pc Szenved a csapat, változtatni kell Röpi kudarcok után A múlt héten, szerdán tartották azt a megbeszélést, amelyen Jurácsik Mátyás, az UTE röplabda szakosztályának vezetője, helyettese, Cegesi Kiss Pál és Nagy Jenő vett részt. Ezen a találkozón dőlt el, hogy a szakosztály szakmai vezetését Nagy Jenőre bízzák. Mi tagadás, a bajnokesélyesnek mondott újpestieknek rosszul kezdődött az idei szezon. Az UTE Volley röplabdásai nyertek ugyan a Tatabányai Volán SE ellen, de aztán kikaptak a BSE, a TFSE-KRA, a Gödöllő és a Békéscsaba együttesétől is. Öt forduló után mindössze három pontja van a gárdának. A Közép-európai Ligában sem villog a csapat, a Vasas és az osztrák Schwechat is simán nyert a lilák ellen. Az Újpest Volley csapata az eddigi gyakorlatnak megfelelően a bajnoki rangadókon a felnőtt kerettel lép pályára, a korábban az alsóházba tartozó riválisok ellen pedig a juniorok játszanak. Hogy a jövőben így marad-e minden, erről még nem született döntés. Ami eddig történt, az nem volt eredményes. Ezért változtatni kell mind a kommunikációban és a csapat játékában is - tudtuk meg a szakosztálynál. (gg) Milliók kellenek az újrakezdéshez Menthetetlen az újpesti póló? UTE - öllé! Ezzel a címmel üdvözölte valamikor 1994-ben a Nemzeti Sport a BEK-győztes lila-fehér pólósokat. A vízilabdások manapság már nem ünnepelnek. A szakosztály megszűnt, és egyelőre úgy fest, egyhamar nem lesz újabb pólós sikerkorszak. Pedig a gárda 26 bajnoki elsőségével vezeti a magyar örökranglistát, a Magyar Kupát tizenkilenc alkalommal nyerték el. A klub történetének legnagyobb sikere az 1994-es BEK-győzelem volt, de ne menjünk el szó nélkül a Szuperkupa, valamint a három LEN-kupa mellett se. Az UTE csapatát erősítette az olimpiai bajnok Benedek Tibor, de Dala Tamás és Vincze Balázs játékáról is ódákat zengtek a szurkolók. A hírek szerint a három sportoló próbált valamit tenni az összeomlás szélén álló szakosztályért, de a klubelnökkel nem jutottak dűlőre. Öze István szerint az akció nem az UTE megmentésére irányult, hanem a klub licenceit széret- ték volna megszerezni. A triumvirátus természetesen cáfol, azt mondják, tiszteletben tartották volna a múlt értékeit, és visszavezették volna az egyesületet a helyes útra. Az újpesti vezető szerint milliók kellenek az újrainduláshoz, a csapatért szorítok viszont a pénz mellett egy sportágon belüli összefogás is sürgetnének az UTE megmentéséhez. (gergely gábor)