Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-10-06 / 35. szám

A lokálpatriotizmus a hajtóerő Liszt, jó borok, karácsonyi koncert Az Újpesti Közművelődési Kör a vá­rosrész legpatinásabb civil szerveze­te, a 2011-2012-es az évadnyitó ap­ropóján Dr. Somos András örökös tiszteletbeli elnököt, Újpest díszpol­gárát kérdeztük.- Miként sikerült az évadnyitó találkozó?- Nagyon hangulatos, szép este volt. Eredetileg a kéthetenkénti beszélgető estekbe soroltuk ven­dégünket. Számunkra is megtiszteltetés volt, hogy Polgármester úr körünkben köszöntötte Nagykáro­lyi gróf Károlyi Lászlót. Úgy gondolom, ezt az elis­merést azzal érdemeltük ki, hogy Újpest legpatiná­sabb, 134 évre visszatekintő civil szervezetünk a fo­lyamatosság egyik jelképe lehet. Politikamentesen dolgozunk, csupán a lokálpatriotizmus alakítja te­vékenységünket.- Ön tiszteletbeli, örökös elnök. Miként látja a kör mai életét?- Néhány évvel ezelőtt barátommal, Dr. Sipos La­jos tanár úrral átadtuk a stafétát. A korábbi ügyvi­vői hármasból a helyén maradt dr. Hollósi Antal ba­rátunk. Az új ügyvivők, dr. Kőrös András, valamint dr. Kocsis Andrea /okálpatrióta újpestiek, akik sze­mélyükön keresztül is biztosítják a folyamatossá­got, valamint az újpesti kötődést. Fontosnak tar­tom, hogy ebben az évben is sikerült emléktáblát avatnunk a városnapokon, az önkormányzat, vala­mint több civil és jeles szervezet is segítette törek­véseinket.- Az ősz és a tél programja?- Október 21-én pénteken, Liszt Ferenc születé­sének 200. évfordulója alkalmából ingyenes hang­versenyt szervezünk az Ady Endre Művelődési Köz­pontban. Szeretettel várjuk az újpestieket! Novem­berben Karinthy Márton író, rendező és Szilágyi Ti­bor színművész lesz a vendégünk, majd Pálffy Ist­ván csak és kizárólag a borról beszél nekünk. Ven­dégünk lesz dr. Király Péter, az Állatsziget létreho­zója, karácsonyestünket a kör tagjainak gyermekei, unokái örömére szervezzük Janza Kata gyermekek­nek szóló, zenés műsorával. - B. K MEGSZÓLÍTANI A FIATALOKAT- Amikor 1962-ben megalakították a Fiatal Ér­telmiségiek klubját, nemcsak nevükben voltak ifjak - mondja Somos doktor. A Könyves Gim­náziumból kikerültek, friss diplomás újpesti­ek szinte egyedüli találkozási lehetőségét, fó­rumát teremtették meg. 1996-ban vették fel a régmúltból az Újpesti Közművelődési Kör ne­vét, ezzel végérvényesen elkötelezve magukat a lokálpatriotizmussal. A fiatalok másképpen tá­jékozódnak, mint annak idején ők tettét, még­is szeretnék a középnemzedéket megszólítani. Tánc, nóta, rajkózenekkar Fergeteges műsor zaj­lott szeptember 23-án este, az újpesti Ady Endre Művelődési Központban. A HAKME Művelődési Egyesület éppen ötéves év­fordulóját ünnepelte. Az ünnepi köszöntők után, rend­hagyó módon kezdődött a találkozó, mivel múltidéző filmeket láthattak a megjelentek. A hangulatot csak fokozta a Hakme sporttagozatának gumiasztal bemu­tatója. A fiatalok elképesztő magas­ságokba szökkentek. Ezt követően Talabér Anna, a népdalverseny győz­tese kápráztatatta el a közönséget, az­tán Niedermayer Anna szavalta el köl­teményeit. S Nagy Zsuzsi gyönyörű­en énekelt szólóban, majd duettett Wolskyné Farkas Mónikával. A cigánytánc volt az est csúcs­pontja, melyet a Sukár tánccsoport adott elő. Lélegzetet elállítóan mo­zogtak a lányok, nem véletlen volt a hatalmas taps. A Fíakme zenekar, és az egész csoportot működtető, Farkas József előadása következett, zongorán Suba Tamás játszott. Fel­lépett még a Hakme rajkózeneka­ra, és igazi meglepetés volt a Hakme színház tagozatának előadása. A da­rabban magyar nóták, cigánydalok és operett-dalok hangzottak el. Kép és szöveg: Á. T. Közhírré tétetik 2011. szeptember 20-án megala­kult a „Vér és Arany” Baráti Tár­saság keretében a Magyar Nyelv­védő Mozgalom. Célja a ma­gyar nyelv romlásának megaka­dályozása, a média segítségével. Az összejövetel a Flórián tér 6-9 szám alatti Paszport étterem ká­vézójában jött létre Bujovszky Lajos üzletvezető meghívására. Köszönet érte.- Dr. Ady £ndréné Magyar rapszódia a Városházán Megtelt az újpesti városháza díszterme szeptember 24-én a Német Települési Kisebbségi Önkormányzat által rendezett Liszt Ferenc- koncerten, amelyet Magyar rapszódia címmel tartottak meg. Az előadó Flegedűs Valér zongoraművész volt, aki virtuóz játékával elkápráztatta a közönséget. A művész nemrégiben járt Újpesten, a Városnapokon Pitti Katalin operaénekessel lépett fel az Egek Királynéja Templomban. Elsőként Pappné Windt Zsuzsanna, a Német Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Liszt Ferenc életútját ismertette. Annyiban mindenképp rendhagyó volt a rendezvény, hogy a neves zongora- és orgonamüvész a játékát azzal színesítette, hogy egy-egy szám után anekdo- tázott, természetesen Liszt Ferenchez kapcsolódóan. Sorra hangzottak el az ismert művek, a zongora hangja betöltötte a csodálatos akusztikájú dísztermet. A közönség elismerését a vastaps bizonyította. - Á.T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom