Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-02-03 / 4. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM, 2011. február 4. Köztér Molnár Szabolcs: összességében nem csökken a tankönyvtámogatás Mivel a központi költségvetés már nem biztosítja az 1000 Ft/fős normatív támogatást, így azt az önkormányzatnak kell vállalnia, ami 7,5 milliós terhet jelent. Összességében viszont nem költenek kevesebbet a költségvetésből erre a célra, mint tavaly. A szocialista képviselők közül Bélán Beatrix azt kifogásolta, hogy a támogatásból nem részesülnek a középiskolások, illetve hogy szigorították az igénylés kritériumait. Wintermantel Zsolt polgár- mester válaszában megjegyezte, a szigorításra azért volt szükség, mert az Újpesten tanuló, de nem itt élő diákok százas tömegben jelentkeztek be a kerületben élő rokonokhoz, ismerősökhöz, hogy igénybe vehessék az ingyenes tankönyveket. Utánuk viszont - mivel szüleik nem itt élnek, nem jár a lélek- szám utáni állami támogatás. Az új rendelet szerint a diáknak és legalább az egyik szülőnek is itt kell élnie, ezzel kiszűrik azokat, akik nem újpestiként igényeltek támogatást, így ezek után valóban csak a kerületi gyerekek kapják meg azt. Mint hangsúlyozta, a rendelet módosítására azért is szükség volt, mert annak hatálya múlt év végén lejárt, így a 2011/12-es tanévre senki sem kapott volna támogatást. Az eddigi szabályok szerint csak az Újpesten élő és újpesti iskolába járó középiskolásoknak járt 50 százalékos önkormányzati támogatás, ami igazságtalan volt, mert semmiféle támogatást nem kaptak az előkészítő osztályok tanulói, emellett középiskolába sokan a kerületen kívül jártak és ugyancsak nem kaphattak támogatást. A módosítással az erre fordított összeget átcsoportosították az általános iskolások tankönyveire. Nagy István alpolgármester kifejtette, a nehéz helyzetben lévők továbbra is igényelhetnek iskolakezdési támogatást a középiskolákban. Az általános iskolások esetében az ingyenes támogatás nem szociális kérdés, hanem gesztus, mellyel az önkormányzat azt fejezi ki, hogy megbecsüli itt élő, dolgozó polgárait. A képviselő-testület a vita végén elfogadta az új tankönyvtámogatási rendeletét. másnak nem lehet beleszólása. Utalt arra is, az életműdíjjal az is az alapítók célja, hogy ne csak erkölcsi, hanem anyagi tekintetben is kifejezzék köszönetüket. Dabous Fayez (Újpestért Egyesület) azt hangsúlyozta, különösen ízléstelen a szocialistáktól hallani a városért rendkívül sokat tevő Derce Tamás bírálatait, miközben MSZP-s polgármesterek, városvezetők ülnek börtönben. Nagy István (Fidesz) alpolgármester abból a köszöntőből idézett, amelyben Trippon Norbert szembedicsérte Derce Tamást múlt nyáron, miután megtudta, hogy nyugdíjba vonul (a nyílt levél kivonatát a 4. oldalon közöljük). Nagy István szerint egyértelmű, hogy Derce Tamás azért választotta utódjául Wintermantel Zsoltot, mert Trippon Norbertét - aki mindent megtett az elmúlt években, hogy az elköszönő polgármesterrel együtt mutatkozzon - nem tartotta alkalmasnak, hogy utódja legyen. A képviselők többsége hosszas vita után döntött a Semsey Aladár Újpesti Életműdíj megalapításáról a polgármester előterjesztésének megfelelően. - U. N. CÍMZETES FŐJEGYZŐI KINEVEZÉS Rendeződhet a Duna-part sorsa Módosították a képviselők az újpesti Duna-part 6 kilométer hosszú partszakaszához kapcsolódó szabályozási terv koncepcióját. Wintermantel Zsolt indoklásában arról beszélt, hogy mivel az önkormányzatnak nincsenek sem ingatlanjai, sem anyagi forrásai e területek rendezésére - sőt, a szocialisták miatt 600 milliós hiány keletkezett a költségvetésben -, csak a szabályozás révén van esély megnyitni az újpestiek elől elzárt zöldterületeket. Az új szabályozási koncepció elfogadása nem jelenti automatikusan az övezeti besorolások változtatását. A fővárostól kell kérni, hogy emelje be azt a Fővárosi Szabályozási Kerettervbe. Miután ez megtörtént, az önkormányzat a kerületi-szabályozási tervet rendeletben módosítja, ekkor kerülhetnek új, intézményi övezetbe a Váci út menti területek. A polgármester elmondta, az önkormányzatnak régi adóssága visszaadni az évtizedek óta megközelíthetetlen Duna-partot az újpestieknek. Egy 500 méteres szakaszon tárnák fel a területet, három lejáratot is biztosítva a folyóhoz. Ennek a kiépítése az ingatlanok tulajdonosaira vár, akik számára az önkormányzat településrendezési szerződésben (tsz) írja majd elő ezt a feladatot is. Az átsorolásnak köszönhetően szállodák, irodák, sportolási és rekreációs intézmények, vendéglátó-helyek és partközeli minőségi zöldterületek jöhetnek létre. Lakópark építését továbbra sem engedélyezi az önkormányzat, abban azonban eltökélt, hogy felszámolja az ipari területté silányult, rozoga bódékkal, roncsokkal teli, elhanyagolt Duna-partot. Pajor Tibor (Jobbik) Sukorót emlegette a koncepció kapcsán, és követelte, még az átsorolás előtt kössék meg a tsz-eket. A polgármester arra hívta fel a figyelmét, hogy ezt csak az átminősítés után tehetik meg, amint a beruházó fejlesztési tervét előadja. Aggodalomra nincs ok, mivel e szerződéseket a telekkönyvbe A képviselő-testület zárt ülésen döntött arról, hogy Újpest jegyzőjét, Vitáris Editet címzetes főjegyzői címre terjeszti fel az Országgyűlésnek. Erről 2007-ben Szálkái István (MSZP) kezdeményezésére már döntöttek a képviselők, de a határozatot azóta sem hajtották végre. is be fogják vezetni, azaz a végrehajtásuk nélkül nem kezdődhet semmilyen beruházás. Trippon Norbert (MSZP) a Jobbikhoz kapcsolódva szintén Sukoróról beszélt, ami sokakból váltott ki meghökkenést, hiszen éppen a volt szocialista kormányhoz köthető vezetőket vontak a sukorói földügyiét miatt büntetőeljárás alá. Módosító javaslatát, hogy a Fővárosi Vízművek területét emeljék ki a változtatásból, a képviselők nem fogadták el, a koncepciót az eredeti tartalommal viszont támogatták.