Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-08-11 / 27. szám
Sport / Életmód ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM, 2011. augusztus 11. ros nagy hibát követett el, a beszállásnál ugyanis beesett egyikük a vízbe. Sokáig egy francia és egy spanyol duóval mentek elöl a mi lányaink, egy angol kettős pedig kicsit messzebbről üldözte őket. Óriási csata volt, mindent az utolsó futás döntött el, ahol sikerült vezető pozícióból kiszállni, és visszaszáll- ni. A célig hátralévő szűk egy kilométeren már hiába támadták őket a franciák, megérdemelten nyerték meg az aranyérmet - mondta Bara Alexandra edzője, Mórocz István. A sportoló felkészüléséhez Újpest Önkormányzata ebben az évben százezer forint támogatást nyújtott, amelyről nem feledkezett meg az újdonsült kontinensbajnok. Hazaérkezése után egy rövid levélben köszönte meg az önkormányzatnak a segítséget: „Ezúton szeretnék köszönetét mondani az Európa-bajno- ki verseny felkészülésének anyagi támogatásáért. A felkészülés sikeres volt, mivel felnőtt Eu- rópa-bajnok lettem párosban Bedőcs Krisztával." (C.C.) at d'Europe C 6“ Aranyérmes az újpesti kajakos Újpest büszke lehet legújabb Európa-bajnok sportolójára. Bara Alexandra ugyanis a francia- országi St. Jean de Losne-ban rendezett maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon párosban, Bedőcs Krisztinával aranyérmes lett.- Nagyon szépen mentek a lányok! Az első körben egy hatos boly alakult ki, ebben mindkét magyar páros bent volt. Alexandrának és Krisztának az első futás nagyon jól sikerült, körülbelül 20 másodperccel el tudtak szökni. Sajnos, a másik magyar páMár Zoran Szpisljak Ql az Újpest FC kispadján A z Újpest FC klubvezetése úgy döntött, hogy az OTP Bank Ligájának első négy fordulójában elszenvedett négy vereség után megköszöni Mészöly Géza vezetőedző munkáját. A döntésről Leo Beenhakker tájékoztatta a szakmai stábot és a játékoskeret tagjait. Az Újpest FC sportigazgatója elmondta: a csapatnak új impulzusokra van szüksége a megújuláshoz. A csapat új vezetőedzője Zoran Szpisljak lett, aki legutóbb a Debrecen együttesénél dolgozott. Három év alatt másodedzőként két bajnoki címhez, két Magyar Kupa-győzelemhez, valamint egy Ligakupa-győzelemhez segítette a hajdúságiakat. Az Újpest FC ezúton is köszöni Mészöly Géza vezetőedző munkáját, illetve mindazt, amit a csapatért és a klubért tett. (gg) Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden elmondta: Tolnai Sándort és két társát egy bank jelentette fel egy szálloda adásvételével, bérbeadásával kapcsolatos ügylet és az azzal összefüggésben felhasznált hamis okiratok miatt. A bűncselekménnyel okozott kár a rendelkezésre álló adatok szerint 2 milliárd 284 millió 126 ezer 673 forint, melyet az ügyészség már zárolt is. Az ügyészségi szóvivő kiemelte, a nyomozás eddigi adatait tekintve semmi nem utal arra, hogy a gyanúsításban szereplő cselekményeknek bármi közük lenne a sportklubhoz. Tolnai Sándor részletes, mindenre kiterjedő vallomást tett, de nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését. (mti) Nem a spotklub miatt kattant a bilincs Előzetesben az elnök A Budakörnyéki Bíróság 30 napra, szeptember 5-ig előzetes letartóztatásba helyezte a milliárdos csalással gyanúsított Tolnai Sándort, az Újpest FC tulajdonosát és két társát. A gyógyító joghurt Joghurtban az egészség - ismerjük a szlogent, és valóban, manapság joghurtot fogyasztani trendinek számít. A Perzsiában és Indiában már több ezer éve ismert táplálék nem más, mint tejsavbaktériumokkal beoltott, fermentált, buggyantott tej, amely a törököknek és a bolgároknak köszönhetően jutott el Európába. Ahol hamarosan megtapasztalhatták jótékony hatását. Az évezredes népi tapasztalatot mai kutatások is igazolták, így a buggyantott tej nem okozott csalódást, különböző márkanevekkel felcímkézve mára a fittség egyik szimbólumává vált. A joghurt legjótékonyabb hatását bélrendszerünkre, emésztésünkre fejti ki. Az immun- rendszer minél tökéletesebb működéséhez elengedhetetlen, hogy ez a bélrendszer rendben legyen. Egészséges bélrendszerben több, különböző baktériumtörzs él, ezt nevezik fiziológiás bélflórának. Részt vesznek az emésztésben, B12 vitamint termelnek, óvják a bélnyálkahártyát és segítik az immunrendszert a védekezésben. A joghurt rendszeres fogyasztásával segíthetjük a bélrendszer baktériumflórájának egyensúlyát, ezzel növeljük a szervezet ellenálló képességét a fertőzésekkel szemben. Immunerősítő hatásánál fogva szerepet játszik a daganatok kialakulásának megakadályozásában. A belek erősítése tehát egyúttal az immunrendszer erősítését is jelenti. A káros baktériumok elpusztításán és távoltartásán túl, a joghurt egyéb eredetű gyomor és bélpanaszok megszüntetésében is segíthet. Akik sokat cigarettáznak, vagy voltak már másnaposak, tapasztalták, mennyire jólesik a zsíros joghurt, hiszen a magasabb zsírtartalmú fajták növelik a gyomor ellenállását a savakkal és a káros anyagokkal szemben Joghurtot házilagosan is készíthetünk. Egy vastag fenekű, lapos edényben lassan forraljunk fel fél liter tejet, majd hagyjuk lehűlni testhőmérsékletűre. Keverjünk bele egy kiskanál élőflórás joghurtot, majd öntsük a keveréket egy tiszta termoszba, csavarjuk rá a tetejét, s hagyjuk állni 6-8 óráig. Hűtőszekrényben 6 napig áll el. A www.vital.hu nyomán.