Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-08-11 / 27. szám

I Köztér Veszélyes anyag ömlött ki Felvételünk tavaly decemberben készült, ami­kor a IV. kerületi Polgári Védelmi Kirendelt­ség, az újpesti önkormányzat, a Tűzoltóság, a Rendőrség és a Tűzvédelem, valamint a Sanofi Aventis/Chi nőin Polgári Védelmi cso­portja közös részvételével, katasztrófavédel­mi gyakorlatot tartottak a vegyi üzemben. Az újpesti gyógyszergyárban három embert a tűzoltóknak kellett kimente­niük az épületből, egyikük égési sérü­léseket szenvedett. A kiömlött anyag a lakosságra nem jelentett kockázatot. Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szó­vivője elmondta, hogy a Chinoin Zrt. Budapesten, a IV. kerületi Tó utcában lévő telephelyén „ismeretlen mennyiségű" ecetsav folyt ki. A háromszintes épü­letet kiürítették és lezárták, a helyszínről egy köny- nyű sérültet szállítottak kórházba. Nyilas Dóra, a sanofi-aventis/Chinoin részéről el­mondta, az ecetsav a gyár belső csatornájába folyt, nem került ki a lakossági csatornahálózatba, a sza­badba vagy a levegőbe. Az épületben karbantartá­si munkálatok folytak, egy szivattyún végezték a munkálatokat, abból folyt ki a sav. (mti-un) Dr. Plósz Sándor előtt tisztelegnek. Emléktábla a jogtudósnak pest díszpolgára emlekere az Újpes­ti Közművelődési Kör emeli, Újpest Önkormányzata, továbbá az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Ma­gyar Ügyvédi Kamara és magánsze­mélyek összefogásával.-Nagy örömmel tölt el, hogy két éves kihagyás után folytatni tud­juk civil szervezetünk nemes fel­adatát - mondta az Újpesti Nap­lónak Dr. Kőrös András, az Újpes­ti Közművelődési Kör ügyvivője, ta­nácsvezető bíró, Újpest díszpolgá­ra. „Elhatározásunkat felkarolta Új­pest Önkormányzata. Nem a tisz­teletkor okán mondom: a Közmű­velődési Kör vendégeként tavasz- szal nálunk járó Wintermantel Zsolt polgármester azonnal segítségünk­re sietett, amikor megosztottuk vele gondunkat. A megmintázás Mihály Cábor szobrászművész érdeme, aki Pállya Celesztin és Semsey Aladár új­pesti portréi után a harmadik alko­tását tárja a nagyközönség elé. - B. K. Augusztus 28-án, vasárnap 10 óra­kor emléktáblát avatnak a IV.-XV. ke­rületi Bíróság épületének homlokza­tán. A domborművet dr. Plósz Sán­dor jogász, igazságügy miniszter, Új­AZ ÚJPESTI JOGSZOLGÁLTATÁSÉRT Plósz Sándor 1846-ban született és 1925-ig élt, 1899-től igazságügy miniszter volt több kormány­ban. Nagyon nagy szerepe volt az újpesti járásbí­róság megszervezésében, ezért a nagyközség kép­viselőtestülete az Újpest díszpolgára címet ado­mányozta számára. A járásbíróság 1900-1909-ig az újpesti Városháza épületében kapott helyett, biztosítva, hogy az újpestieknek ne kelljen peres ügyeikben Vácra utazniuk. Plósz Sándor ugyan nem volt olyan ismert igazságügy miniszter, mint például nagynevű elődje, Deák Ferenc, de a mo­dern, XIX. századi polgári eljárási, valamint bünte­tőeljárási jog megteremtőjének, nagy kodifikációs alkotások szellemi atyjának tekintik a jogtudósok. Előbb figyelmeztetnek, aztán büntetnek az ellenőrök Játszótérre tilos kutyát vinni! Mint ahogyan korábbi lapszámainkban már (í Párbeszéd megírtuk: az Újpesti Párbeszéd visszajelzé­seinek kiemelt témája volt az ebtartók és a kutya nélküliek együttélé­se: a póráz hiánya és a kutyaürülék fel nem ta­karítása miatt élő vita. A közelmúltban a Kas­sai, a Nyár és a Virág utcákban fokozott ellen­őrzéseket tartottak, amelyek eredményéről Caramszegi Andreát, a közterület-felügyelet osz­tályvezetőjét kérdeztük. Újpestiéi- Miért volt szükség a kiemelt ellenőrzésre?- A folyamatos munka része, hogy egy-egy időszakban kiemelt szemlét tartunk. Beköszöntött a nyár, így a vakációzó gyermekek lettek a házi kedvencek sétáltatói. A dolog rendben is lenne - mondja Garamszegi And­rea, ám a szabályok nem tesznek különbsé­get az ebtartók kora szerint, így a gyer­mekekre is érvényesek. így több hé­ten át először a felvilágosítással éltünk, kollégáim pusztán csak ellenőriztek, hiányosság esetén csak figyelmez­tettek, nem büntettek. Szóvá tet­tük a póráz hiányát, s ha elmaradt a kutyapiszok feltakarítá- Jf sa. Ám a türelmi idő le­járt és persze ne általánosít­sunk: nemcsak a gyermek gaz­dik vétenek a szabályok ellen. Jii- Milyen a rendkívüli ellenőrzés mérlege?- A türelmi idő lejártával tizen­hat esetben figyelmezettük a kutya gaz­dáját amiatt, hogy nem csatolt pórázt, vagy szájkosarat a házi kedvencre. Nyolc alkalommal 21 ezer forint hely­színi bírságot szabtak ki kollégáim. Az első pillanatra meghökkentő összeg in­dokoltságát jelzi, hogy köztisztasági szabály- sértésekről van szó, például a kutyát játszótérre, vagy zöld területre engedték be, s a kutya ürü­léket nem szedték fel a tulajdonosok. Mindezek olyan esetekre hívták fel ismét a figyelmet, ame­lyek joggal váltják ki egy lakóközösség megdöb­benését és felháborodását. Megragadnám az al­kalmat és köszönetét szeretnék mondani mind­azon ebtartó társaimnak, akik betartják a kul- , túráit ebtartási szabályokat és vigyáznak a környezetünk tisztaságára. - B. K

Next

/
Oldalképek
Tartalom