Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-04-28 / 16. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM, 2011. április 28. Köztér Anyák napján Jó néhány évvel ezelőtt, amikor a kislányom éppen írni, olvasni tanult, nem kerülhette ki a kérdést: „mi leszel, ha nagy leszel?” Meglepő volt a válasza: anyuka leszek. Nem óvó néni, cukrász néni, doktor néni, író néni, nemes egyszerűséggel csak anyuka akart lenni. Emlékszem, a miértre is volt válasz: mert az anyukák szeretik a kislányukat, kisfiúkat, és a gyerekek a mamák mellett biztonságban vannak. A z anyai szeretetről, a biztonságot nyújtó háttérről, a segítésről, amelyet az édesanyák nyújtanak, szebbnél szebb elbeszéléseket, regényeket olvashatunk a magyar- és a világirodalom alkotásai között. Az irodalmi hősök általában könnyen mondanak köszönetét édesanyjuknak, nem keresgélik a szavakat, mint például mi, amikor virággal, csokoládéval a kezünkben felsorakozunk Anyu előtt. Sete-suta köszöntőnket a mamák is megilletődve fogadják, mert azért, hogy felneveltek, mellettünk álltak, s állnak nagymamaként is - mondják - nem jár köszönet. Pedig bármennyire is a legszebb hivatás az anyaság, a köszöne- tünket jelzi az ünnepi virágcsokor. Anyák napján adok és kapok virágot. Szeretném remélni, ez még sokáig így marad. Az, hogy munkát keresővé nőtt lányom manapság már nem csak anyuka akar lenni, a hivatástudaton túl jelzi: a munka és karrier, a családvállalás megbecsültsége még nem egybetartozó fogalmak. A hőn óhajtott, biztonságot nyújtó anyaság lehetősége még a családi körben dől el, generációk feladatává válik. - B. K Meglepetés készül Újpest Önkormányzata sem feledkezik meg azokról, akik minden ember számára a legfontosabbak. Vasárnap, a Semsey- parkban meglepetéssel várják az édesanyákat, nagymamákat. Hogy mi a meglepetés, természetesen mi sem árulhatjuk el. Any- nyit azonban igen, hogy reggel 10 óra után nem sokkal, érdemes a színpadi programra figyelni a Játszóház, a lufibohóc, az arcfestés, vagy az ugrálóvár mellett. Drogmegelőzés az iskolákban Sportszercsomagokat adott át Wintermantel Zsolt polgármester két újpesti középiskola diákjainak, akik részt vettek a Kronodrog vetélkedőn. Három éve zajlik Újpesten a Kronodrog elnevezésű drogprevenciós program. Eddig 8 középiskola 4000 diákját mozgatta meg. A projekt az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai támogatásával zajlik a középiskolák 9-12. évfolyamán. Az idei etapban a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium és a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola 800 diákja vett részt, akik 12- 12 fős csapatokban vetélkedtek egymással. A versengés egyébként minden évben záróeseménye a drogprevenciós kiállítás keretében, drog, szex, és önismereti tanácsadással és előadásokkal tarkított programnak. Az idei díjazottak 60, illetve 40 ezer forint értékő sportszercsomagot vehettek át Wintermantel Zsolttól. A Kronodrog program ugyanis Újpest Önkormányzata és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával valósul meg. - U. N. Segített az Újpest-Árpád Lions Club az időseknek Kerekesszéket, mankót hozott a nyuszi A Baross utcai idősek otthonának vezetői és lakói, kedves kis ünnepség keretében vették át azokat az eszközöket, amelyeket az Újpest- Árpád Lions Club ajándékozott az intézménynek. A Fővárosi Önkormányzat által működtetett idősek otthona főépületének előterében Juhász Lászlóné, az intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd az adományozó Újpest-Árpád Lions Club képviseletében Ütő Ákos, a szervezet tagja, volt országos kormányzó lépett a mikrofonhoz, és csupán annyit mondott: fogadják szeretettel az eszközöket. Olyan tárgyakat hoztak, amelyek segítik a lakók és a dolgozók életét. Sápi Zoltánná, az otthon lakója meghatottan köszönte meg az adományt, aztán a főbejárat előtti kis parkban folytatódott az ünnepség. Az idős lakók és a dolgozók körülállták és nézegették az értékes tárgyakat. Az igazgatónő csendben jegyezte meg: akkor is segített az újpesti Lions Club, amikor nem kérték. Lassan másfél évtizede, hogy önzetlenül támogatja az otthont az újpesti szervezet. Nagyon jól jött most is az ajándék; négy kerekesszék, tizenhét kerekes járókeret, húsz mankó, és négy ágyrács érkezett. Mint Ütő Ákostól megtudtuk, a Máltai Szeretetszolgálattal igen jó kapcsolatokat ápolnak, az ő segítségük kellett ahhoz is, hogy a húsvéti ajándékozás megvalósulhasson. - Á. T.