Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-01-20 / 2. szám
Fotó: VÁRAI MIHÁLY 1 ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM, 2011. január 20. Oktatás A műalkotás létrejöttét az önkormányzat segítette Szent János apostol domborműről is vigyázza a diákokat Szent János apostolt ábrázoló domborművet avatott január 14-én a nevét viselő katolikus általános iskola. Tóth Dávid újpesti szobrászművész alkotását az iskola homlokzatán leplezték le, majd Pályi László plébános atya áldotta meg a tanítási nap zárásaként az iskola diáksága, a tanárok és a szülők jelenlétében. A dombormű avatásán emlékeztek arra is, hogy öt évvel ezelőtt, ezen a napon áldotta meg az iskola kápolnáját Kiss-Rigó László püspök. Ezúttal a Fatimái Szűzanya, a kápolna patrónája tiszteletére ünnepi búcsúi szentmisét is tartottak. Az eseményen jelen volt a fenntartó képviseletében Barabás Hunomé az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgató-helyettese, Molnár Szabolcs, az újpesti önkormányzat alpolgármestere, Tóth Dávid szobrászművész, Käfer György, az iskola igazgatója és Kucsera Tamás Gergely, az újpesti önkormányzat Személyügyi Osztály osztályvezetője. Az iskola udvarán felsorakozó diákokat Pályi László plébános atya köszöntötte, az avatási szertartás közös imával vette kezdetét. A plébános atyától arra a kérdésre is választ kaptak a diákok, miért került ide a dombormű. „Szent János apostol nevét hordozzuk, ezért illő, hogy érezzük is jelenlétét. Szent János a szeretett tanítvány volt, ezért jöttünk ma is össze. Evangéliuma nélkül nagyobb lenne a hiány, amit éreznénk" - mondotta az atya. Az igazgató leleplezte a domborművet, majd a plébános Jézus Krisztus áldását kérte a Szent János apostolt ábrázoló műre.- Régi vágya volt a tizenegyedik tanévében járó Szent János Apostol Általános Iskola nevelőtestületének, hogy névadónk cselekedeteire egy domborművel is utaljunk - mondta az Újpesti Napló kérdésére Käfer György. Úgy gondoltuk, névadónkra ezáltal több figyelem vetül. Az akaraton túl azonban az anyagiak is számítanak, megtisztelő számunkra, hogy segítségünkre volt Újpest önkormányzata azzal, hogy a dombormű költségeinek felét átvállalta. Az anyagiak előteremtése után, szülői kapcsolat segítette, hogy eljussunk Tóth Dávid szobrász- művészhez, több újpesti szobor megalkotójához, aki felkérésünkre elkészítette az alkotást. Ha nem is a tizedik, jubileumi tanévben, de a tizenegyedik félidejében együtt örülhetünk a megvalósulásnak. Továbbá annak, ha kis lépésben is, de haladunk és céljainkat közösen sikerül megvalósítanunk. A szoborhoz mintát az evangéliumi ismereteink szolgáltattak, ezen kívül az apostol életének megismeréséhez a hagyomány is őriz epizódokat. Bár a megmintázásban természetesen támaszkodtunk a művész képzelőerejére, oktatási-nevelési intézményként a fiatal Szent Jánost akartuk megjeleníteni. Gyönyörű alkotás született. Méltó az apostol cselekedeteihez. Jézus tanítványa, a tizenkét apostol egyike Szent János, aki Péter után a legfontosabb az apostolkollégiumban. A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. Úgy emlegeti az evangélium is, mint a tanítványt, akit „Jézus szeretett" s ez olyan jelző, amelyet senki más nem visel. Hősies és hűséges volt, aki követte Mesterét végig a kereszt- útón. Tőle ered a sokat ismételt mondás: Gyermekeim, szeressétek egymást! Aki ezt teszi, megtette, amit tennie kellett. A tudás mellett ennél szebb útravalót mi sem adhatunk diákjainknak. - B. K A vendégek az ünnepi búcsúi Szentmisén (jobbról balra): Kucsera Tamás Gergely, j Molnár Szabolcs, Tóth Dávid