Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-03-24 / 11. szám

Látogatóban a legendás polgármester unokájánál A hálás újpestiek nem feledik a Semsey nevet Csorba Gyuláné, dr. Semsey Aladár, Újpest egykori polgármester unokája, ma is a kerületben él. A nagypapa 1922-1938 között, tizenhat éven át állt a város szolgálatában. A közelmúltban életműdíjat nevezett el róla a képviselő-testü­let, amelyet Derce Tamás, korábbi polgármesternek ítéltek oda. A kitüntetést április elején veszi át. Lapunk a Semsey-unoka otthonában beszélgetett a név­adó, legendás polgármester leszármazottjával, a nagypapáról.- Még januárban, amikor először került szóba az életműdíj, felhívott Wintermantel Zsolt polgár- mester úr és megkérdezte, mit szólok a javaslatá­hoz? Nagyon örültem, olyannyira, hogy nem is volt időm meghatódni. Nagyon szép gesztusnak tartot­tam akkor is, most is - mondja Csorba Gyuláné, aki külsőre sem változott legutóbbi találkozásunk óta. Filigrán termetű, fürge mozgású, élénk, szép szemű asszony. - Polgármester úr örömmel nyugtázta, nincs kifogásom az ellen, hogy nagyapámról nevez­zék el az életműdíjat. Nagyszerű dolog, hogy ezzel tovább éltetik az emlékét. Amikor elköszöntünk egymástól, Wintermantel úr azzal búcsúzott, meg­látogat. Bármikor szívesen látom, bár csak egy szo­bát fűtök. Korábbi találkozásunkkor Éva nemcsak bizalmá­val tisztelt meg, hanem a tegeződést is felajánlotta, abban sem változott, ha tehetné, mellőzné a sajtó­felhajtást.- Neked a bátyámat kellene faggatnod - mondja.- Én mindössze 4 éves voltam, amikor a családunk kiköltözött a városházáról, a bátyám viszont már ki­lenc, neki több emléke van erről az időszakról. Ké­sőbb, már végzett állatorvosként, dolgozott a pol­gármesteri hivatalban is. A családjával Né­metországban él, így Újpesten én maradtam a legközelebbi leszármazott. Nagyapámat sokan szerették és még többen tisztelték. A háború után nekünk is göröngyös út ju­tott, két generáción keresztül szenvedtük meg, hogy a család egykoron adott egy polgármestert. A Semsey név rossz ajánló­levél volt. Korán megözvegyült anyámnak, s fiatal felnőttként nekem és a bátyámnak is meg kellett küzdenünk, hogy munkához jut­hassunk, netán tanulhassunk. Még a lányom is érezte ezt: a Föld másik felére költözött. A fiam itthon maradt. A bátyámmal a minap te­lefonon beszélgettem, említettem neki a Semsey-életmüdíjat. Örült neki. Kicsit nősz talgiáztunk, felvetődött, hogy tervezi a hazalátogatást. A kor előrehaladtával azonban sajnos megsokszorozódik min­den megteendő kilométer. Reményke­dem, hátha viszontlátom. Elmondta, ér­dekes lenne, ha még egyszer végigjárhatná a hivatal épületét, megnézhetné azokat a szobákat, ahol egy­koron laktunk. Mert akkoriban az egész Semsey- famíliának a városháza volt az otthona, onnan járt nagypapa munkába, azaz át az irodájába. Később nyaralónak vette meg a vasútállomáshoz közeli há­zat, amelyet a köznyelv azóta is Semsey-villaként emleget. 1938-tól már ott töltöttük a gyermekko­runkat. Nagyapám és apám is nagy természetrajon­gó volt, az épülethez hatalmas kert tartozott telis­teli növényekkel. Abból a házból ide jöttem férj­hez, a ház a férjem ős-újpesti szüleié volt.- A nagypapáról készült festmény már az én éle­temben született - mondja Éva. Először a nagybá­tyám őrizte. Látod rajta a lyukakat? Amikor '56-ban az oroszok belőttek a lakásába, megsérült a kép is. Mi meghagytuk mementónak. A nagyapám szép ember volt. Tartását, kitűnő megjelenését idős ko­rában is megőrizte. A dolgozószoba berendezése az állatorvos-igazgató édesapámé volt. Szeretek itt időzni, mert olyan két emberre emlékeztet, • akiket nagyon szerettem. A ház másik szo­bája, amelyben a fűtési szezonban lakom, már a férjemmel közös életemre emlékeztet.---------- 56 évi házasság után veszítettem el őt. Témát váltunk, arról beszélgetünk, vajon a nagypapa hogyan élte meg az újpesti letelepedést. ► - A szülőföld Málnás, a neve mesébe illő. Lélekszáma manap­ság sem éri el az ezret, Sepsiszent- györgyhöz közeli település, Székelyföld történelmi régiójához tartozik. Itt szü­letett székely-magyar családban a nagyapám, aki a nagyszebeni elemi is­kolában, majd a Főgimnáziumban ta­nult, amit a brassói, majd a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem kö­vetett. Fiatal jogászként Budapesten dolgozott, majd Brassóban lett ügyvéd. Volt vármegyei alszámvevő, aljegy­ző, járási főszolgabíró. Amikor csa­ládot alapított, nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja Erdélyt, de az első világháború után, amikor román megszállási övezet lett, a családdal együtt Budapestre költözött. A Belügyminisztériumban dolgozott, majd Veszprémben kapott megyei hi­vatalt. 1919 őszén Pest vármegye törvényhatósági biztosává, végül az önkormányzatától megfosztott Újpest élére nevezték ki. Nagyapámnak kétszere­sen is nehéz volt, nemcsak az idegen közhatalmat képviselte, hanem betelepülő volt egy lokálpatrió­ta városban. Jó szakember volt, az újpestiek befo­gadták, megnyerte a polgármester-választást. 1922-ben, amikor mindez történt, még a szüleim sem ismerték egymást. Három gyermeke volt, két fiú és egy lány, én a leányági unoka vagyok.- Vannak-e családi emlékek a polgármester Nagypapáról?- Édesanyám gyakran emlegette, nem volt könnyű feladat a polgármesterség, a pártokkal kö­zös nevezőre jutni, az első világháború, a forradal­mak kárát enyhíteni, felszámolni. A tizenhat év alatt sok minden történt Újpesten, ezen időszak javára írják a Mátyás téri házak, az UTE stadion fel­épültét, emlékművel adóztak az első világégés ál­dozatainak, iskolák épültek, és megyei jogú város lett Újpest. Nagyapám felesége polgári családból származó asszony volt, megannyi nőszövetség ösz- szefogójaként karácsonyra segélycsomagokat állí­tott össze. Nagymamáék felkarolták Újpest szegé­nyeit, a hálás újpestiek ezt nem feledték. A Megye­ri temetőben lévő sírjukon mindaddig díszelgett a szegények őrangyalának szobra, amíg el nem lop­ták róla.- Derce Tamás büszkén mutatta a tőled ka­pott gratuláló levelet. Hozzájárultál, hogy lekö­zöljék.- Akit ennyiszer újraválasztott a lakosság, meg­érdemli az elismerést. Az érzéseimet vetettem pa­pírra. Mi nem lettünk a családot ért viszontagsá­goktól teljesen megkeseredett emberek, de a poli­tikától távol tartjuk magunkat. Túl a nyolcvanon megéltem, hogy nemcsak park és a városházi dombormű tiszteleg nagyapám munkássága előtt, de egy életműdíj is emlékeztet rá. A fiatal generá­ció is értesülhet arról, volt egyszer egy Semsey Ala­dár, aki beköltözőként vált elkötelezett újpestivé.- BANGHA KATALIN

Next

/
Oldalképek
Tartalom