Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-03-22 / 11. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM, 2010. március 22. Oktatás Gordiusz és Zrínyi Ilona matematikaverseny Több száz újpesti diák sikere A XXI. Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny II. körzeti eredményhirdetésének színhelye volt március 10-én a Babits Mihály Gimnázium, ahová több száz diákot, szüleiket és a felkészítő tanárokat vártak. A bevezetőben elhangzott: a verseny első fordulóján 63 419 diák oldotta meg a verseny feladatait. A résztvevők közül 16 632-en a határon túlról érkező felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági diák volt. A IV, a XIII., és a XV. kerület diákjai által alkotott úgynevezett II. körzet 7 iskolájában 1 202 résztvevővel zajlott a verseny. Újpesten Babits, a Csokonai, a Károlyi gimnáziumok, az Újpesti Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a Gyermekház Általános Iskola, Szakközépiskola és Gimnázium biztosította a lebonyolítást. A területi verseny szervezője Földiné Veress Zsuzsanna, a Babits Mihály Gimnázium tanára volt. A több száz díjazottat lapunkban nem tudjuk külön- külön megemlíteni, így összeállításunkban az újpesti oktatási-nevelési intézményekben tanuló, a versenyben első helyezést elérő diákok nevét adjuk közre a felkészítő tanárokéval együtt. A díjátadók egyike Bélán Beatrix alpolgármester volt. Csapatverseny, szakközépiskolai kategóriában minden évfolyamon az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium csapatai nyertek: 9. évfolyamosok: Simonyi Gergő, Dorogi Bálint, Balázs Tamás. 10. osztályosok: Drótos Péter, Kállai Zsolt, Léhárt Gergely. 11. osztályosok: Koblász Kolos, Bajai Gergő, Filip Ákos. 12. osztályosok: Simon Lajos , Kovács András, Korbei Sándor. Csapatverseny, általános iskolások: 3. évfolyamosok: 1. helyezés: Angol Tagozatos Általános Iskola: Kovács Domokos, Kulcsár Zsolt, Pákozdi Kinga. 4. évfolyamosok: 1. helyezés: Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola: Molnár Péter, Hegedűs Dóra, Pető Ádám. 6. évfolyamosok: 1. helyezés: Babits Mihály Gimnázium: Mérő Krisztián, Bazsó Sándor, Helli Gabriella. 7. évfolyamosok: 1. helyezés: Babits Mihály Gimnázium: Szőke Márton, Szalay Gábor, Miavecz Balázs. Egyéni versenyek újpesti győztesei, a szakközépiskolások mezőnyében: 9. évfolyamosok: 1. helyezett: Simonyi Gergő Újpesti Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium, felkészítő tanára: Guber Tamás. 10. évfolyamosok: 1. helyezett és a döntőben versenyezhet tovább: Drótos Péter, Újpesti Kéttanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium, felkészítő tanára: Nánási Gabriella. A 11. és 12. évfolyamosok mezőnyében szintén az Újpesti Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium diákjai a Koblász Kolos - tanára: Kámán Ildikó - illetve Simon Lajos, - tanára: Vargáné Jankó Éva lett az első. Gimnáziumi kategória győztesei: 10. évfolyamosok: Marton Andrea, Babits Mihály Gimnázium, tanára: BarinaJohannaAL. évfolyamosok: Tar Bence, Babits Mihály Gimnázium, tanára: Marton Sándor. 12. évfolyamosok: Marton Tamás - aki a döntőben versenyezhet tovább, Babits Mihály Gimnázium, tanára: Ferenczfi Magdolna. A Zrínyi-verseny legjobbjai: 3. évfolyam: 1. helyezés: Kovács Domokos, Angol Tagozatos Általános Iskola, tanítója: Pappné Kormos Judit. 4. évfolyam: 1. helyezett: Molnár Péter, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola, tanítója: Konokné Gyetvai Márta. 5. évfolyam: 1. helyezés: Szandi Nándor, Angol Tagozatos Általános Iskola, tanára: Tőriné Dargó Judit. 6. évfolyam: 1. helyezés: Mérő Krisztián, Babits Mihály Gimnázium, tanára: Kazinczyné Darnai Erzsébet. 7. évfolyam 1. helyezés: Szőke Márton, Babits Mihály Ginmnázium, tanára. Martonné Czemel Katalin. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny legeredményesebb általános iskolája 2010-ben, Budapest II. körzetében az Angol Tagozatos Általános Iskola lett. Az iskola 6. alkalommal vette át a kupát. A Gordiusz verseny legeredményesebb újpesti felkészítő tanárai: Marton Sándor, Babits Mihály Gimnázium, Hackné Nyerges Rita, Nánási Gabriella, mindketten az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközép- iskola és Gimnázium tanárai. A Zrínyi verseny legeredményesebb felkészítő tanárai: Földiné Veress Zsuzsanna, Kazinczyné Darnai Erzsébet és Martonné Czemel Katalin, a Babits Mihály Gimnázium tanárai, valamint Egerszegi Krisztina, Pappné Kormos Judit, Somogyváriné Polgár Zsuzsanna, Tőriné Dargó Judit, az Angol Tagozatos Általános Iskola tanárai, tövábbá Konokné Gyetvai Katalin, a Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola tanára lettek. Veszíts el egy könyvet! - Világjáték Világszerte sokasodik az elvesztett könyvek száma a nemzetközi bookcrossing játék jóvoltából. A NAGY KÖNYVELVESZTŐ NAP A játék magyarországi indulásának kétéves évfordulójára a kezdeményező orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár tizenkilenc másik könyvtárral összefogva országos könyvelhagyó napot szervezett. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár az olvasást népszerűsítő, az olvasási kultúra elterjesztését szolgáló pályázati programjának részeként kapcsolódik a mozgalomhoz. 2070. március 25-én Budapest egész területén 50 szépirodalmi könyvet veszítünk el, remélve, hogy értő olvasójukra találnak. A megtaláló jutalma az élményen túl az a lehetőség, hogy megtalálóból könyvelvesztő lehessen. Tudnivalók a játékról: www.bookcrossing.com , veszitsel.konyvtar.hu, www.fszek.hu Infó.: Király Könyvtár, tel.: 369-4979 A VESZÍTŐ A NYERŐ Mindenki lehet megtaláló, olvasó és nem olvasó, felnőtt és gyermek, jómódú és szegény. Játékunk a lakosság minden rétegének és életkori csoportjának tagjait szeretné elérni azzal az üzenettel, hogy olvasni élvezetes és érdekes élmény. A könyvet kedvelő emberekre használt megnevezések: olvasó, könyvmoly, könyvfaló, könyvbarát, könyvkukac. A könyvet nem kedvelő emberekre mondjuk: könyvrongáló, könyvpusztító, könyvkerülő, könyvön kívüli, nem olvasó. ÉRDEKESSÉG: A könyvdühönc, aki szenvedélyesen gyűjti a könyveket. A könyvdühöncöt nem érdekli, mi van a könyvében, a ritkaságra, különösségre vagy a meny- nyiségre pályázik. A történelem leghíresebb könyvdühönce Richard Hebber (1773-1833) volt, aki maga és ügynökei révén félmillió könyvet szerzett meg, de sosem olvasta őket - írja Ráth Végh István. A könyv komédiája című könyvében. LELŐHELYEK ÉS VESZTŐHELYEK Olvasásra ajánljuk, ezért veszítjük el! Az első napon a könyvtárak hagyják el a könyveket. A veszítőhelyeket honlapunkról elérhető térképen jelöljük be az érdeklődők számára. A könyvek további útját a „veszíts el" - honlapon és blogján követhetjük nyomon. Híres „vesztőhelyek": A kisföldalatti, a Kossuth utcai lottózó, ELTE-előadóterem, otthon a hallban, a székesfehérvári vasútállomás peronja, a piactéri hentesüzlet, a bokor és a Fő utcai telefonfülke.