Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-11-12 / 43. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM, 2010. november 12. Mozaik MEGHÍVÓ adventi koszorú kotesre Az Ifjúsági Caritas Egyesület idén is megrendezi szokásos adventi koszorúkötő estjét. Az egyesület több támogató (Újpest önkormányzata, NCA stb) segítségével idén is ingyenesen biztosítja minden jelentkező számára az alapanyagokat (koszorúalap, gyertya, szalag, drót). A kötés ideje 2010 november 25., 17-20 óráig. Helyszíne: Árpád út 88. (József Attila utca-Lebstück Mária utca sarok.) A kötésre jelentkezni pettko2@freemail.hu e-mail címen vagy a 06-30-250-9539-es telefonszámon november 19-én, 16 óráig lehet. (Métszőollót, drótvágó ollót mindenki hozzon magával.) A szervezők Rendőrségi hírek KETYEGŐ CSOMAG November 3-án a Szent István téri postáról érkezett különös bejelentés. A kézbesítő-ellenőr arra lett figyelmes, hogy az egyik csomagból ketyegés hallatszik. A barna csomagot egy dunakeszi lakosnak címezte a feladó. A Készenléti Rendőrség tűzszerésze megállapította, hogy egy ébresztőóra okozta a riadalmat. Ezt követően megszüntették a terület lezárását. KOCCANÁS November 7-én balesethez hívták a rendőröket. Az Erkel és a Klauzál utca kereszteződésében két autó összeütközött, az egyik az oldalára is borult. A sofőr agyrázkódást szenvedett, illetve a jobb sípcsontja zúzódott. A másik félnek megsérült a keze és agyrázkódást szenvedett. Mindkettőjüket kórházba szállították. VESZÉLYES ZEBRA November 4-én délután egy kislányt ért baleset a Pozsonyi út és a Tél utca kereszteződésében. A többiekkel a zöld jelzéskor át akart kelni, ám amikor lelépett a járdáról, egy kerékpáros elsodorta. A kislány állának alsó része sérült, agyrázkódást szenvedett, a Madarász utcai Gyermekkórház Baleseti Osztályára szállították. A kerékpáros saját bevallása szerint alkoholt fogyasztott. KÉSELÉS November 7-én a délutáni órákban egy fiatal nő sétált a Pozsonyi úton, amikor az éppen megálló buszról egy nő szállt le, megütötte. Ezt követően szúrást érzett, de a mozdulatot nem látta. A sérülés súlyossága miatt a fiatal lányt kórházba szállították. A szemtanúk elmondása alapján kiderült, hogy a késelő egy férfi volt, aki nem ismeretlen a rendőrök előtt, továbbá az egyik közeli kocsma törzsvendége. A nyomozás így vélhetően rövid lesz és sikeres. SZÉPEN CSILLOGOTT Szintén október 28-án történt, hogy egy asszonyt a déli órákban megtámadtak a Kassai utcában. A körülbelül 170 cm magas, fekete hajú, vékony testalkatú, térdig érő, szürke szövetkabátot viselő férfi a nyakában lévő arany nyakláncát hátulról kitépte és elfutott a Munkásotthon utcán az István út irányába. A keletkezett kár közel 100 000 Ft. REJTÉLYES OKOK November elsején bejelentés érkezett a rendőrségre a Megyeri úti temetőből, hogy siessenek, mert egy társaság rendkívül részegen randalírozik. A kiérkező járőr igazoltatta a hőbörgőket, egy férfi azonban nem volt hajlandó elővenni a személyi igazolványát. Több virágvázát felrúgott, jócskán megbotránkoztatva az arrajárókat. Ezek után a járőr megbilincselte. A kérdésre, hogy miért tette mindezt a temetőben, azt válaszolta, hogy többet ivott a kelleténél, továbbá felidegesítette magát különböző okok miatt, melyeket nem kívánt megosztani a rendőrrel. Az Újpesti Helytörténeti Alapítvány (1043 Budapest, Munkásotthon u. 66-68.) Közhasznúsági jelentése a 2009-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az Újpesti Helytörténeti Alapítvány 2009. évi gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak megfelelve egyszerűsített éves beszámolót állított össze. A mérleg főösszege 2312 ezer Ft, a saját tőke 1628 ezer Ft. A részletes kimutatás jelentésünk 1. sz. melléklete, mely áll a mérlegből és a közhasznú szervezeti eredménykimutatásból. 2. KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA Tárgyévben a Szervezet 4426 ezer Ft állami támogatást kapott (IV. kerület, Újpest Ön- kormányzatától, Nemzeti Civil Alapprogramtól) és azt teljes egészében fel is használta. A kapott támogatás összege 3059 ezer Ft-tal több az előző esztendőhöz viszonyítva. A növekedés oka, hogy tárgyévben az önkormányzattól kapott támogatás összege 223,77%-kal volt több, mint 2008-ban. A kapott költségvetési támogatásokat részletesen a 2. számú melléklet mutatja be, a változások részleteit pedig az 5. számú mellékletben láthatjuk. 3. VAGYONFELHASZNÁLÁSSAL KAPCSOLATOS KIMUTATÁS Előző évhez képest a Szervezet tartaléka (vagyona) 15 ezer Ft összeggel nőtt. A Szervezet mindig törekszik arra, hogy az adott évben kapott bevételeket fel is használja közhasznú céljainak elérése érdekében. Tárgyévben került feltöltésre a működési tartalék. A vagyon felhasználását részleteiben jelentésünk 3. sz. melléklete mutatja be. 4. CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK KIMUTATÁSA Az Újpesti Helytörténeti Alapítványnak cél szerinti juttatása 2009. évben az alábbi területen volt: Újpesti Helytörténeti Értesítő 2009/ 1-4. számának (ingyenes kiadvány) 1000 példánya (4. sz. melléklet). 5. KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVTŐL ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPTÓL HELYI ÖNKORMÁNYZATTÓL TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSÁTÓL ÉS MINDEZEK SZERVEITŐL KAPOTT TÁMOGATÁS MÉRTÉKE Tárgyévben közösségünk összesen 4426 ezer Ft támogatást kapott különböző címen. Ez 3 059 ezer Ft-tal több, mint az előző évben. A jelentős növekedés oka a kerületi önkormányzattól kapott támogatás növekedése. A kapott támogatások részletes bemutatását az 5. sz. melléklet tartalmazza. 6. A KÖZHASZNÚ SZERVEZET VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐINEK NYÚJTOTT JUTTATÁSOK ÉRTÉKE, ILLETVE ÖSSZEGE Alapítványunk semmilyen juttatásban nem részesítette vezető tisztségviselőit. 7. A KÖZASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ 7.1. Újpesti Helytörténeti Értesítő folyamatos megjelentetése: Erőforrásaink nagy részét e tevékenység végzésére fordítottuk. Számos tagunk, lokálpatriótánk és olvasónk írja meg cikkeit az újság számára. Témáik természetesen a IV. kerülethez kapcsolódóak: kultúra-, ipartörténet, közlekedéstörténet, életrajzok. 7.2. Helytörténeti vetélkedők szervezése, lebonyolítása: A már hagyományosan nagy sikerű kezdeményezésünk az eddigiekhez hasonló érdeklődés mellett került megrendezésre. Célunk megismertetni a fiatalokkal, kisiskolásokkal a kerület történelmét, amelyben tanulnak, élnek. A versenyre való felkészülés alatt rendszeresen látogatják a kerület gyűjteményét, könyvtárát, ezáltal is tovább mélyítve ismereteiket. Reményeink szerint ezzel megszerettetjük a fiatalokkal, közelebb hozzuk hozzájuk a környék múltját és jelenét. A vetélkedő alatt gondoskodtunk a résztvevők ellátásáról, valamint az elnyerhető díjakat is elkészíttettük a versenyre. 7.3. Táblaavatási rendezvényekben való részvétel: A Városvédő Egyesülettel közösen intézzük ezen események lebonyolítását. Részt vállalunk az előállítási költségekből és az avatási rendezvények kiadásaiból. A táblák kihelyezésével is szeretnénk Újpest történelmét, illetve jelentős személyiségeinek emlékét megőrizni az utókor számára, az emlékeket megóvni a feledésbemerüléstől. Budapest, 2010. május 6. Dr. Sallai János elnök Záradék: £ közhasznúsági jelentést az Újpesti Helytörténeti Alapítvány közgyűlése 2010. május 6-ai ülésén elfogadta. (x)