Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-10-29 / 41. szám
Tűz egy panel ház negyedik emeletén Nem jól kezdődött a nemzeti ünnep annak az újpesti család számára, akiknek kigyulladt negyedik emeleti lakása. A tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet, egy férfi került kórházba könnyebb füstmérgezéssel. Wintermantel Zsolt polgármester azonnal a helyszínre sietett és felajánlotta az önkormányzat segítségét. O któber 23-án délelőtt tíz órakor érkezett a bejelentés az Újpesti Tűzőrség ügyeletére, hogy az egyik Sporttelep utcai lakás kigyulladt. A tűzoltók két kocsival vonultak a helyszínre, ahol egy négyemeletes ház legfelső szintjén lévő lakás kapott lángra, ismeretlen okból. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lakásból még időben kimenekült az ott lakó nő 12 éves gyermekével. Azonnal segített az önkormányzat | Egy középkorú férfi viszont benn rekedt, őt a tűzoltók mentették ki, és a mentők kisebb füstmérgezéssel szállították kórházba. A tűzoltók fecskendővel fojtották el a lángokat, elmondásuk szerint az egyik szoba kiégett, míg a többi helyiségben füst gomolygott. Wintermantel Zsolt polgármester azonnal a helyszínre sietett, és felajánlotta az önkormányzat segítségét az érintett családnak. A lakáscsoport vezetőjével keresték a megoldást, egy üres lakást, ahová szükség esetén beköltözhetett volna a család. A károsultak nem éltek a lehetőséggel. Viszont jól jöttek az egyéb segítségek: az önkormányzat Gazdasági Intézményének karbantartó részlege befóliázta a kitört ablakokat, hogy ne hűljön ki a lakás. Az önkormányzat megbízottja a helyszínen rendezte a gázszerelővel a rendkívüli munkák ellenértékét. - Á. T. Komposztáljuk, égessük vagy zsákokba tegyük? Ha eljön az ősz, rendre terítékre kerül: mi legyen a lehulló levelekkel, zöldhulladékokkal. Minden újpesti polgár hozzájuthat az információkhoz, a média is többször foglalkozott már a témával, mégis sokak számára nem egyértelmű: most akkor lehet avart égetni vagy sem?! A kérdésre egy fővárosi önkormányzati rendelet ad választ; ezek szerint az avart és kerti hulladékot elsősorban komposztálni kell. Akiknél nehézségekbe ütközik a komposztálás, azok a zöldhulladékot külön erre a célra rendszeresített zsákba gyűjtsék, mert csak a FKF Zrt. lógójával ellátott, illetve „Kerti zöldhulladék'’ feliratú műanyag zsákokban tárolt avart, nyesedéket szállítják el a közterület-fenntartó társaság emberei. A 60 literes kerti zsák darabja 115, míg a 100 literes 180 forintba kerül. Utóbbi ára a MÓL töltőállomásokon 2079 forint csomagonként, amelyben tíz zsák található (az ár természetesen tartalmazza az elszállítás költségeit is). Ilyen zsákokhoz lehet jutni a részvénytársaság fővárosi telephelyén, Újpesten a hulladékudvarokban: Ugró Gy. sor 13., tel.: 230-2644, Zichy Mihály utca-lstvántelki út sarok (STOP-SHOP mögött), tel.: 370-9863. Nyitva tartás: H-P.: 10-től 18 óráig, szombaton: 8-tól 12 óráig. Égetni 2011. november 30-ig, 10 és 15 óra között, ünnepnapok kivételével hétfőtől szombatig szabad. Vasárnap és ünnepnapokon a rendelet tiltja az égetést. Tilos lángra lobbantani az összegereblyézett leveleket közterületeken, valamint egészségügyi, szociális, gyermek-, ifjúsági, nevelési és oktatási intézmények, nyitott sportlétesítmények, szabadidőközpontok és egyházi intézmények 100 méteres körzetében azok működésének időtartama alatt. Érdemes betartani a szabályokat, mert aki megszegi azokat, szabálysértést követ el, és akár 30 ezer forint bírságot is fizethet. - Á. T.