Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-10-22 / 40. szám
1 ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM, 2010. október 22. Múltidéző „Szavakkal nehez kifejezni, milyen érzés volt I visszakapni a nevem" Szendi Lajosné, Kosa Katalin nyugdíjas pedagógus. Az 1956-os Újpesti Forradalmi Bizottság elnökének, Kosa Pálnak nagyobbik leánya, aki évtizedekig látszólag múltját elfeledve élte életét, talán nem sejtve, de remélve, hogy édesapja emlékét egyszer még- Mire emlékszel, hogyan éltetek kislánykorod- báni- Úgy éltünk, mint az újpesti családok zöme, szegényesen. Édesapám épület- és bútorasztalos műhelye a Szabadkai utcában volt. Hétvégén ettünk csak húst, mert nem is lehetett kapni. Ha venni akartunk, akkor szombaton kora hajnalban sorba kellett állni érte. Megesett, hogy édesanyámnak hajnali 3-kor kellett elmenni a bolt elé, és, mint a többi asszony, ő is kis széken ülve várakozott. Előfordult, hogy még így sem kapott húst. Nálunk hetente kétszer úgynevezett „tésztanap" volt, kedden és pénteken, mert édesapám imádta a süteményeket. Tanári tapasztalatomból tudom, hogy a mai gyerekekkel nem törődnek annyit, mint amennyit velünk foglalkoztak. A rendszeres esti beszélgetések mellett, ha édesapámnak vagy anyukámnak olyan hangulata volt, énekeltek nekünk. Lefekvéskor pedig meséltek.- Napi teendőtök miből álltI- Reggel elmentünk az iskolába. Édesapám elkísért, és mindig vett nekem egy pohár tejfölt és két kiflit. Arra is emlékszem, hogy 4 Ft 20 fillér volt az egész. Nagyon szerettem ezt a „reggelit". Kivétel nélkül minden nap megkaptam.- Mivel foglalkoztatok délutáni- Iskola után segíteni kellett otthon. Nem ülhettünk le egyből tanulni, csak akkor, ha a tanulószobán maradtunk. Esténként kimentünk a Mátyás téri játszótérre. Nyolckor vagy fél kilenckor édesanyám szólított: „Katika, Ági, gyertek haza!" méltón kezeli majd a történelem. Boltost, orvosost, tanárost játszottunk. A boltos játék valószínűleg azért volt fontos az életünkben, mert akkoriban sok mindent nem lehetett kapni- A város melyik részében laktatokl- Újpesten több helyen is laktunk, de a Pöltenberg utcára emlékszem legjobban. Az iskolát még a Papp József (ma: Szent László) térről kezdtük. Ott egyszobás lakásban laktunk, aztán amikor az kicsi lett, átköltöztünk a Kása Pál asztalos, 1956-os mártír. Balatonfüred, 1921. január 25- Budapest, 1969. augusztus 5.) A polgári iskola elvégzése után épület- és bútorasztalos szakmát tanult. Apja műhelyében dolgozott, majd a második világháborúban harcolt. 1956. október 24-én tagja, majd hamarosan elnöke lett az újpesti Forradalmi Bizottságnak. Kapcsolatot tartott fenn Nagy Imrével, Tildy Zoltánnal. A szovjet beavatkozáskor a fegyveres harcot szervezte. 1956. november 12-én a tanácsházán letartóztatták, első- és másodfokon is halálra ítélték. A halálos ítélet kihirdetését követően a börtönben öngyilkosságot kísérelt meg, ezért végezték ki néhány nappal társai után. Emlékét márványtábla őrzi az újpesti városházán, nevét sétány viseli Káposztásmegyeren. (Forrás: Újpest Lexikon) Pöltenberg utcába. Mi, gyerekek éltük az életünket, a szüléink az akkori körülményekről csak suttogva beszéltek, nekünk nem sokat mondtak, mert féltek beavatni a dolgaikba. Csak a szükséges dolgokról beszéltek. Bennünket az iskolában még arra bíztattak, hogy adjuk fel szüleinket, ha bántanak, vagy tiltott dolgokról, például a rendszer ellen beszélnek. Manapság szinte mindent elmondunk a gyerekeinknek, de a szüleim tartózkodóbbak voltak, annak ellenére, hogy tegezhettük őket.- Úgy tűnik, édesapáddal különösen jó volt a kapcsolatod,- Emlékezetes számomra, hogy 11 éves koromtól édesapám nagyon sokat foglalkozott velem. Talán előre megérezhette, hogy mit szánt neki a sors. Az iskolából a műhelyébe vezetett az utam, ahol sokat segítettem: szöget egyengettem, sze- geltem, sepregettem, és hallgattam, ahogy beszélget az emberekkel. Sokan jártak hozzá ismerősök, akikkel munkaközben órákat beszélgetett, megvitatták a világ dolgait. Szívélyes, segítőkész és jószívű volt mindenkivel. Rengetet olvasott, hallgattak is a véleményére az ismerősök. Én pedig egy kicsit „tanultam" a szakmát. Politúroztam például egy zongorát, ami nehéz munka, de könnyű, vékony kezem volt, és ezekhez a finom, tekerő mozdulatokhoz kellett a puhaság, a lágyság, úgy lett szép fényes a zongora.- A forradalom előtti elégedetlenségekből érzékeltetek valamitf- Egy tizenegy éves gyerek nem sokat tud a politikáról. Hallottam otthon suttogást a sztrájkokról, üzemek bezárásáról, letartóztatásokról, láttam röplapokat is, de gyerekként nem éreztem át ennek a komolyságát. Ha vendégek jöttek, szüleim olyan halkan beszéltek, hogy mi pusztán csak kíváncsiságból is hallgatóztunk, de a történéseket nem értettük, és nem is foglalkoztunk ezekkel a dolgokkal. Azt azonban nagyon is jól tudtuk, hogy bármi elhangzik otthon, arról nem szabad soha senkinek beszélni, mert elvihetik a szülőket. Nem is beszéltünk erről másoknak vagy az iskolában soha.- Találkoztál édesapáddal a börtönbenl- 7-8 hónapig nem is láthattam az apukámat. Mikor végre mégis meglátogathattuk, a kórház börtönében volt. Körmei lilásak voltak, hogy mitől, arról még ma is csak elképzeléseim vannak. Egyszer még voltam beszélőn nála. Nagyon örült nekünk, minket is felvidított a szomorú hónapok után; egy kicsit vidámabbak lettünk. Részlet Szöllősy Marianne Újpestről jöttünk című interjúkötetéből. A könyvet Újpest Ön- kormányzata a Kossuth Kiadóval karöltve 2010 augusztusában jelentette meg a Városnapokra. A könyv elérhető az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben. A II. rész az Újpesti Napló 2010. október 29-i számában.
