Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-10-15 / 39. szám

Választás 2010 Minden adott ahhoz, hogy a város- vezetés stabil és egységes legyen, vi­ták helyett cselekvésről szóljon. Ez az emberek érdeke. Ugyanakkor én minden képviselő munkájára egy­formán számítok. Tudom, hogy Önök tapasztalt és elkötelezett önkormányzati politiku­sok. Számítok a tudásukra, bátorsá­gukra, tisztességükre. Ennek a hely­nek a szelleme arra kötelez, azt sugall­ja, hogy a mi legfőbb dolgunk közös­séget építeni. Együtt kell dolgoznunk, küzdenünk Újpestért. - zárta beszé­dét Wintermantel Zsolt polgármes­ter. (A teljes beszéd: www.ujpest.hu ) SEGÍTSÉG DEVECSERNEK Az ünnepélyes pillanatok után Wintermantel Zsolt polgármester előterjesztésében, nyílt és egyhangú szavazással elvi állásfoglalás született arról, hogy Újpest segítséget nyújt az iszapkatasztrófa sújtotta telepü­léseknek. A polgármester javaslatára 5 millió forintos támogatásról, illet­ve Devecserből érkező gyermekek őszi szünetben történő fogadásáról határozott a testület. löknek, hogy támogatták a takaré­kosság érdekében tett javaslatait. A vonatkozó törvényben előírtaknak megfelelően a fenti bizottságok kö­zül a kötelezően megválasztandó Vagyonnyilatkozatot- és Összeférhe­tetlenséget Vizsgáló Bizottság eseté­ben személyi kérdésekben is döntött a testület: Wintermantel Zsolt pol­gármester javaslatot tett Bartók Bé­la, Hladony Sándor, dr. Szabó Béla (FIDESZ-UE) bizottsági tagok meg­választására, míg az ellenzéki MSZP frakció Farkas Istvánt elnöknek, Bélán Beatrixot tagnak jelölte a bi­zottságba. A javaslatokat a képvise­lő-testület egyhangúan elfogadta. SZEMÉLYI KÉRDÉSEK A gazdasági társaságok tisztségvise­lőinek megválasztása tárgyában Wintermantel Zsolt polgármester javaslatot tett az Újpesti Sajtó Kft. ügyvezetőjének és az UV Zrt. könyv- vizsgálójának visszahívására és he­lyettük új tisztségviselők megválasz­tására. A határozati javaslat alapján a képviselő-testület az Újpesti Sajtó Kft. ügyvezetőjévé 2010. október 14- től kezdődően 5 éves határozott időtartamra Tóth Sándort választot­ta meg. A határozat kimondja to­vábbá, hogy a testület a Főtér Kft. felügyelő bizottságának valamennyi tagját visszahívja. Ezen felül a képvi­selő-testület felhívja az UV Zrt. Igaz­gatóságát, hogy a tulajdonában lévő Újpest Kft. és Újpesti Vagyonőr Kft. felügyelő bizottságának valamennyi tagját hívja vissza. A javaslatot a képviselő-testület elfogadta.- B. K, H ZS. AZ ELSŐ DÖNTÉSEK A szünet után megkezdődött az első testületi ülés, ahol a képviselők már több határozatot is hoztak. Dr. Vitáris Edit jegyző előterjeszté­sében a képviselőtestület elfogadta a polgármester illetményének, majd ezután a juttatásának megállapításá­ról szóló határozatokat. Ezt követően az alpolgármesterek személyét és juttatásaikat érintő dön­tések következtek. Wintermantel Zsolt polgármester az önkormányzat mun­kájában továbbra is három alpol­gármesterre szá- mit. Az or­szággyűlés ál­tal megváltoztatott törvénynek megfelelően élt azzal a lehetőség­gel, hogy külső alpolgármester is segítse a munkát. A képviselőtestü­let tagjai titkos szavazással megvá­lasztották alpolgármesternek Nagy István (FIDESZ-UE; 16 igen, 4 nem szavazattal) és Rádi Attila (FIDESZ- UE; 15 igen és 5 nem szavazattal) képviselőket, illetve külsősként dr. Molnár Szabolcsot (15 igen, 5 nem szavazattal). A megválasztott tiszt­ségviselők letették hivatali esküjü­ket. AZ ÖSSZEG 4 ÉVE VÁLTOZATLAN Ezt követően az alpolgármesterek il­letményét megállapító határozatot a testület egyhangúan hagyta jóvá. A képviselők díjazásához hasonlóan a tisztségviselők díjazása sem emel­kedett, a négy évvel ezelőtt megha­tározott összeg maradt. Ez reálérté­ken csökkenést jelent, ugyanis Ppk az összeg 4 éve változatlan. ' A soron következő napirendi pont- A |g, . JL ■ ■ c Dr. Molnár Csaba, Rádi Attila és Nagy István, az önkormányzat megválasztott alpolgármesterei ként a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatának módo­sításáról döntöttek a képviselők. Wintermantel Zsolt polgármester elmondta, a pártokkal előzetesen egyeztetve kevesebb bizottság mű­ködését, illetve ezekben kevesebb tag jelenlétét tartja hatékonyabbnak és takarékosabbnak. Javaslata alap­ján az önkormányzat korábbi 11 bi­zottságával szemben az új ciklusban, jelentősen csökkenve, hat bizottság működne: a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság, a Közművelő­dési és Oktatási Bizottság, a Népjó­léti és Lakásügyi Bizottság, a Város­üzemeltetési és Városfejlesztési Bi­zottság, a Vagyonnyilatkozatot és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bi­zottság. Javasolta tovább, hogy egyes önkormányzati feladatkörök ellátásának segítésére legyen az ön- kormányzatnak Fenntartható Fejlő­dés Tanácsnoka, Gazdasági Tanács­noka, Környezetvédelmi Tanácsno­ka, Közbiztonsági Tanácsnoka, Sport és Egészség-megőrzési Ta­nácsnoka, Szociális és Egészségügyi Tanácsnoka,továbbá Városfejlesz­tési Tanácsnoka. A javaslatokat a képviselő- testület húsz igen szavazat­tal elfogadta, egyúttal fel­kérte a polgármestert, hogy legkésőbb a november havi rendes testületi ülésre ter­jessze elő a bizottsági és tanácsnoka struktúra vál­tozása miatt szükséges ha­tásköri módosításokat. Wintermantel Zsolt polgár- mester megköszönte a képvise-

Next

/
Oldalképek
Tartalom