Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-09-10 / 34. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM, 2010. szeptember 10. Kultúra A Kulturális Örökség napjai Újpesten Ebben az évben szeptember 18-19-én kerül megrendezésre a Kulturális Örökség Napjai programja, amelynek idei mottója „A nemzeti stílus". Újpest három színhellyel csatlakozik az országos, illetve európai programokhoz: a Könyves Kálmán Gimnázium csillagvizsgálója, az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium múzeuma, valamint a REX Kutyaotthon Alapítvány - az Állatszigeten - várja az érdeklődőket. A z Európa Tanács és az Európai Unió védnöksége alatt Európa minden országában megrendezik az épített örökség ünnepét 1991. óta minden szeptemberben. Magyarországon először 1999-ben szervezték meg a Kulturális Örökség Napjait. Az eseményt általában helyi szervezők, aktivisták és a civil szervezetek képviselői segítik, készítik elő. A rendezvénysorozat fő célja, hogy felhívja az európai polgárok figyelmét saját örökségük védelmére, megőrzésére, valamint az identitástudat megerősítésére. 2006. óta Újpest is a rendezvény- sorozat egyik helyszíne. A programokról Szöllősy Marianne-t, a Hely- történeti Gyűjtemény vezetőjét, az esemény koordinátorát kérdeztük, aki elmondta, a program lehetőséAz Állatszigeten get nyújt arra, hogy olyan intézmények is a figyelem középpontjába kerüljenek, amelyekre esetleg kevesebb irányul. Az idei mottó - a nemzeti stílus - kicsit megnehezítette a szervezők dolgát, mivel Újpestre a hagyományos urbánus építészeti stílus jellemző. Végül a választás az 1927. óta működő, Foerk Ernő által tervezett Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnáziumra, valamint a 105 éves Könyves Kálmán Gimnázium - méltán híres és egyedülálló - középiskolai Csillagvizsgálójára esett, melynek építését még Kulin György segítette. A rendezvényhez csatlakozott a REX Kutyaotthon Alapítvány is. Ez igazi különlegességnek számít, hisz nem a hagyományos muzeáJis, intézményi programokkal várják az érdeklődőket, hanem „A felelős állattartási kultúra" címmel érdekes előadásokkal, kiállításokkal és állatbemutatókkal készülnek. „Embertelenné válás története" címmel hallhatnak előadást az állatokhoz való viszonyunk történetéről, vasárnap pedig „Négylábú örökségünk" címmel a magyar állatfajtákról tartanak vetítettképes előadást és gyakorlati bemutatót. Az Újpesti Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium (Görgey u. 26.) szombaton és vasárnap 10.30 órától 12.30-ig, valamint 14.30 órától 16.30- ig várja az érdeklődőket. A Könyves Kálmán Gimnázium (Tanoda tér 1.) Csillagvizsgálójában szombaton 19 órától 22 óráig fél óránként indul vezetés, a REX Kutyaotthon Alapítvány - Káposztásmegyer, Állatsziget - pedig mindkét nap 10 és 16 óra között folyamatosan nyitva áll majd az érdeklődők előtt. A programok ingyenesen látogathatók. -KJ. Szakrális Művészetek Hete Fesztivál Fóti események Negyedik alkalommal kerül sor szeptember 17-26. között a Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozatára, amelynek tíz napja alatt több mint száz, a művészet különböző ágait felölelő program várja az érdeklődőket. Foton a Római Katolikus Plébánia (Vörösmarty u. 1/3.) két programot kínál - lapunk segítségével - az újpestieknek is. Szeptember 17-én, pénteken este 6 órakor kerül sor Kiss Eszter képzőművész Fóti találkozások című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Mucsányi János, a Duna TV vezető szerkesztője. Orgonán közreműködik Gedai Ágoston, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Szeptember 21-én, kedden 18.30-kor Horváth Tamás és Luzsicza István írói estjére várják a hallgatóságot. Bővebb info: www.fotromkat.gportal.hu , Tel.: 06-20-27-358-083 A fesztivál kiemelt programja: Nyitott templomok éjszakája A Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia (Tóth Aladár u. 2-4.) a Nyitott Templomok Éjszakája rendezvényhez kapcsolódva a következő programmal várja a híveket és az érdeklődőket: szeptember 18- án 18 órakor közös szentmise a látogatókkal; 19 órakor a templom- épület bemutatása, 20 órakor összeállítás Bach műveiből, különböző hangszereken. Kiszely Deborah zongora, Papp Artúr hegedű, Papp Henrik cselló, Kerékfy Márton zongora, Egri Márton klarinét.; 20.30 órakor a templomépület bemutatása.; 21.30 órakor Simon András grafikusművész tanúságtétele; 22 órakor Mit kaptam a templomtól? Sillye Jenő és a közösség tagjainak tanúságtételei, 23 órakor Taizé-i imaóra és szentségimádás. A program ideje alatt kiállítás tekinthető meg Simon András grafikusművész képeiből. Az érkező vendégeket saját készítésű püspökkenyérrel kínálják. Egy dunaparti csónakházban... Újpest önkormányzata és a Csokonai Művelődési Központ támogatásával rendezi meg szeptember 18-án, 11-16 óra között családi sportnapját a MAHART Sport Club. A rendezvény (amelynek szlogenje a népszerű sláger címét - „Egy dunaparti csónakházban" - idézi beharangozójában) programjában a bográcsgulyás mellett túrahajók bemutatása, sátorverési gyakorlat, papírhajó-készítés, füz- fasíp-faragás, népzene, játék egyaránt szerepel. Helyszín a Haladás Csónakház, a 1045 Budapest, Üdülő sor 7. szám alatt. Megközelíthető a 104, 104A, 204 autóbusszal. A Bagaria utcánál kell leszállni. Parkolni a Tungsram strand Váci úti oldalánál lehet a rendezvény helyszínéhez legközelebb. A rendezvény ingyenesen látogatható. Bővebb infó: mahartsc@gmail.com . Tel.: 0620- 33-201-33.